COCAINE | ✔

28. Sorry

Jimin pov

Jungkook pontosan azt tette amit eddig minden pasi aki iránt többet éreztem. Nem vagyok számára semmi több egy ribancnál. Annyiszor vágták már a fejemhez, hogy lassacskán elhiszem és tényleg annak érzem magam. Este 8 is elmúlt amikor reggelizni tudtam. Egész nap nem voltam képes egyetlen falatot sem legyűrni, hiába próbálkoztam bármivel. Nem esett jól se édes, se sós, se semmi az ég világon. Csak aggódni tudtam. Mérges voltam Jungkookra de legfőképpen magamra. Összezavarodtam a szerteágazó gondolataim miatt amik másodpercenként változtak rosszabb vagy jobb irányba de a témájukat nem változtatták. Jungkook volt az. Ő volt a téma, természetesen.
Hobi másnapos volt de végül nem Yoongival, velem jött haza. Próbált felvidítani, ahogyan Lisa és még sokkal többen annál ahány embert ismerek. Megalázónak éreztem az egész helyzetet. Tae mellettem maradt és velem aludt, de most valahogy ez sem segített a hangulatomon. Ahogyan ott álltam megrökönyödve, faképnél hagyva egy Jeonos kirohanás után értetlen arccal, kitágult szemekkel és elnyílt ajkakkal, ahogyan mindenki bámult rám, aki hallhatta és látta a történéseket... Egyszerűen csak újra megalázó volt. Előjöttek a régi érzéseim, a könnyek marni kezdték szemem de nem sírhattam, nem törhettem össze annyi ember előtt.
Felhívtam Kookot amint kiértem az ajtón, mivel már nem volt sehol se ő se az autója. Hiába csörgettem, hiába hívtam Hobi telefonjáról is, felesleges volt, hiszen nem volt hajlandó velem beszélni. Nem értettem miért, halvány lila gőzöm sem volt semmiről ami a fejében lezajlhatott. Még Taet sem hagyta bemutatkozni, pedig Kookie nem egy bunkó típusú srác, ha erről van szó.
Feltápászkodtam az asztaltól, a kanalat visszaejtve a műzlistálamba, ezzel gondolataimat is otthagyva a levegőben, és elbotorkáltam a fürdőig.
Nem akartam elfoglalni a helyiséget sokáig, de akarva akaratlanul is bámulni kezdtem magamat a tükörben. Végigmértem az alakomat, az egész testemet. A bőrömet közelebbről és távolabbról. Teljesen közel hajoltam a tükörhöz. Saját szemeimbe néztem. sötét íriszeimben felfedeztem egész valómat... megértettem. Hirtelen jött a felismerés, de megértettem. A könnyeim pillanatokon belül előtörtek, végigszelve arcomat, elérve az államhoz, pedig lecsöppentek egyenesen a csapba engedett vízbe, hogy azzal keveredjenek össze.
-Undorító vagy, Jimin. Anyádék jól mondták, meg sem kellett volna születned. A pasijaid megmondták neked, hogy csak egy ribanc vagy de te nem hitted el nekik. Apádnak is csak arra kellettél... Jungkooknak is csak arra kellettél. Nem adtad be a derekad, nem vagy elég jó neki. Persze, hogy nem. Nézz csak magadra. Nézz a tükörbe, nézz bele. Nézz magadba. Te is undorodsz, utálod magad, hát hogy szerethetne akárki más ha még saját magadat is utálod? - hangom halk volt, fájdalmasan csengett. Szavaim visszapattantak a fehér csempéről, ezzel újra bejutva a gondolataimba amik emésztettek engem. Szemeimet lehunytam és mély levegőt kellett vennem, de a pára miatt nem tisztult ki rendesen a fejem. Könnyeim elapadtak és csak sajnálni tudtam magamat. Fintorogtam egyet.
Jungkooknak sem kellettem, elhitette velem, szinte majdnem teljesen hittem a szavainak.
-Ugyan, Jimin, sok más lány is hitt a szavainak és hol, hogy végezték? Te hogy végezted Akkor? Nem tanulsz a hibádból. - idegesen ütöttem bele a kisszekrénybe épített tükörbe. Darabjaira hullott egy hangos csattanás után, és szilánkokban, kisebb-nagyobb darabokban esett a földre. Az öklöm vérezni kezdett, csak úgy csorgott belőle a vörös nedű. Magamhoz szorítottam, fájt, de még mindig nem fájt annyira, mint a szívem.
-Jimin, kész vagy már? Elestél vagy mi volt ez a- Jézusom Jimin, vérzik a kezed! Azonnal állj fel! Most azonnal bekötöm, Jimin azt mondtam állj fel! JIMIN! Jimin kérlek! Megijesztesz! Széttört a tükör?
-Szét.
-Összetörted?
-Nem mindegy, Hoseok?
-Nem?!
-Én sokkal jobban összetörtem, nem tud velem versenyezni. - felkacagtam bánatomban. Azt hiszem kezdek megőrülni.
-Ki a faszt érdekel a tükör?! Gyere... gyere ide kicsim.

Már vagy fél órája ültünk a földön, hátunkat a hideg csempének döntve. A kezemből egyhamar elállt a vér folyása, nem igazán törődtem most vele. Hoseok vígasztalt, nyugtatott de régen is ugyanezt csinálta. Akkor is azt hittem, jobb lesz. Jobb lett és most mégis itt ülök a földön, itatom az egereket, magamat sajnáltatom, elveszem a barátaim idejét és... és újra egy csődtömeg vagyok egy olyan pasi miatt akit egy hete ha ismerek. Egyébként ma mentünk volna el a szüleihez, ma mutatott volna be otthon. Vagy lehet ebben is hazudott?