sʜᴇʟᴛᴇʀ-Menedék (H.S) ❁Befejezett❁

Negyvenkilencedik fejezet: Feszültség

❤ Szép napot, Lads! ❤

Meg is hoztam nektek a negyvenkilencedik fejezetet, amely részt nem pont ilyen lefolyásúra terveztem, de sikerült a megírása közben változtatnom a kimenetelen. Bízom benne, hogy elfogja nyerni a tetszéseteket, s ha így lesz akkor valamilyen formában visszajeleztek nekem. Sokat jelentene! 

Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek az eddigi megtekintéseket, voteokat és kommenteket! Csodálatosak vagytok! ❤❤

Legyen további szép napotok! 

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ❤

~Az életben vannak olyan helyzetek, amelyeket csak bizonyos keménységgel lehet elintézni. Sokszor attól való félelmünkben, hogy kicsit kemények leszünk, és ezzel fájdalmat okozunk, elodázzuk a döntést, és ezzel olyan súlyosabb helyzetet növelünk fel, amelyet már valóban csak kegyetlenül lehet megoldani. Elhalasztjuk a kisebb feszültségek vállalását, addig, amíg elkerülhetetlen lesz egy sokkal nagyobb feszültség kényszerű átélése.~
Popper Péter

Harry Styles~

Fel s alá járkáltam a rideg, fertőtlenítő szagú kórházi folyosón. Minden lépésnél éreztem a szívem furcsa ütemét, amely a kórteremben lévő lány miatt vert olyan esetlenül. Brad az egyik piros székben ült a fal mellett, miközben karjait maga előtt fonta keresztbe, lábát pedig rángatta idegességében. Egy ideig néztem Őt, és bár biztos voltam abban, hogy az aggódása hatalmas volt, mégsem bírtam elvonatkoztatni attól, hogy a lánya valószínűleg az én hibámból lett még rosszabbul. Már az első ájulásánál be kellett volna hoznom, de ehelyett inkább csak felvittem a szobájába, azt gondolván, hogy csak pihenésre volt szüksége. Már ott tudnom kellett volna, hogy baj van. 

-Jól van.-szólalt meg néhány perc múlva William, miközben kilépett az ajtó mögül. Amint beértünk a kórházba, egyből felhívtam, hogy tudna-e fogadni minket, Ő pedig készségesen igent mondott. Bíztam a férfiben, pontosan ezért szerettem volna, ha Madisonnal is Ő foglalkozik-Nagyon gyenge, de alig öt perce felébredt és nincsen semmiféle probléma, ami szembetűnő lett volna. Annak ellenére, hogy a súlya miatt nem szabadott volna vért vennem tőle, megtettem, beküldöm a laborba és néhány órán belül biztosra fogjuk tudni, hogy miért történt az ájulás. Én az alacsony vérnyomására gyanakszom, de jobb fixen tisztában lenni vele.-magyarázta nekünk, én pedig néhány szó után összeráncoltam a szemöldökömet, ezt pedig William is észrevette.

-Hogy érted, hogy nem szabadott volna vért venned tőle?-kérdeztem gyanakvóan. Az előttem álló orvos sóhajtott, a mellettem álló Jensen pedig idegesen dobolt a lábával. Szinte teljes mértékig tudtam, hogy legszívesebben már Madison mellett lett volna, hogy a saját szemével is megbizonyosodjon arról, nem volt semmi baja sem a lánynak. 

-Madison szervezete nagyon gyenge, még nem regenerálódott rendesen, arról nem is beszélve, hogy néhány hónap alatt jelentős súlytól megszabadult, ami nem egészséges, főleg nem egy fejlődésben lévő szervezet számára.-informált az én szívem pedig még fájdalmasabban kezdett dobogni. Annyira önző akartam lenni, hogy Brad előtt szerettem volna bemenni ahhoz a lányhoz, aki alig másfél hónap után többet jelentett számomra, mint bárki más. Ez az érzelem akármennyire is megijesztett tudtam, hogy nem azért volt, hogy ártson nekem. 

-De így nem fog semmi baja sem esni, ugye?-vonta össze a főnököm a sűrű szemöldökét. Barátom rákapta a tekintetét, majd megrázta a fejét.