sʜᴇʟᴛᴇʀ-Menedék (H.S) ❁Befejezett❁

Tizenkilencedik fejezet: Gyönyörű káosz

❤ Szép estét, Lads! ❤

Először is ne haragudjatok, amiért a múlthétvégén nem volt rész, de sajnos nem volt alkalmam leülni és normálisan végiggondolni a történetet. Viszont remélem, hogy ezzel az extra izgalmas résszel sikerül kiengesztelnem Titeket :) ❤ Nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket ❤

Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi megtekintéseket, voteokat és kommenteket! Elképesztően aranyosak vagytok, nem is tudom, hogy mivel lennék képes ezt meghálálni! ❤❤

Legyen nagyon szép estétek! 

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ❤

 ~A káoszban keress egy kezet, melyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra - de nem tovább, csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem. ~

Harry Styles~

-Mad.-suttogtam a rémült lánynak, aki egy pillanatra sem fordította el tekintetét a vastól. Megrögzötten figyelte, mintha bármelyik pillanatban életre kelhetett volna-Madison.-tettem felé egy lépést, de tovább kapkodta a levegőt és a sós cseppek szűnni nem akaró patakként folytak le orcáin. 

Láttam, ahogy remegni kezdett, de nem csak az alsó ajka, hanem az egész teste, pontosan úgy, mintha fázott volna. Lehetséges lett volna, mert a betört ablakon keresztül egyre több hűvös levegő áramlott be, mégsem gondoltam volna, hogy emiatt történt. Sokkal inkább azért, mert rettegett. Félt attól a tárgytól, amely megölte az édesanyját, és tartott azoktól az emberektől, akik tönkretették az életét. 

-Madison, nézz rám!-szóltam rá, de nem szakította el figyelmét a fúrófejtől. Mikor közelebb értem hozzá, megfogtam arcát, hogy íriszeimbe nézhessen, viszont kozmoszai ködösek voltak, mintha nem ezen a világon tartózkodott volna-Az nem az, amire gondolsz.-próbáltam elterelni a figyelmét arról, hogy mi történhetett nemrégen-Az csak egy vas, semmi köze sincs... ahhoz.-tartottam egy kis szünetet mielőtt folytattam volna, mert pontosan nem is tudtam, hogy hogyan fejezzem ki magam-Menj fel a szobába, és zárd kulcsra az ajtót!-parancsoltam neki, viszont hangomat próbáltam olyan lággyá tenni, amennyire csak képes voltam, mert tartottam attól, hogy az előttem álló lány teljesen összetörik.

Először megrázta a fejét, talán amiatt, mert pontosan tudta, hogy mi volt az a dolog, ami a szőnyegen feküdt, viszont nemsokkal később bólintott egyet, majd gyors léptekkel elindult az emelet felé. Én azonban nem nyugodtam meg azzal, hogy Őt már nem bánthatta senki sem, ezért a mobilomhoz léptem, majd tárcsáztam a főnököm számát. Csak azután néztem meg az időt, miután egyszer kisípolt a telefon. Háromnegyed kettő volt, még szinte éjnek évadja, de nem tudtam hidegvérű maradni, mert tartottam attól, hogy a fickó, aki rám lőtt visszajön, és most nem véti el.

-Azonnal ide kell jönnöd.-szóltam bele a vonalba, miután Brad felvette. Valószínűleg hirtelen azt sem tudta, hogy ki vagyok, és miért hívhattam, de pár másodpercen belül megköszörülte a torkát. 

-Harry? Nem tudsz aludni, vagy mi a fene van veled?-kérdezte álmos hangon, de lehet, hogy szavai kitisztították saját elméjét, mert azonnal folytatta-Történt valami?-kérdezte már éberebben én pedig csak helyeseltem neki.