11. Kiss?

927 68 0
                                    

JK pov

Mit ne mondjak, rengeteg fontos információt tudtam meg Jiminről, röpke 10 perc leforgása alatt. Rettentő büszke vagyok magamra és áldom az eget amiért egy ilyen lehetőséget ejtett a kezeim közé, én pedig elkaptam.  5 percig mély csend honolt a szobában, csak lentről hallottam a többiek kacarászását meg ahogyan a dugó elhagyta a borosüveg száját. Vártam hátha akad még téma köztük, viszont hirtelen motoszkálás hallatszódott, így megiramodtam halkan lefelé a lépcső feléig majd az ajtó nyitódása után úgy tettem mintha felfelé jönnék értük.

-Jeon? Hát... te? - lepődött meg Jimin ahogy meglátott.

-Gondoltam feljövök értetek. Úgy elvonultatok ti ketten. Történt valami? - tettetésből, színészkedésből és hazudozásból kitűnő lennék. Bevezethetnének ilyen tantárgyakat. Bizonyosan felhúzná az átlagomat. Ezen mondatomra Jimin arca színtiszta megkönnyebbülést tükrözött. Nagy sóhaj kíséretében ment el mellettem, a kérdést a levegőben hagyva, megválaszolatlanul. Nem firtattam, Hoseok sem válaszolt, csak elindultunk a szőkeség után.

-Jungkook! Nyisd csak ki az ajándékokat! Eleget vártunk. - Gyeomnak igazat adva csak beleültem a kedvenc fotelembe, megjegyzem Jiminnel szemben. Elhelyezkedtem és már sorban adták az ölembe az ajándékszatyrokat és a becsomagolt tárgyakat, sőt még egy borítékot is kaptam. Nem tudom ki az aki szépen lassan, a csomagolópapírra vigyázva bontja ki a kapott dolgokat, de az nagy valószínűséggel pszichopata. Én nem szaroztam. Mire végeztem az elsővel, egy cipősdoboz pihent a kezeim között. Hatalmas vigyoromat nem lepleztem. Örültem neki, a Timberlandok a kedvenceim. Kaptam egy új Airpodsot, gondolom Gyeomtól, ugyanis ő tette tönkre. Kíváncsi voltam a borítékra, így azt nyitottam ki következőnek. Rengeteg belépőt találtam benne. Koncertekre, vidámparkba, mozijegyet, színházit - nem mintha arra elmennék - aztán volt még köztük szállodai utalvány egy ingyenes éjszakára, levásárolhatóak a kedvenc üzleteimhez, na meg persze éttermi is.

-Ez nem'tom kitől van, de kurva jó. Mármint mind jó mert ismertek és tudjátok mit akarok, de amúgy mindenki el akart menni valahova vagy mi?

-Bontsad már az enyémet, hülyegyerek! - szólt oda nekem Suho vigyorral az arcán.

-Bontom már, de te tuti valami faszságot adsz. Melyik az?

-A legnagyobb. - ja gondolhattam volna. Vagy háromszor be volt csomagolva, #környezetszennyezés, de mire a végére jutottam és megláttam mi van benne...

-Hát mit ne mondjak, kitettél magadért. Azt hiszem még soha az életben nem kaptam ennyire szívhezszóló, hasznos és hozzám a legjobban illő ajándékot. Köszönöm barátom. Köszönöm.

-Mit kaptál? - Jimin értetlen és kíváncsi fejére - na meg a többiekére - elnevettem magam.

-Egy doboz kotont. Minden ízben - tettem hozzá egy kacsintás kíséretében. Itt már semmit sem lehetett látni a kíváncsi Jiminből. Újra szemetforgatott de most még fel is horkantott. Ezek után minden kibontásra került. Sok hülyeséggel elleptek de cigarettákat és alkoholt is kaptam bőven. Bár nem dohányzom, főként a környezet és a saját szervezetem szennyezése miatt, de néha... azért jól jön. Na meg ha akarom megtehetem.

Idő közben Nam és a csaja Nana... Nuna vagy tudja a franc ki,  leléptek majd Jin is követte őket és hazament. A YoonSeok páros - Honey-val - elfoglalták az egyik kanapét, így mi kiszorultunk egy kanapéra és egy fotelre. A fotelben még mindig én foglaltam helyet, amely karfáján - mily' meglepő csoda folytán - Jimin ült, ugyanis a két szép szememmel ejtett szúrós pillantás mindenkit arra késztetett, hogy szorítsák csak ki őt a kanapéról. Lassacskán a negyedik üveg bor került felbontásra, amit nem igazán bántam, mert az üvegek számának emelkedtével egyetemben mindenki egyre jobban kezdett feloldódni és így Jimin sem érezte már magát olyan idegennek, míg én egy árva kortyot sem voltam hajlandó leküldeni a torkomon. Ha a kis szöszi beiszik én pedig úriember módjára lefektetem, akkor a challange kész, őt pedig nem kell basztatnom tovább. A lelkiállapota talán épségben megmarad - hiszen érzelmek nélkül szexelni nem okozhat sebet... ugye? Főleg meg neki. Ha úgysem ez lenne az első akkor ezt már igazán kibírja. - és nekem sem kell több időt pazarolnom egy ilyen srácra. Visszatérhetne minden a régi, jól megszokott kerékvágásba. Viszont amit furcsálltam, az az, hogy YoonSeokék sem ittak semmit. Mármint alkoholt.

COCAINE | ✔Where stories live. Discover now