45. Surprise

788 54 1
                                    

Jimin pov
-Jungkook... - ejtettem nevét elhalkulva. Felkavartak szavai, nem erre számítottam akkor sem ha mélyen, titokban reménykedtem, hosszú távra tervez, nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú távról van szó nála. Sürgősen elő kellett állnom valamivel, ugyanis egyre kínosabbnak éreztem a minket ellepő csöndet. Megköszörültem a torkom s combjára tettem a felé eső kezemet. Szavak hiányában csak nyökögtem neki valamit bíztatásképp, de úgy érzem nem mentem vele sokra és elég érdektelennek is hangzhattam. Útközben megkérdezte hova szeretnék menni, válaszul pedig megadtam a szobájában lévő ágyat. Tisztában vagyok vele, nem volt eddig sem felhőtlen a köztünk lévő viszony és szerintem ez után sem fogunk unatkozni, habár reménykedek egy csendesebb párkapcsolatban, már ha megegyezünk abban mit is akarunk pontosan az elkövetkezendő napokban és hetekben egymástól. Nem gondolom, hogy nagyon bele kellene kezdenünk az ismerkedésbe, eléggé belementünk már egymás életébe ahhoz, hogy tudjunk egy-két dolgot avagy a fontosabbakat a másikról. Szeretnék elkezdeni vele randizni, persze csak ha ő is szeretne elvinni, de nem erőltetem rá magam. Hamar hazaértünk, vagyis hozzájuk. Amint beértem a jó meleg házba - mert tényleg nagyon átfagytam azalatt a másfél perc alatt amíg a fűtött kocsiból kiszállva átértem a házba, de mindegy - levetettem a lábbelimet s a kabátomtól is megfosztottam magam. Nagy meglepetésünkre tapasztalhattuk, összegyűltek a barátaink s a kanapén terpeszkedő Jacksont és Honeyt körbeállva vártak, ezek szerint ránk. Meredt arccal bámultak, mindenki az izgatottságtól remegett, még a háttérben játszódó film is úgy volt megállítva, hogy az egyik szereplő szintén engem figyelt. Rohadt egy kellemetlen szituációba csöppentünk és hiába törtem a fejem, nem tudtam ki, hogy áll a dolgainkhoz, ezért nem is mertem nagyon semmit sem tenni, inkább csak feszengve vártam Jungkookra s óvatosan jeleztem neki egy ideges pillantásommal. Végül a "csináljon valamit mert leszedem a tökeit" nézésem meggyőzően hatott rá. Elkapta a derekam és felmutatta a hüvelykujját, jelezvén, sikerült neki amiért elindult itthonról. A srácok - Nina, Somi és Lisa társaságában - nagy üdvrivalgás közepette futottak felénk. Hobi felkapott és megpördült velem a karjaiban, majd ezt megismételte Tae is, amíg Jungkookot  majd, hogy nem szétszedték a haverjai. Észre sem vettem, már egy üvegpohár díszelgett a kezemben s Yoongi töltötte ki bele a bort. Végül mindannyiunk kezében ott díszelgett a vörös nedűvel teleöntött pohár. Szinte mindenki beszédet mondott, akár vicceset akár kissé komolyabbat de be kell vallanom nagyon jól esett, hogy így fogadtak, hiszen ez a nap nem csak azt jelentette, hogy Kookkal újra egymás mellett vagyunk, hanem, hogy ők is befogadtak a csapatukba, mint új tagot, s ezzel nem csak Jungkook pasijaként ismernek, hanem én is egy vagyok a baráti társaságukból s számíthatok rájuk.
-És most én következem. - állt fel utoljára Yugyeom - Jungkook, vigyázz Rá, akár szemed fényére, mert ha nem, megverlek. Köszönjük Jimin, hogy hajlandó vagy visszafogadni ezt a nagy barmot és ezáltal megszabadítasz minket napi 3 óra siránkozás hallgatásától. Jövünk egyel. - nevetés és nevetés. Talán így tudnám leírni ezt az estét a legjobban. Rengeteget beszélgettem mindenkivel, nem akadt olyan perc amikor nem tudtam hozzászólni a témához, vagy kellemetlenül éreztem volna magam. Úgy éreztem én is részese vagyok a kis családuknak, tartozom valahová. Kookie öle nyilván rendkívül kényelmes számomra, és a kótyagos fejemet is könnyebb mostmár nem tartani hanem a mellkasán pihentetni, de még így becsípve is kimondottan jól szórakozom. A hangulatot megadta a családias légkör és a bor egyvelege, a beszélgetéshez a témák úgy jöttek, mintha valaki gyártaná őket. 2 percig sem volt csend, s csak akkor nem beszélt senki amikor hahotázva fogtuk a hasunkat valami hülyeségen. Talán másfél óra után láttam meg Csibét a fotelünk körül sompolyogni. Alkalmat láttam rögtön a szeretgetésre, amit furcsa mód a kis jószágunk egyáltalán nem bánt, pedig én az ő helyében menekülnék magam elől. Pocimra tettem Csibét majd simizni kezdtem a buksiját. Nem tartott sokáig, elkényelmesedett mikor megtalálta a helyét abban a pozícióban amely számára tökéletes volt s hagyta had éljem ki magam azzal, hogy a pihe-puha kis hátát simogatom. Olyan, mintha a közös babánk lenne.
Pár sztori mesélése, 2 üveg bor és nem csak pár perc után eléggé fáradtnak éreztem már magam ahhoz, hogy meghúzzam a majdnem szunyókáló párom(?) fekete, megnőtt tincseit és szóljak neki az álmosságomról. Elköszöntünk mindenkitől aki nem ebben a házban él - persze a többiektől is csak őket nyilván nem ölelgettük végig - aztán végre valahára felsétáltunk a most elég hosszúnak tűnő lépcsőn. Úgy döntöttünk ráér a fürdés reggel s átöltözve huppantunk bele a fehér paplanok és párnák közé. Automatikusan hozzábújtam szívem választottjához, mire ő is még szorosabban magához húzott. Nem éreztem azt, hogy pár órája még egészen máshogyan álltunk egymáshoz, már szinte régi csatának tűnt az a kis veszekedésünk. Tulajdonképpen nem is nevezném veszekedésnek, inkább mondom félreértések sorozatának, ez talán találóbb. De a lényeg egy marad, örökre ezt akarom, ezt az érzést, Jungkook mellett.
-Holnap bébi elviszlek randira, életed legjobb randijára. - nyomott puszit homlokomra.

Asszem ez ennyi, holnap folytatom ;)))
Hát nem lett valami izgalmas, eseménydús avagy hosszú de szerintem kell egy kis átvezetés, még így is úgy érzem, mintha egy sorban áthaladtam volna a békülésen :// Köszönöm ha elolvastad, azért remélem tetszett és legyen szép estétek/napotok hetetek stb💜💜

COCAINE | ✔Where stories live. Discover now