100 𝐌𝐄𝐒𝐒𝐀𝐆𝐄𝐒 𝐅𝐎𝐑 𝐘𝐎𝐔 ; ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

- i'm sorry, I was too weak;

×Thomas szemszöge;

Az ember túlságosan fél néha segítséget kérni. Túlságosan fél az emberek reakciójától. Én is ilyen lennék? Talán. Maya viszont nem volt ilyen. Ő segítséget kért. Az üzenete után nem voltam képes többet meghallgatni. Féltem, hogy olyat hallok amitől a legjobban félek. Hogy már nem akar élni.
Mostmár túl késő segíteni? Segíteni egy embernek, egy lánynak.

- Október tizenharmadika. A dátum amikor már nem bírtam tovább - kezdett bele halkan. - Újabb nap itthon. Újabb csodálatos nap a családommal - mondta gúnyosan. - Sajnálom, de túl gyenge voltam. Túl gyenge ehhez - suttogta. - Nem ezt akartam, ők tették ezt velem. Csakis ők - folytatta majd megakadt.

Mit nem akart? Tett valamit? Ha igen akkor mit? Remegve fújtam ki a levegőt és vártam, hogy mit mond.

- Nem érdemlem meg, hogy éljek. Már régesrég elvették tőlem az életet - mondta és olyan volt, mintha elmosolyodott volna. - Tudod eddig nem értettem, hogy miért vágják meg magukat az emberek - kezdett bele, mire megdermedtem. Mond, hogy nem. Csak mond, hogy nem azt csinálta amira gondolok. - A külső fájdalom elvonja a belső fájdalomról a figyelmüket - folytatta. - Nem tudtam, hogy én valaha is ezt fogom tenni. Elsőnek jó volt, azt hittem, hogy tényleg elmúlik a fájdalom amit érzek, de mostmár megbántam. Sokkal jobban fáj most minden. Sokkal jobban - halkul el.

Idegesen keltem fel majd fel-alá kezdtem el járkálni.

- Néha azt kívánom, hogy bárcsak más családba születtem volna - folytatta. - Egy olyan családba ahol valakit, bárkit, de érdekel a véleményem. Sajnálom, igazából nem ilyen depresszív üzeneteket akartam küldeni neked. Ne haragudj - szabadkozott. - Amúgy te, hogy vagy? Tudom, nem telefonon beszélünk, de érdekelne. A képeiden olyan, mintha megjátszanád magad - magyarázta.

Nem tudom, hogy tényleg megjátszottam akkor magam vagy csak bebeszéli magának ezt és őszintén nem is akartam tudni. Hogyha neki feltűnt, akkor másnak is az lenne, nem? Megint csalódottan néztem magam elé.
Egy ismeretlen lány jobban észre venné ezt, mint a saját családom?

- Na inkább hagyom ezt a témát, mivel eléggé szarul vagyok így is. Nem akarlak ezzel terhelni amúgy, csak nem tudom mit is mondhatnék egy "barát" - nak - a barátnakot furcsán ejtette ki. Bár meg is értem.

Én sem tudnék egy olyan emberre barátként nézni aki nem válaszol és semmit sem mond magáról. Ő tud egyátalán úgy nézni rám?

- Tudod, szívesen megismernélek személyesen is - kezdett bele újból. - Jó lenne tudni, hogy tényleg olyan vagy-e, mint amilyennek elképzeltelek - tette hozzá.

Ez az üzenet most más volt, mint a többi rajongóé. Mert most én is szívesen megismertem volna azt, aki ezt küldte.

- De most ez lényegtelen - hadarta. - Mivel a barátomnak tartalak, így neked ígérem meg, hogy nem csinálok több hülyeséget - jelentette ki, mire kissé megnyugodtam.

Már csak abban reménykedhetek, hogy be is tartotta. A szavaira elgondolkodtam. Én nem tettem volna soha ilyet. Olyan család közt nőttem fel, akik szerettek engem.
Sosem volt olyan érzésem, hogy egyedül lennék, mert ők mindig támogattak. A lány családja nem ilyen volt. Vagyis amit és, ahogyan a lány mondta, biztos, hogy nem ilyenek.

- Tudom, hogy hülyeség ezt mondani, de - kezdett bele. - Köszönöm, hogy meghallgatsz - nevetett zavartan.

A számba harapva fojtottam el egy mosolyt, majd fogtam meg a telefonomat és léptem ki teljesen a beszélgetésből. Talán személyesen kéne vele beszélnem. Egyátalán, hogyan reagálna? Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne-e, de ha döntenem kéne, most azonnal mennék hozzá.
Így őt hallgatva nem tűnik egy őrültnek sem és egy gyilkosnak sem. Már csak pár üzenet volt hátra tőle. Kíváncsi voltam, hogy boldogabb lett-e. Hogy megjavult már otthon nála minden. De ugyan mit tennék, hogyha nem javulna meg?

*******************************************
BY: gljnk24
(remélem tetszik)

Írva × 2020. 09. 28. (hétfő)