100 𝐌𝐄𝐒𝐒𝐀𝐆𝐄𝐒 𝐅𝐎𝐑 𝐘𝐎𝐔 ; ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

- unexpected guest;

A kilincset lenyomva Harry-vel találtam magam szembe. Érzelem nélkül nézett rám majd egyszerűen belépett mellettem a házba. Én döbbenten álltam továbbra is az ajtóba.
Mit keres itt? Azt hittem, hogy mindegyik utál. Hogy soha többé nem akarnak a közelembe menni.

- Miért jöttél? - mentem utána.

A hangom nem volt annyira erőteljes, sem ellenséges. Csak kérdeztem tőle és a hangsúlyom miatt nem hallatszódott annyira bunkónak, amilyennek alapból hangozna.
Harry nem felelt azonnal. Elsőnek megállt majd leült a kanapéra. Tessa azonnal odafutott hozzá és felugrott mellé.

- Beszélni - motyogta.

Az ő hangja is fáradt volt. Ezután fogtam fel csak, hogy beszélni akar. És mi van, hogyha én nem akarok?

- És miről? Arról, hogy mit hogyan szúrtam el vagy esetleg elfelejtetelek valamit a képembe vágni? - kérdeztem vissza.

- Tom - sóhajtotta Harry és folytatta is volna.

- Nem Harry, nincs Tom - vágtam közbe. - Már nem akarom ezeket hallani. Nagyobb problémáim is vannak - sóhajtottam majd levágtam magam a kanapéra. - Csak pihenni szeretnék. Meg azt, hogy megbocsássanak nekem a barátaim és a családom - folytattam. - Nem ezt akartam, rendben? Én csak annyit szerettem volna, hogy legyen ez személy az életembe akira számíthatok és aki itt vár rám amikor épp a repülőn ülök ismét - motyogtam. - Azt hittem, hogy ez Nadia lesz - hajtottam le a fejem majd a kezeim kezdtem el vizslatni.

- Sajnálom Tom, nem a te hibád volt ez - suttogta hirtelen Harry, mire felkaptam a fejem. - Megkellett volna hallgatnunk - kelt fel majd az ajtó felé indult. - Most magadra hagylak, rendben? Majd ha később akarsz beszélni akkor csak hívj. Én várni fogom - veregette meg a vállam majd otthagyott egyedül.

Nagyot sóhajtva dőltem el a kanapén, mikor meghallottam, hogy becsapódik a bejárati ajtó. Miért nem beszéltem vele most? Talán minden rendben jöhetett volna. Lehet, hogy anyáékkal is kibékültem volna.
A gondolataim közül Tessa ragadott ki. Egyszerűen csak felugrott mellém a kanapéra majd a mellkasomra mászott. Halvány mosollyal tekintettem rá.

- Na mi van hercegnő? - simítottam végig a fején. - Neked hiányoztam? - kérdeztem, bár tudtam, hogy úgysem kapok választ.

De valakitől esetleg kaphatnék. Maya Kiss. Elég furcsa neve van. Bár, ahogy egyszer beszélt ezt meg is értem. Tuti nem angol.

- Szia, újra itt vagyok és, hogyha ezt hallgatod akkor te is újra itt vagy - mondta, a hangja egy fokkal vidámabb volt, mint az előző üzenetben. - Képzeld, most remek napom volt. Nem piszkáltak a suliban és nem piszkáltak otthon sem - folytatta. Hangja úgy csengett, mintha valami versenyt nyert volna. - A tesi tanárom viszont ma is borzalom volt. Egésznap hajtott minket. Tiszta izomlázam van már most. Most lehet, hogy azt hiszed, hogy ő milyen gyenge lehetek és azt kell, hogy mondjam - akadt meg. - Hogy igazad lenne. Borzalmasan gyenge vagyok - nevetett fel, mire én is felnevettem.

Gyorsan megállítottam a felvételt majd megnéztem mikor küldte. Október másodika.

- Igazából nincs okom panaszkodni, mivel már nincs nyár. Nem nagyon szeretem a nyarat. A melegtől mindig rosszul leszek és nem is tudok sehova sem menni - magyarázta. - Az egyetlen pozitív dolog a nyárban nálam az, hogy nincs iskola. Bár nem tudom miért utálom ennyire. Most éppen tanárnak tanulok. Tesnevelés tanárnak, ami mindenkit meglepett, mivel nem nagyon szerettem ezt az órát, ami nem teljesen igaz, mivel szerettem például futni és tollasozni vagy kosarazni. Igazából minden szerettem amit egyedül vagy ketten lehetett csinálni. A kézi meg a foci nem az én pályám volt. Mindig én voltam benne a különc - motyogta.

Magam elé nézve gondolkodtam el a szavain. Én is különc lettem volna? A suliban engem sem szerettek annyian. Én voltam a sulinkban a "különc" gyerek.

- Talán te is így érezted magad - hallottam meg a hangját. - Vagy menő voltál. Ki tudja. Mostmár bármit mondhatnál a közönségnek - suttogta.

Hangja lemondó volt. Bárcsak előbb észre vettem volna az üzenetét. Bárcsak ismerhetném személyesen.

- Ezen gobdolkodva eléggé lehangolódom mindig, mert eszembe jut, hogy gyakorlatilag nem is ismerlek - sóhajtotta. - Bár ennyi erővel senkit sem ismerek. Mindenki hazudhat, hogyha új helyre kerül - motyogta.

Elgondolkodtam a szavain. Igaza volt. Mindenki hazudhatott. Ezen én is gondolkodtam, de aztán felhagytam vele. Csak magamnak ártottam vele. Túlságosan paranoiás lettem tőle.

- Néha elgondolkodom azon is, hogy kinek hiányoznék, hogyha eltűnnék - folytatta. - Nem akarok itt maradni. Elakarok menni innen messzire. Egyedül akarok lenni egy erdei házban veled. Csak a természetet hallani és téged - mondta őszintén. - Lehetnénk....barátok - tette hozzá.

Ennyit küldött azon a napon. Semmi mást. Talán tényleg lehetnénk barátok. Talán ő megértene engem. Talán akkor nem érezném magam ennyire egyedül.

*******************************************
BY: gljnk24

Írva × 2020. 08. 23. (vasárnap)