100 𝐌𝐄𝐒𝐒𝐀𝐆𝐄𝐒 𝐅𝐎𝐑 𝐘𝐎𝐔 ; ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

- help me;

{ T H O M A S }

Mindenki ember. Mindenki össze törik néha. Sírunk, aztán nevetünk. Azt hallani, hogy Maya ismét sírva hívott fel, fájt. Mellette kellett volna lennem. Talán akkor nem történt volna vele semmi baj. Nem érdekelt abban a percben rajta semmi más. Azonnal elmentem London-ból hozzá. Ha a családja csinált valamit, akkor velük nem lehet egy házban, de hogyha valaki más tett akkor ki lehetett az?

Karácsony van, ilyenkor senki nem megy sehová, főleg nem iskolába, ahol a legtöbbet bántották őt. Maya elmondta, hogy nem mozdul ki sokat a lakásból, akkor mi is történhetett? Ideges voltam miatta. Miért nem mondta el, hogy mi történt? Talán akkor egy kicsit könnyebb lenne oda mennem.
Nem kellene félnem attól, hogy mi fog ott fogadni.

Őszintén szólva, siettem, ahogyan tudtam. A repülőn nem tudtam ülni. Fel s alá sétálgattam folyamatosan, miközben írtam Harry-nek és anyának.
Remegő kezekkel kattintottam Haz nevére. Írjak neki? Nagyot sóhajtva kezdtem bele.

| me: nem tudom, hogy elolvasod-e ezt, de remélem te is megbocsátasz nekem. Szükségem lenne rád, hiszen a legjobb barátom vagy (ha még annak tekintesz engem) sajnálok mindent |

A küldés gombra nem rögtön nyomtam rá. Vagy százszor átolvastam ezt a rövid üzenetet. Nem találtam a legjobbnak, de muszáj voltam valamit írni neki. Szükségem volt rá. Szükségem volt a támogatására. Maya-nak meg az én támogatásomra volt szüksége.

Amikor leszállt a gép a repülőtéren, egyből szaladtam is. A pulcsim kapucnyiját a fejemre húztam majd elindultam végig az épületen. Valamennyivel hidegebb volt itt, mint London-ban, de most ez sem érdekelt. Egyedül Maya érdekelt és az, hogy végre mellettem lehessen és aztán ne keljen elengednem.
Nem került sok időbe, még megtaláltam Maya-t. Viszonylag keveseb is voltak a repülőtéren, de szinte ő volt az egyetlen aki a karácsonyi hangulatnak fittyet hányva fekete ruhában volt, egy fekete bőrönd társaságával.

- Maya - futottam oda elé, majd legugoltam. - Mi történt? Jól vagy azért, igaz? - simítottam ki egy tincset az arcából.

- Ahha - sóhajtotta fáradtan. - N-nem... - akadt meg egy pillanatra. - Nem mehetnénk inkább haza? - suttogta. - Elakarok innen m-menni - remegett meg a hangja, mire mellé ültem és a két karom közé fogtam.

- Elmegyünk, ne aggódj - feleltem.

Maya a vállamra hajtotta a fejét, majd lehunyta a szemeit. Kezeivel lassan a pulcsimra szorított és halkan felzokogott.

- Elakarod mondani, hogy mi történt? - kérdeztem lassan és halkan.

Maya csak megrázta a fehér és szorosabban karolt belém. Lábait felhúzta majd mélyet sóhajtott. Amikor levegőt vett, hangja megremegett. Próbált megnyugodni, de nem tudott. Látszott rajta, hogy valami nagyobb baj történt, mint eddig.

- N-nem hinném, h-hogy tudnék r-róla beszélni - szólalt meg végül. - K-kérlek, csak vigyél e-el - suttogta.

Alig láthatóan bólintottam. Ugyan ő nem nézett rám, valahogy tudtam, hogy tudja mit feleltem neki.
Lassan keltem fel, majd húztam magammal Maya-t is. Akadozva mentünk. Maya nem igazán tudott gyorsan lépkedni.

- Tom - szólalt meg pár perc hallgatás után, mire letekintettem rá. - S-sajnálom, hogy ezt tettem - suttogta. - É-én.. - kezdett volna magyarázkodni, de megállítottam.