100 𝐌𝐄𝐒𝐒𝐀𝐆𝐄𝐒 𝐅𝐎𝐑 𝐘𝐎𝐔 ; ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

- are you sure?;

{ M A Y A }

Fáradtan voltam és ideges. Miután a fiúk megjelentek is, kissé bepánikoltam. Nem voltam felkészülve arra, hogy ennyi embert megismerjek. Egyszerűen csak képtelen voltam bármit is tenni.
A kérdések amiket feltettek tolakodónak találtam ám, de elnézve a fiúk arcát, egyiknek sem számított annak. Egyedül Tom arcán fedeztem fel azt, hogy sajnálja és nem akarja, hogy ez az egész most megtörténjen.

- Minden rendben, igaz? - ölelt át hátulról hirtelen két erős kar.

- Persze - dőltem neki mellkasának. - Csak fáradt vagyok, ennyi az egész - szorítottam meg a kezét. - Holnap kell valamit tenned? - kérdeztem egyre halkabban.

Nem akartam, hogy elmenjen, de miután Tom idegesen szívta magába a levegőt, tudtam, hogy elkell mennie. Tudtam, hogy olyan helyre kell mennie ahova nem szeretne.

- Holnap kell aláírnom a papírokat a szerződés miatt - válaszolt, mire lesütöttem a szemem. - Tudod nem hittem volna, hogy így ér véget - rázta meg a fejét, majd szorosabban fogta össze kezeit a derekam körül.

- Úgy érzem, hogy ez az egész az én hibám - motyogtam.

Tom nem felelt erre. Már azt hittem, hogy nem is fog mikor ellépett mögülem és elém állt. Kezeit arcom két oldalára simította, majd mélyen a szemembe nézett. Barna szemei csalódottan, bár kissé boldogan csillogtak.

- Maya, ennek az egésznek semmi köze hozzád - rázta a fejét. - Nem tehettél semmiről - simított végig arcélemen. - Az egész az én hibám volt, hogy az elején megbíztam Nadia-ba - hajtotta le a fejét.

A fájdalom apránként suhant végig arcán. Szemöldökeit össze vonta majd idegesen a hajába túrt. Nadia említése után eszembe jutott egy mondat. Még a bátyám mondta régen. Olyan 6 vagy 7 éves lehettem. Néha az emberek csak fájdalmat éreznek és azt hiszik szerelmesek. A fájdalom túl sok mindenre képes. Eddig nem teljesen értettem az első felét, de Tom-ra tekintve megértettem. Ő nem szerelmet érzett Nadia iránt. Ő fájdalmat érzett a magány miatt.

Együtt érzően néztem felé, majd közelebb léptem hozzá és a derekát átkarolva a mellkasára hajtottam a fejem. Kezeink össze kulcsoltam, majd feltekintettem Tom-ra.

- Valahogy csak kijövünk belőle, nem? - kérdeztem, miközben a nyaka köré kulcsoltam a kezeim. - Így a pókember 3-at el is törlik? Nem fejezik be a folytatást? - kérdeztem meg még gyorsan.

Tom lehajtotta a fejét, majd megrázta azt.

- Kevin szerint a Sony törli az egész filmet - felelte. - Nem fejezik be ezt velem, mert feleslegesnek tartják az egészet - folytatta. - Amikor megkaptam Peter Parker karakterét azt hittem, hogy csak pozitív élményem lesz ezzel kapcsolatban, de most itt állni és szembe nézni azzal, hogy vége ennek az egésznek - sóhajtotta. - Egyszerűen rossz érzés - túrt a hajába.

- Szóval Kevin nem akart veled szerződést bontani? Csak a Sony? - érdeklődtem.

- Az utolsó üzenetből erre következtettem - felelte.

Többet nem mondott inkább az ágyára ült. A térdeire támaszkodott majd feltekintett rám. Az ajkaimba harapva léptem közelebb hozzá, majd leültem mellé. A vállára hajtottam a fejem. Lehunytam a szemem és megpróbáltam mondani valamit. Bármit, csak azért, hogy megtörjem a csendet. A csendet ami körül ölelt minket.

- És ezen már nem lehet javítani? - kérdeztem. - Nem tudsz semmit sem tenni, hogy a Sony megbocsásson? - feljebb ültem.

Tom megráztam a fejét majd rám tekintett.

- Semmit - sóhajtotta. - De őszintén már nem is akarok - dőlt hátra az ágyba, majd a plafont kezdte el bámulni. - Belefáradtam - hunyta le a szemét.

Nagyot nyelve dőltem mellé és támaszkodtam meg a könyökömön. Másik kezem Tom mellkasára simítottam.

- Sajnálom - suttogtam majd közelebb hajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam. - Tudd, hogy rám mindig számíthatsz - motyogtam ajkaira.

*******************************************
BY: @gljnk24

(remélem tetszik, ez egy kis kiegészítő részlet)

Írva × 2020. 10. 17. (szombat)