sʜᴇʟᴛᴇʀ-Menedék (H.S) ❁Befejezett❁

Huszonhatodik fejezet: Rébuszok

❤ Szép napot, Lads! ❤

Meg is hoztam nektek a huszonhatodik fejezetet! Nagyon-nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, és a késés ellenére is velem maradtok a folytatásban. 

Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek a rengeteg megtekintést, a voteokat és a kommenteket amelyek, mint mindig, most is nagyon megmelengették a szívemet. Csodálatosak vagytok! ❤❤ 

Legyen szép napotok! ❤

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ❤

~Az emberi szív egyvalamire vágyik. (...) Hogy megismerjék. El lehet fojtani. El lehet sorvasztani. El lehet zárni, és körbe lehet keríteni. El lehet hallgattatni, és rá lehet csukni az ajtót. Ládába lehet csukni, és el lehet ásni. Be lehet falazni. Végül azonban a szív vágyai ledöntik az ajtót, feltámadnak, és megrepesztik a vakolatot. Nincs az a bilincs, amely örökre béklyóba kényszerítené. Bárki, aki azt hiszi, képes rá, becsapja önmagát. És a körülötte élőket. A remény sosem hal meg.~

Charles Martin

Harry Styles~

Az előttem álló férfi ideges volt, ide-oda dülöngélt, hogy megpróbálja lefoglalni magát, és erősen szívott a cigarettájába, akárhányszor kiürült tüdejéből a mérgező füst. Én pedig csak, mint egy bolond nekidőltem a ház falának, és megpróbáltam feldolgozni az előbb hallottakat. Tisztában voltam vele, hogy az a dolog, amit a főnököm mondott néhány perccel ezelőtt, merőben megfogja változtatni az ügy lefolyását és kimenetelét. 

-Biztos ez?-kérdeztem halkan, a havas tájat bámulva. Jensen elnyomta a cigijét, majd óvatosan bólintott egyet, és közelebb lépett hozzám, hogy halljam a suttogását. 

-Sajnos, vagy nem sajnos, de ezt dobta a gép. Ezen felül, ha most azt gondolod, hogy nem örülök ennek, tévedsz, csak jobb lett volna, ha nem most és így derül ki. Nem szoktam tőled szívességet kérni Harry, de légyszíves, járj el fokozott figyelemmel az ügyben, és ne mozdulj el Madison mellől, veszélyes dolgok történhetnek vele, ha egyedül marad.-mondta, megfogta a vállamat, majd távolabb lépett tőlem, hogy visszasétáljon a házba, én viszont megállítottam a szavaimmal. 

-Mit tudsz, amit én nem?-kérdeztem és gyanakodva figyeltem az idősödő férfit. Mélyet sóhajtott, majd válla felett hátranézett, hogy találkozzon tekintetünk.

-Az összes dolog a fejemben csak feltételezés, neked pedig az a dolgod, hogy ezeknek az igazságalapjáról megbizonyosodj.-válaszolta minthogyha megbolondult volna. Egyszer sem szólt hozzám titokzatosan, főleg nem az eseteinkről, most viszont mintha teljesen kicserélték volna, rébuszokban beszélt nekem. 

-Mikre gondolsz?-fontam össze magam előtt a kezeimet, miközben összehúzott szemekkel elé álltam. Végre Ő is méltóztatott felém fordulni, és nem volt neki annyira sietős dolga odafent a lakásban. Gyanús volt nekem, a tudatalattim mégis azt súgta, ostoba vagyok, amiért a főnökömről rossz dolgokat feltételezek. Volt a viselkedésében valami probléma, amit nem tudtam megfejteni, abban viszont reménykedtem, hogy csak egyfajta reakció tőle a megtudott gyerekeiről. Tisztában voltam vele, hogy Mad és Owen is az utódai voltak, csak a kis Grace született egyedül más apukától. De most, hogy már itt tarunk, az Ő édesapja hol van?