100 𝐌𝐄𝐒𝐒𝐀𝐆𝐄𝐒 𝐅𝐎𝐑 𝐘𝐎𝐔 ; ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

- head to London;

{ M A Y A }

Hajnal volt, mikor éppen a repülőtéren álltunk. Tom az egyik itt dolgozó nővel beszélte le, hogy mi is legyen, míg a többi itt dolgozó feltankolta a gépet.
Én a külön várakozóban voltam, ahol különböző újságok hevertek. Mivel nem tudtam mit csinálni így ezt az elfoglaltságot választottam.
Mi közben az újságot böngésztem felraktam az előttem lévő székre a lábam és vártam. Szőkés hajam lassan előre omlott, mire idegesen kezdtem el hátra túrni. Már épp mentem volna vissza Tom-ot megkeresni, mikor az emlegetett belépett. Azt az ikonikus, rózsaszín pulcsit viselte egy szaggatott fekete nadrággal. Egyszerűen tökéletesen nézett ki.

- Jól el voltál? - ült le mellém, miközben kivette a kezemből az újságot.

Hátra döntöttem a fejem, majd rátekintettem és lassan bólintottam.

- Mint láthatod, jól el voltam - vettem vissza az újságot majd az asztalra dobtam. - Képzeld én eltudom foglalni magam és nincs szüksége... - folytattam volna, mikor felcsendült a telefonomból a LP-tól a Lost on you.

Már évek óta ez a csengőhangom. Egyszerűen imádtam hallgatni ezt a számot. Sokszor megesett az is, hogy fel sem vettem a telefont, csak hallgattam a dalt addig amíg az illető, aki hívott le nem tette.
Persze hívhattam ilyenkor vissza, de nálam ez nem volt igazán lényeges.

- Maya! Nem kéne felvenned? - kérdezte Tom érdeklődve, mire felkaptam a fejem.

Nem is vettem észre, hogy megint elbambultam. Megrázva a fejem vettem a kezembe a telefonom, majd emeltem a fülemhez miközben elhúztam a kis zöld ikon oldalra.

- Hol a francban vagy! - kiáltott rám az anyám mérgesen.

- Neked is szia anya - forgattam a szemeim.

- Azonnal gyere haza vagy különben... - kezdett volna bele, de most nem hagytam magam.

Nem hagyhattam magam. Nem bírtam tovább.

- Nem, nem megyek haza! - kiáltottam dühösen. - Hagyj békén. Ha már kidobtál otthonról akkor ne várd, hogy vissza menjek - morogtam. - Nem játszom többet a te játékaid szerint - sziszegtem majd letettem.

Fújtatva keltem fel majd kezdtem el fel s alá járkálni. A cipőm folyamatosan kopogott a padlón, miközben Tom szigorúan csak előre nézett.
Nem kérdezett még, és nem tudom, hogy ez volt a jó választás vagy inkább kérdeznie kellett volna-e.

- Az anyád hívott, igaz? - kérdezte aztán hirtelen.

Csillogó barna szemeit rám emelte, majd kihúzta magát. Most nem úgy nézett ki, mint aki híres lett volna. Nem úgy nézett ki, mint egy színész, hanem úgy, mint egy egyszerű ember. Egy olyan ember akit mások szívesen elfogadnak barátnak.

- Igen, ő volt - motyogtam kelletlenül. - Nem számít már mit mond - húztam el a számat, majd a zsebembe süllyesztettem a telefonom.

Halvány mosollyal az arcomon tekintettem vissza Tom-ra, majd felé nyújtottam a kezem. Érdeklődve nézte, majd elfogadta és hagyta, hogy felhúzzam a helyéről.

- Gondolom már mehetnénk, nem igaz? - kérdeztem reménykedve.

Ő csak bólintott. Nem szólalt meg és ez egy kissé furcsa volt. Magamra vettem a másik székre fektetett kabátom majd kiléptem az ajtón.
Fáradt voltam, mikor kiléptünk a hideg levegőre csak akkor fogtam ezt fel. Tom még beszélt valamit az egyik dolgozóval, ezért megnéztem gyorsan a telefonom.

| mit képzelsz magadról?! Hogyha haza érsz számolhatsz egy veréssel! |

Ez az üzenet várt az anyámtól. Mélyet sóhajtottam. Összébb húztam magam majd egy nagyot nyeltem.

| érezd jól magad, várlak haza |

Ezt az üzenetet Ava küldte. Meglepődtem rajta. Nem hittem volna, hogy ilyenkor kedves lenne most velem. Talán a baleset miatt? Vagy csak Tom miatt? Idegesen, válasz nélkül tettem el a telefonom majd mentem oda a repülőhöz. Furcsa volt ilyen közelebb állni egy ilyen hatalmas tárgyhoz.

- Hölgyem, felszállna vagy még várni akar? - érdeklődött kedvesen tőlem egy másik férfi, aki fekete ruhát viselt és a fején egy sapka volt.

Mielőtt még válaszolhattam volna neki, Tom lépett mellém és óvatosan a lapockáimra tette a kezét.

- Maya, had mutassam be Willard Cage-t - mutatott a férfire. - Ő a pilóta - tette hozzá.

- Nagyon örülök - mosolyodtam el, miközben a kezemet nyújtottam.

Bár őszintén nem tudtam mit is kéne csinálnom, valamiért ezt tűnt értelmes cselekedettnek. Már meg is nyugodtam akkor, mikor a férfi elfogadta a felé nyújtott kezem.
Nem maradhattam így sokáig, mivel mennünk kellett. Ekkor jöttem rá, hogy nem is gondolkodtam azon, hogy Tom-nak majd forgatása lesz. Majd vissza megy a Pókember-es helyszínekre és ismét a barátai között lesz. Nem akartam arra gondolni, hogy esetleg ennek következményeképp engem elhagy, de valamiért mégis ott motoszkált a fejembe. Hiszen én mégis csak egy rajongó vagyok. Egy rajongó akkor jókor írt rá, egyik kedvenc színészére.

- Maya? - szólt nekem Tom halkan, mire felkaptam a fejem.

- Igen? - tekintetem a szemébe fúrtam.

- Minden rendben, ugye? - érdeklődött. - Nem baj, hogy London-ba megyünk? - folytatta ezt. - Mert ha igen, akkor maradhatunk itt is és.... - mondta volna még.

- Ne aggódj Tom - vágtam közbe. - Nincs semmi baj, csak tudod az anyám - forgattam a szemem. - És hidd el, életem legjobb emléke lesz az, hogy végre láthatom London-t - mosolyogtam rá.

Tom arcán egy halovány mosoly jelent meg, majd vissza dőlt az ülésére. Látszott rajta, hogy zavarban volt, de hiszen én is. Mi lenne ezzel a baj?

*******************************************
BY: gljnk24

(végre hétvége van, szóval lesz időm a könyveimre, remélem tetszik ez a rész is és előre szólok, hogy mindjárt bejön a képbe egy másik lány is)

Írva × 2020. 10. 03. (szombat)