sʜᴇʟᴛᴇʀ-Menedék (H.S) ❁Befejezett❁

Negyvenedik fejezet: Elektromos kisülés

❤ Szép estét, Lads! ❤

Meg is hoztam nektek a már két hete csúszó részt, amit hiába kezdtem el múlthét szombaton, csak most tudtam befejezni. Bízom benne, hogy elfogja nyerni a tetszéseteket, ezen felül pedig, majd visszajeleztek nekem valamilyen formában. Fontos lenne! ❤

Kíváncsian várom a gondolataitokat a fejezettel kapcsolatban, szóval kérlek ne rejtsétek őket véka alá! :) ❤

Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek a több, mint 42 ezer (!!!) megtekintést, a rengeteg voteot és sok-sok biztató kommentet! Csodálatosak vagytok! Köszönöm szépen! ❤❤ 

Legyen nagyon szép estétek! 

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ❤

~E szív itt, szívemhez közel -
Reményem, kincsem, birtokom;
Boldogtalan, ha válni kell,
S boldog, ha ajka ajkamon.
Reményem, kincsem ő nekem,
S a boldogság - igen!~

James Joyce

Madison Clark~

A félelem remegése minden egyes pillanatban bennem volt, akkor is amikor megérkeztünk a kapitányságra, illetve aközben is, mikor elhagytuk azt. Tulajdonképpen lényegtelen volt, hogy mégis melyik ok volt a jelentősebb amely kiváltotta belőlem a borzongást, ugyanis így is úgy is bottal üthettem a bátorságom halvány lábnyomait is, sőt az egész kaotikusnak számított, ugyanis úgy festett, mintha ezeket a nyomokat még az eső is eláztatta volna, a szél pedig jól összezilálta volna a homokszemcséket, hogy még véletlenül se találhassak vissza az életem eredeti kerékvágásába. 

Ezt a furcsa remegést nem csak én, de a mellettem sétáló nyomozó is folytatta, azzal a kivétellel, hogy Ő a düh fellobbanása miatt hajtotta végre ezt a cselekedetet, még azután is, hogy elhagytuk a munkahelyét. Sejtelmem sem volt, hogy a sok közül, most melyik esemény miatt volt mérges, ezen felül pedig tartottam attól is, hogyha megkérdeztem volna, rám mordult volna. Szóval, nem szabadott háborgatni a felbőszült oroszlánt. 

-Harry.-szólaltam fel már vagy harmadszorra, hogy figyelmeztessem a férfit arra, hogy az előttünk lévő lámpa már zöldre váltott, ezen felül pedig már számtalan dudaszó hangozott fel, viszont még ezek sem voltak képesek kirángatni a mellettem ülőt a gondolataiból, ezért felkarjára tettem a tenyeremet, mely érintéstől egy pillanatra összerándult, majd nemsokkal ezután indította is az autót.

-Ne haragudj.-rázta meg a fejét, hogy kitisztuljon, majd egy pillanatra felém nézett, de ezután már be is vette a jobbos kanyart, ami előttünk volt. Összevont szemöldökkel rá néztem, s miközben elvesztem vonásaiban én is elfelejtettem válaszolni neki. 

-Nem értem miért kérsz bocsánatot tőlem.-szólaltam fel, majd egy nagyot nyeltem, ugyanis ekkor belekúszott a fejembe Maverick átható, őrült tekintete amely minket pásztázott az elsötétített üveg mögül is. Emlékeztem még Brad szavaira, amelyekkel megpróbált megnyugtatni, hogy semmiképpen se véssem az emlékezetembe a bántalmazóm szavait illetve arcmimikáját. Talán elkéshetett, mert amikor lehunytam a szemeimet, csak Maverick alakja lebegett előttem, és minden elhangzott undok szava, amit valaha mondott nekem. Már csak attól is a hideg rázott, ha meghallottam a nevét, Declenéről nem is beszélve. 

-Mindegy.-hagyta rám elhangzott értetlenségemet, viszont ezután elhúzta a száját, mintha bántotta volna valami. Mikor leparkolt a szolgálati lakás előtt próbáltam vele szemkontaktust teremteni, viszont kerülte kék íriszeimet. Nem akartam elmenni a történtek és a szavai mellett, és így akármennyire is kotnyelesnek tűntem, rákérdeztem hallgatagságára.