sʜᴇʟᴛᴇʀ-Menedék (H.S) ❁Befejezett❁

Tizenkettedik fejezet: Sziluett

♥ Hey Lads! ♥

Tudom, hogy több mint egy hónapja nem volt rész, ezt pedig nagyon sajnálom. Kereshetném a kifogásokat, és rásózhatnám a sulira az egészet, de nem teszem, mert valójában lett volna (egy kevés) időm írni, de azt a pihenésre fordítottam, mert elképesztően fáradt voltam az utóbbi hetekben. Kérlek ne haragudjatok rám, amiért ennyire pofátlan módon még csak nem is szóltam nektek. 

Ugyanakkor remélem, hogy azért még marat valaki, aki kíváncsi a történeteim folytatására, és ha így van, akkor bízom benne, hogy ez a fejezet elnyeri a tetszéseteket! ♥ Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi visszajelzéseket, rengeteget jelentettek! ♥♥

Jó olvasást! Millió puszi és ölelés: Ladybady ♥

" Azt mondják az ember fáradtan őszintébb. Ezért vannak a késő esti beszélgetések."

Harry Styles~

Valójában sokszor elgondolkodtam az élet értelmén. Nem azért, mert ennyiszer voltam depresszív hangulatban, hanem mert túl gyakran találkoztam olyan emberekkel, akik hasonló helyzetben voltak. Hetente végezték ki magukat, öltek embert, vagy raboltak ki valakit, de mintha minden egyes dolog, amiket ezek az emberek végrehajtottak külön szálon függött volna. Persze így is volt, de léteztek olyan érzelmek amik összekötötték ezeket. Düh, becsvágy vagy bosszú. Igaz, minden emberi lényben jelen vannak ezek az emóciók, valakiben mégis előtörnek, akárcsak a forró láva a felszín alól. De mi ösztönzi ezeket az embereket arra, hogy ezeket megtegyék? Ezt csak akkor tudjuk meg, ha betekintést nyerünk az életükbe, és megpróbáljuk a helyükbe képzelni magunkat. Bele kell csöppennünk a történetükbe, és át kell élnünk az összes dolgot, mert máskülönben tudatlanok maradunk. 

Elgondolkodott arccal bámultam a plafonomat, amelyre a ház előtt álló fa árnyéka felvetődött. Minden mozdulat amivel a szél miatt ringatózott más-más sötét sziluettet festett fel a fehérre mázolt mennyezetre. Lassan már fél órája, hogy ágyba kerültem, mégsem jutott álom a szemeimre. Végig a látottakon gondolkodtam, ezért pedig olyan képek és kérdések csapódtak be a fejembe, amiknek nem kellett volna. Legalábbis abban a pillanatban biztosan nem. 

Az agyam szerint már két órája aludnom kellett volna, mert holnap nehéz nap állt előttem; a szívem mégis azért dübörgött olyan erősen a mellkasomban, hogy nézzek át a másik szobába, ahol Madison aludt. Már, ha álom jött a szemére. 

Declen szavai ismétlődtek a fejemben, és próbáltam visszaemlékezni azokra a dolgokra, amikor gyanúsan viselkedett. Jó pár helyzet volt, amikor nem tűnt ártatlannak, mégsem volt elég bizonyítékom ahhoz, hogy egyből körözni kezdjék Őt. Mintha pontosan úgy rakta volna a kártyáit, hogy minden ráruházott bűntény alól kibújjon. Pedig a zsigereimben éreztem, hogy semmi sem volt rendben körülötte. De, hogy mégis miért azt nem tudtam volna megmagyarázni. 

Mély sóhaj keretében ültem fel az ágyon, majd tettem le lábaimat a hűvös járólapra. Abból semmi problémám nem lesz, ha átnézek Madionhoz, igaz?

Halkan nyitottam be a lány szobájába. Ahogyan számítottam rá, az éjjeli lámpa fénye megvilágította a szobát, kiűzve ezzel az összes sötét árnyékot. Mad az ajtó felé fordulva feküdt az ágy távolabbi részén. Behunyt szemei szinte azonnal kipattantak amint beléptem a hálóba, ezzel leleplezve magát, miszerint képtelen volt elaludni egymaga.