COCAINE | ✔

34. What kind of?

Jungkook pov

A fájó helyre kaptam mancsomat ahol szerelmem keze ért célba 3 másodperccel ezelőtt. Azt hittem Jimin ezután kiviharzik és futhatok utána de csak a zár kattanását hallottam, a kulcsot pedig a zsebébe süllyesztette. Szemöldökeim az égbe szaladtak ezt látva, hisz' nem igazán erre számítottam.
-Kookie... eddig nem volt alkalmam megkérdezni. Naiv voltam... ugyan. Naiv vagyok. Azokban a pillanatokban, összetörve, fájó szívvel nem mertem a megalázóim szemébe nézni. De most újra eljött az alkalom. Felnőttem, idő közben sokat erősödtem. Azt hiszem itt az idő, hogy feltegyem az eddig megválaszolatlan és ki nem mondott kérdéseimet. - elém sétált, majd visszalökött az ágyamra. Zsebemből kicsusszant az ő telefonja amit azon al fel is kapott és eltette. A kezdeti sokk elmúlt, helyét az értetlenség vette át. Hiába akartam megszólalni, Chim egy ujját rátette számra, így jobbnak láttam ha akkor válaszolok ha kérdez, hátha elkerülhetem a veszekedést és hamarabb megbocsájt a mosolyszünet után. -Kookie mondd csak, milyen érzés, amikor meglátsz egy csinos lányt, rövid szoknyában, mély dekoltázzsal, rikító sminkkel, magassarkúban? Őszintén válaszolj, nem fogok megharagudni, hiszen szeretlek.
-Én is téged, bébi csak-
-Válaszolj! - hangját felemelte, nem érdekelte, hogy mit mondok mellékesen hozzáfűzve bármit. Feleslegesen kezdenék el bármilyen dícséretet mondani vagy mentséget, eleresztené a füle mellet, avagy ugyanígy reagálna ahogyan az előbb is.
-Nem tudom... talán figyelemfelkeltőek és
-Milyen érzés? Izgató látvány, nem?
-De... - válaszoltam halkan.
-Mi jut az eszedbe olyankor?
-Hogy... haza akarom vinni és felszedni.
-Miért?
-Mert jó csaj és a farkamra jók az ilyen ribancok. Jimin miért kérdezel ilyet tőlem? Leszarom azokat a csajokat, már nem foglalkoztatnak mert itt vagy nekem te! Miért is érdekelnének?
-Milyen érzés amikor belemegy a dologba és lefekszel vele? -hagyta figyelmen kívül a mondataimat.
-Jó basszus. Örülök a fejemnek és büszke vagyok az új példányra akit megszereztem és beledobtam az ágyamba. Boldog vagy? - ejtettem ki az utolsó mondatomat kissé gunyorosan, de őt ez meg se hatotta egy pillanatra sem. Folytatta a kikérdezést.
-Na és avass be... milyen érzés amikor reggel elküldöd őket? Milyen látni ahogyan kibattyog, le a lépcsőn? Mit látsz az arcukon? Milyen érzelmeket fedezel fel olyankor?! Válaszolj nekem! Tudni akarom mi jár a fejedben!
-Jimin ne kiabálj már! Hallok rendesen! - láttam ahogyan szemei könnyesedni kezdenek, bár a harag nem tűnt el tekintetéből. Hát válaszoltam. - Amikor elmennek lehajtják a fejüket. A srácok mindig kint vannak és szinte sorfalat állnak ahogy távozik a csaj a házból. Szégyenkeznek. Megbánják amikor felkelnek mellettem. Undorodnak saját maguktól.
-Na és milyen érzés neked? - húzta tovább a faggatást.
-Érdektelen vagyok. Nem foglalkozom vele, nekem jó estém volt és... leszarom mit éreznek.
-Milyen volt amikor reggel kimásztál mellőlem, levakarva engem a mellkasodról? Milyen volt felöltözni és lelépni, otthagyva az ágyadban? MILYEN? AKKOR SEM ÉRDEKELT? NEM ÉRDEKELT ÉN MIT FOGOK ÉREZNI? - nem szólaltam meg, vártam amíg alábbhagy a dühe, de hiába vártam. Fújta és fújta a magáét, folyamatosan ordított. És sírt. Sírni kezdett. Meg akartam ölelni, magamhoz szorítani és nem engedni. De nem tettem, csak ellökött volna magától, akkor meg minek törjem magam?
-Mi az Jeon? Elvitte Csibe a nyelved? Hah? Remek, már arra sem méltatsz, hogy hozzám szólj. Tudod te mi vagy? Szívtelen! Egy bunkó paraszt! Egy
-Jimin! Fejezd be!
-Ne te ordíts velem! Tudom miért volt az egész! Jó játék volt, mi? Miért én? Annyi de annyi ember van ha csak az egyetemet vesszük akkor is! Miért én? Jeon? Miért?
-Ne Jeonozz már!
-HOGY HÍVNÁLAK HA MÁST NEM ÉRDEMELSZ? ÚGY LÁTSZIK NEM VAGYUNK OLYAN KAPCSOLATBAN, HOGY A KERESZTNEVEDEN SZÓLÍTSALAK! HISZEN ÉN SEM VAGYOK SZÁMODRA SENKI! Nem vagyok neked senki! Én nem... nem vagyok neked... senki. Se elég...- egyre halkult a hangja, kiabálásból suttogásba ment át. Könnyei nem apadtak el, sőt, sokkal több folyt végig a gyönyörű arcán. Annyira le szeretném törölni, lecsókolni a kis pofijáról. Ahogyan nézem őt, eszembe jutnak újra az emlékeink, minden percet imádok amit vele tölthetek. Akkor vagyok a legboldogabb ha mellettem van. Nyugodtságot áraszt magából, ezzel engem is hatása alá von és rögtön megváltozom. Ha érzem az illatát, ha láthatom, ha érinthetem, a mennyországban èrzem magam.
-Szeretlek. - csak ennyit tudtam kinyögni, keze újra az arcomat érte el. Sajgott, mégsem fájt úgy, mint a szívem.
-Sajnálom Kookie.
-Mit?
-Azt, hogy belédszerettem. Szia. - ellépett előlem, én keze után kaptam, csuklójára kissé rászorítva, ezzel visszatartottam.
-Ez már nem az óvoda, Jeon. Megtetted amit megtettél. Törődj bele. Hagyjuk egymást csak ennyit kérek tőled. Egyáltalán nem haragszom már rád. Menj el nyugodtan mellettem az utcán köszönés nélkül. Ne keress, ne hívj és ne írj. Ne gondolj rám, ne beszélj rólam, ne nézz rám. Tegyél úgy, mintha halott lennék. Sőt, mintha soha nem is ismertük volna egymást. Mintha ez az egész nem történt volna meg. Én újra elviselem az emberek gúnyos nevetését, a megvető, undorodó és lenéző pillantásokat, a pletykák születését rólam. Felejts el. Felejtsd el a hangom, az illatom, az arcom, a testem minden részletét. Felejtsd el az emlékeinket, a házibulit, a randikat, az együtt alvást. A napi rutinomra se emlékezz, ne tudd, hogy iszom az első kávém, vagy mit eszek reggelire. Verd ki a fejedből azt, ahogyan a nevedet nyögtem, ahogyan érintettelek, ahogyan érintettél. Kérlek, a nevemre se emlékezz. Ne tudd ki vagyok.
-A lehetetlent kéred, Jimin. - néztem mélyen sötét szemeibe. A félhomályban nem láthattam teljesen arcát ilyen távból, mégis tudtam mit érez most. Csalódott. Csalódott bennem. Egy csalódás vagyok neki. Ezért nem akar emlékezni rám.
-Dehogy az. Én 22 éve próbálkozom, egyszer csak sikerül. - csuklóját kihúzta enyhe szorításomból, a kulcs előkerült a zsebe mélyéről, lassan kinyitotta az ajtót és kilépett rajta a sötétségbe. Lerogytam az ágyamra és úgy, ahogy voltam, bedőltem a fehér paplanok közé. Pár perc agyalás után döntöttem. Telefonomat szorosan fogva elindultam lefelé, hátha még megtalálom. Siettem lefelé a lépcsőn, nem sokon múlt egy nagy esés. A szerencsének köszönhetően megúsztam a végtagjaim törését, bár az orromét nem biztos.
Ahogy leléptem az utolsó fokról, egy ököllel találtam szembe magam. Hátraestem, belefejeltem a lépcsőbe, kezemet orromra szorítottam, mely most vérzett és sajgott. Felpillantottam "támadómra", akit Hoseok személyében ismertem fel.
-Jeon Jungkook! Magyarázatot követelek! AZONNAL!
-Hiába rikácsolsz édesem. Elbasztam. Nincs kifogásom. A pasidat okold, kösz. És ha most megbocsájtasz, megkeresem Jiminiet. - álltam volna fel, de Nina simán visszalökött ülőhelyzetbe, majd ő is nekemállt.
-IDEFIGYELJ! MEGMONDTAM NEKED NEM? JIMIN EGY VIRÁG BASSZAMEG! EGY VIRÁG TE MEG EGY FASZKALAP! ÁLLJ FEL ÉS KÜZDJÜNK MEG! ÁLLJ FEL! MOST AZONNAL! NE! Namjoon! Ne fogj le! HAlLod?! Hagyjááál! Kicsinálom hiába viszel eeel~ - Nina nem ért célba. Párja elrángatta a tett színhelyéről, viszont a lányt felváltotta még vagy 10 ember. Suga jött Hoseokért, mellette álltak a srácok, hozzájuk csatlakozott Jin és Lisa kézenfogva Jennievel. Lisa felsegített majd felpofozva magamra hagyott. Jin is ordibált velem egy sort és egyesével szépen mindenkitől megkaptam a magamét. Ahogyan elindultam a konyhába valami erőset keresni, ha már Jimint nem találtam, feltűnt, hogy mindenki furcsán bámul rám. Ha ismerőshöz szóltam hozzá, szimplán ignorált, ha egy idegenre pillantottam, szinte szembeköpött. Jimint sajnálta mindenki, senki sem állt az én pártomon, még a saját haverjaim sem. Ami érdekes? Én sem álltam a saját pártomon. Az emberek megutáltak egy nap leforgása alatt. Mitöbb, megutáltam magamat egy nap leforgása alatt.
Egy random teli üveget megfogva battyogtam vissza a szobámba. A falapot becsaptam magam után és Jimin kézmozdulatát utánozva kulcsra zártam. Felhajtottam az üveg felét 5 perc alatt, majd a szekrényre tettem és telefonnal a kezemben elindultam a dunnabálba. Egész este Jimin szavai jártak a fejemben. Órákon át hívogattam telefonon de már ki sem csengett a harmadik hívásom után. Az üzeneteimet sem küldte el egyik alkalmazás sem. Gondolom mindenhonnan letiltott, hogy véletlenül se kereshessem. Hajnal 5 óra körül nyomott el az álom, mikor már nem bírtam tovább ébren.
Reggel első dolgom volt megnézni, Chim keresett-e. Természetesen semmit nem kaptam tőle, bármennyire is reménykedtem. Kikeltem az ágyból, kiléptem az immár feltakarított folyosóra és gyógyszer után indultam. Elhatároztam, visszaszerzem Chimet, ezért ötletelni kezdtem. Egy idő után úgyis beadja a derekát, igaz? Hát persze! Ilyen testnek ki tud ellenállni? Senki. Ki helyesebb nálam? Senki. Ki menőbb nálam? Senki. Ki okosabb nálam? Hát egy csomóan... de az nem lényeg. Várj ez benne volt a Big Time Rushban!
Böngészni kezdtem az internetet békülős ötletek miatt. Sok jó dolgot találtam amiből ihletet meríthetek és ma már neki is kezdek rögtön reggeli után. Felhívtam a kedvenc cukrászdámat és mivel pár hete már van házhozszállítás, sok-sok süteményt küldettem Jiminnek, köztük azokból a muffinokból, amiket annó neki vettem. Interneten lehetett fizetni, így ezt megoldottam, majd áttértem egy virágbolt telefonszámára. Hatalmas rózsacsokrot készíttettem, ezt is elküldve Jiminhez. Itt nem álltam meg, léggömböket is küldtem neki mindenféle szeretlekes felirattal és egy hatalmas plüssmedvével, no meg egy kicsi plüsscsibével. Bazdki! Csibe!
-CSIBE, HOL VAGY? Oh. Itt vagy. Ne ijesztgesd apádat. Van egy üres szoba a folyosónk végén fent az emeleten, amibe tegnap este bezártuk Csibét. Persze vitettem be Suhoval neki egy csomó kaját és vizet is, na meg tejet, mert azt imádja. Reggel már kiengedték, mivel én húztam a lóbőrt, így délben felkelve csóri macska unatkozhatott volna egyedül.
Irkáltam Hoseoknak is, de még csak meg sem nézte. Megértem, hiszen én sem foglalkoznék azzal aki tönkretette a legjobb barátomat, azért mégis rosszul esett tőle. Alig, hogy befészkeltem magam a kanapéra Tv nézés céljából, kopogtattak. Meglepődtem, mivel tudtommal egyikünk sem vár vendéget és Jiminen kívül nem igazán szokott senki csak úgy betoppanni. Még Hobi is mindig csak Sugicával jön. Feltápászkodtam nagy nehezen, öreg csontjaimnak hála nem ment olyan könnyen, mint gondolataimban. Kislattyogtam a rózsaszín mamuszomban amit még Jimintől kaptam múlt héten. Kitártam az ajtót, de ami fogadott, arra egyáltalán nem számítottam. Taehyung állt az ajtóban, ábrázata most nem a megszokott volt, a kedves, vidám és kissé bohókás fiú eltűnt, helyét egy komor és komoly férfi vette át. Szemei és testtartása tiszteletet parancsolt. Állát felszegte, lenézően pillantott rám. Csak félreálltam és beengedtem magam mellett. Nem vette le a cipőjét vagy a kabátját, rögtön nekikezdett modandójának. Kissé úgy tűnt, begyakorolta otthon a szöveget.
-Nem verekedni jöttem. Nem szemrehányást tenni. Csupán elmagyaráznék néhány dolgot, hátha felfogja az a pici agyad - lenézően, flegmán köpte nekem oda a szavakat. Ez egyáltalán nem volt ínyemre, megalázónak éreztem. Mégis mit képzel, hogy így beszél velem? - Jimin erősebb, mint gondolnád! Fel fog állni és a földbe tipor téged. Boldogabb lesz mindenkinél. Megtalálja majd az igaz szerelmét, és te kimaradsz az életéből. Ha eddig nem vetted volna észre, Jiminnek hatalmas szíve van, körberagyogja az embereket. A mosolya mindenkit mosolygásra késztet! Jimin gyönyörű, okos és intelligens, empatikus, tisztelettudó, segítőkész, bátor és erős! Sokkal jobbat érdemel nálad.
-Taehyung, olyat mondj amit nem tudok.
-Verekedni akarsz? Ne kötekedj velem!
-Jézusom, dehogy akarok.
-Jó, mert sokkal erősebb vagy nálam és kicsit félek is tőled. De ha kell megteszek Jiminért mindent! Veled is szembeszállok!
-Ó te jó ég. Szeretem Jimint. Ez csak egy félreértés. A kezdeti dolog az igaz de azóta változott a véleményem és vissza akarom kapni őt. Nem kérem a segítségedet de örülnék ha most magamra hagynál.

Jimin pov

Tudtam, hogy Jeon ilyen szarságokkal fog meglepni. Szinte éreztem. Az anyukája reggel hívott, hogy bocsánatot kérjen tőlem. Vagy fél órán át trécseltünk, amint pedig letettük, Somi nevét jelezte a telefonom. Vele is kitárgyaltuk az esetet és teljesen nekem adott igazat, Jungkookot végig szidta. Megígérte, hogy elbeszélget vele erről az egészről és a jó útra téríti. De őszintén? Nem érdekel már semmi ami vele kapcsolatos. Annyira beleuntam az ilyen emberekbe. Nekem erre se időm se energiám, szükségem meg végképp. Eldöntöttem, változtatni fogok. Merészebb leszek. Az öltözködési stílusom eddig nem volt valami kihívó vagy színes, inkább a bő ruhákba bújtam, hogy az emberek ne nézzenek meg az utcán, azonban ezen változtattam, ahogyan a hajamon is. Fodrászhoz mentem és újra szőkítettem, na meg levágattam, hiszen már elég hosszúra nőtt. Otthon behullámosítottam az új frizurámat, majd Hobival karöltve végigjártunk vagy 10 boltot mindenféle ruháert. Sok cuccot szereztem be, melyekből az egyik legkihívóbbat választottam hétfőre. Ahogy végigsétáltam a folyosókon, egy dívának éreztem magam. A magabiztosságom az emberek arca láttán sokat nőtt, ahogy pedig Kook szemeibe nézve sétáltam be a termembe, az a fej, esküszöm leírhatatlanul jól esett. Szinte csorgatta utánam a nyálát! Egész héten ezt fogom játszai vele.