COCAINE | ✔

24. Secret

Jimin pov
Reggel olyan 8 óra tájban kaptam egy üzenetet, amelyben egyetlen rövid mondat szerepelt mi szerint a tánctanárom lebetegedett. Ma csak fél egyre kell bemennem az egyetemre, akkor is talán 2 vagy 3 órám lesz. 4-kor kereken kezdődik Jungkookék meccse, legalábbis a cetlin amit a kisasztalomon hagyott, ez állt. Későn keltem, így már nem találtam a lakásban. Nem hívtam fel, gondoltam felesleges, és délután úgyis láthatom majd. Egyáltalán... akarom látni? Miért akarok ennyire elmenni és megnézni őt, ahogyan játszik? Nem egészen kötelességnek érzem de mintha belül tudnám, el kell mennem.
Egyre furcsább gondolatok árasztottak el, miközben én még kómásan ültem az ágyam szélen, a Kook által írt papíralapú üzenetet szorongatva kezeim közt. Próbáltam továbblépni a hülyeségeken amik az eszembe jutottak de nem ment egyről a kettőre mindent kiírtani a fejemből ami Jungkookhoz köthető. Túl sok dolog történt az elmúlt napokban ahhoz, hogy csak hagyjam a dolgokat a levegőben, csak hagyjam őket történni és át se gondoljak semmit.
-Mégis mi van velem? - suttogtam magam elé. Bármit mondhattam, nem számított, csak a falak, a személyes tárgyaim és a benti levegő hallhatta szavaim. Nem bírtam felkelni, lábaim mintha ólomból lennének. Talpaim a hideg padlón maradtak, míg testem visszaborult az ágyba. Telefonom az asztalon kezdett intenzív rezgésbe, engem nem hagyva nyugton.
-Igen? - meg sem néztem ki hív, még a fülemhez sem emeltem a keszüléket, már fogadtam a hívást.
-Bébi, felkeltél?
-Hallod.
-Jó reggelt. Csibét elhoztam... csak érdekelt megtaláltad-e az üzimet.
-Meg, persze.
-Szűkszavú vagy, baj van?
-Azt hiszem nincs. Kezdek ráébredni mi van velem.
Nem kaptam választ, várta a folytatást, amit igaz, késve de végül megkapott
-Tegnap este nem voltál jól. Szomorú voltál. - még mindig csak várt - Megláttam az arcodon azt a mérhetetlen fájdalmat... Jungkook. Láttam, hogy mennyire fáj neked ott belül, hogy segítségre van szükséged, hogy nem vagy jól, hogy megtörtél. A szemedben benne volt az elveszettség. Segíteni akartam és nem tudtam. A lelkiismeretfurdalás nyomasztott miután elaludtál. Néztelek egy darabig az ágyban. Alvás közben olyan vagy mint egy kisgyerek, akinek semmi gondja, de amikor felébredsz, látom, mennyire gyötör valami. Tudni akarom mi. Tudni akarom és segíteni akarok rajtad. Segíteni mert ha mégegyszer így látlak, megszakad a szívem.
-Jimin - szólított meg pár perc néma csend után kissé rekedtes hangon. - Este... alszol nálam? Szeretnék veled beszélni... erről.
-Persze, bármit amivel segíthetek.
-Khm. Legyen szép napod bébi, a meccsen látlak, ugye?
-Szeretnék menni
-De?
-Nincs de, ott leszek. Na tedd már le, éhen halok.
-Van reggeli az asztalon.
-Mi?
-Vittem reggelit.
-Köszönöm Kookie~
-JIMIIN MEGJÖTTEEEEM!
-Hobi itt van, leteszlek, szia Kook.
-Szia baba.

-Jimin - Hoseok az ajtómban állt meg, cipőstül besétálva a lakáson át, gondolkodó tekintete lyukat vájt a homlokomba. Napszemüvege felett, amit nem értem minek hord ősszel, nézett rám, szemöldökei a homloka közepén helyezkedtek el lassan, és egy elég ribis pózba vágta magát. - Mióta lett Jeonból neked Jungkook, Kookie?
-T-tessék?
-Ne tegyél úgy mintha nem hallottad volna a kérdésemet! Mesélj el mindent.
-Nincs olyan amiről nem tudsz...
-Aha. Na kezdj bele, hercegnőm.
Elmeséltem neki mindent tegnaptól egészen a ma reggeli telefonbeszélgetésemig Jungkookkal. Hobi arcán mindig más és más érzelmet láttam, de ez cseppet sem zavart, tudtam, bármiben támogat, lényegtelen mit teszek vagy nem teszek.
-Hmn.
-20 perce folyamatosan én beszelek, befejezem és ez a válasz?
-Mit vársz mit mondjak? Nyisd ki a szemed és vedd észre, bejössz neki, Jiminie!
-Jézusom, Hoseok, nem érted az egészet. Ez nem az aminek látszik!
-Be akar mutatni a szüleinek!
-Ez is csak félreértés volt!
-Ékszert hozott ajándékba!
-Mit hozott volna? Pénzesek.
-Meghívott a meccsére!!!
-Többszáz ember lesz ott rajtam kívül!
-JIMIN VAN EGY KÖZÖS MACSKÁTOK!
-CSIBE NEM KÖZÖS!
-HOzOTt NekED REGGELIT!
-WÁÁÁ!??
-WHÁÁ!!

-Na ide figyuzz Jiminie, elmész órára, én meg addig kiválasztom a szettet amiben eljössz.
Ez volt az utolsó mondat amit kaptam Hobi jóvoltából, mikor elhagytam a házat. Már hazafelé tartok, a semmiben kifáradva, és újfent éhesen.