100 𝐌𝐄𝐒𝐒𝐀𝐆𝐄𝐒 𝐅𝐎𝐑 𝐘𝐎𝐔 ; ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

- paparazzi;

{ M A Y A }

Ahogyan azt Tom is ígérte, napközben végig vezetett a városon. Megmutatta a Big Ben-t, a kávézót ahova mindennap eljárt, még a régi iskolájához is elvitt, amit csak mosolyogva figyeltem. Még sok különböző helyre elvitt, de nem tudtam ezekre figyelni. Megannyi gondolataim akörül forogtak, hogy reggel hol is volt. Mérges, dühös volt. Olyan, mintha felidegelte volna valaki.
És nem hinném, hogy egy gyalogos vagy akár egy autós tette volna ezt.

Tom végül a parkba vitt el utoljára. Viszonylag kevesebb ember volt, mint eddig. Legalábbis Tom ezt állította. Persze ő nem is panaszkodott emiatt. Kevesebb ember elől kellett rejtőzködnie.

- Régen többet jártam ki ide - kezdett bele. - Az iskola időben valahogy mindig kevesebben voltak - folytatta. - Pár család volt itt a gyerekeikkel vagy néhány ember egyedül a kutyájukkal - csúszott halvány mosoly az arcára. - Kellemes volt az egész környezet - tette hozzá.

A zöld fű és a terebélyes fák, most nem úgy néztek ki, mint nyáron. A tájat most a fehér hó borította és egy csepp zöld szín sem volt jelen a képben.
Elhittem amikor Tom azt mondta, hogy kellemes volt az egész, mert még most is az.

- És most a forgatások miatt nincs időd ide kijönni? - érdeklődtem.

Tom gondolkodva kulcsolta össze a kezeit hátulra, majd előre tekintett.

- Nem tudom - felelte lassan és megfontoltan. - A forgatás után régen a lehető legtöbbet a családommal töltöttem - kezdte. - Sokszor volt olyan is, hogy csak aludni akartam, a forgatás csúszásai miatt egyre rosszabb beosztást kaptunk - sóhajtotta.

Ezek után csak csendben sétáltunk egymás mellett. Nem volt az a kínos csend. Inkább kellemes volt. Csak élveztük, hogy kettesben vagyunk és ennyi volt az egész. Tom a kezével a kabátját piszkálta miközben végig tekintett azokon az embereken akik jelen voltak, én pedig azon gondolkodtam, hogy Tom miért nem mesél a családjáról.

Nem akartam felhozni, hogy mi is van velük, mivel csak az anyját láttam még. A többekkel még rossz lenne a kapcsolata? Az ajkamba harapva tekintettem fel rá, majd sóhajtottam egyet.

- Tudom, hogy ez kissé tolakodó, de mi történt a családoddal? - kérdeztem halkan.

Tom megtorpant egy percre, mire én is megálltam. Idegesen kezdte el kopogtatni a lábát, majd mélyet lélegzett.

- Nem hittek nekem, ennyi az egész történet - motyogta. - Anya már belátta, hogy nincs igaza Nadia-nak, de a többiek nem - tette hozzá. - Még Harry próbált velem beszélni ami másodjára sikerült is neki, de nem hinném, hogy ő tudja, hogy Nadia hazudik - magyarázta. - Most inkább ne beszéljünk róluk, jó? - tekintett rám sajnálkozva.

Nem tudtam ebben a pillanatban, hogy azért sajnálkozik, mert tudta, hogy nekem ennél rosszabb családi helyzetem van, vagy csak szimplán azért mondta ezt, mert nem mondja el, hogy mi is történt pontosan.

Megrázta a fejem közelebb léptem hozzá, majd apró kezeimmel körül öleltem a derekát. Szükségem volt erre az ölelésre, ahogyan arra is, hogy tudjam, nem vagyok egyedül.
Mostmár nem és ezt az egészet Tom-nak köszönhettem.

- Nem kell beszélnünk - feleltem. - Nem megyünk el egy kávézóba amúgy? Kezdek fázni - motyogtam a kabátjába.

Tom halkan felnevetett, majd össze kulcsolta a kezeink, és úgy kezdett maga után húzni. Egy hatalmas mosollyal követtem őt, viszonylag csúszkálva, ugyanis a betonon a kisebb tócsák jéggé fagytak, amin én és még hozzám hasonló pár ember meg-meg csúsztunk.

- Melyikbe akarsz menni? - érdeklődött tőlem végül Tom, mikor kiértünk a park szélére.

- Amelyikbe te, hiszen te ismered itt a dolgokat - tekintettem fel rá.

Tom az ajkába harapva körül nézett. Erősen gondolkodott, majd egy hatalmas mosollyal az arcán leintett egy taxist.

- Taxi? - kérdeztem tőle kissé gyanakodva.

- Egy kicsit messzebb van az a kávézó, mint a többi - mutatta a kezével a kicsit. - De megéri, hidd el - nyugtatott.

Ugyan én hittem neki, nem állítottam le a hitegetéssel. Valahogy úgy éreztem, hogy őt nyugtatja meg ez. Hihetetlennek tartottam ezt a fiút és csak arra tudtam gondolni, hogy az emberek, hogyan is utálhatják őt. Talán ismernék egy olyan oldalát ami rosszabb ennél? Tom-ból viszont még ezt sem néztem ki. Ő a megtestesült tökéletességnek tűnt minden pillanatban.

Az idő hamar repült. A parktól kocsi viszonyban nem is volt messze az a kávézó. Mikor a taxis megállt előtte elsőnek meg is lepődtem. Kívül az épület gyönyörű volt. Gyönyörű, akár csak belülről.

- Ez volt a kedvenc helyünk anyával - mondta. - Csak mi ketten jártunk ide - magyarázta.

- Köszönöm, hogy ide hoztál - feleltem zavarban.

Valahogy úgy éreztem ezt kell tennem. Meg kell köszönnöm, hiszen ez számára egy "titkos" hely volt.
Tom csak legyintett majd egy alig látható helyre vitt. A sarokban ültünk. Minket nem láttak az emberek, de mi mindenkit tökéletesen láttunk.

- Megszokott kedvenc hely? - céloztam erre itt, mire Tom felnevetve bólintott.

*******************************************
BY: gljnk24

(remélem tetszik, további szép napot majd, remélem nekem is az lesz)

Írva × 2020. 10. 07. (szerda)