100 𝐌𝐄𝐒𝐒𝐀𝐆𝐄𝐒 𝐅𝐎𝐑 𝐘𝐎𝐔 ; ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

- you're a bitch, accept it;

{ M A Y A }

A haza jövetelem után, másnap iskolába mentem. A tanáraink kitalálták, hogy menjünk be és ünnepeljünk együtt. Megtehettem volna ugyan, hogy nem megyek be, de nem akartam a szüleimmel tölteni a napom, sem pedig az öcsémmel. Emma után, Oli volt az, aki megkeserítette az életem.
Az iskolába talán egyedül lehettem volna. Vagyis én ezt terveztem. De ki is lennék, hogy minden úgy legyen, ahogyan én akarom? A könyvtárba bújtam meg napközben. Nem akartam Emma elé kerülni. Kész meglepetésként ért amikor megtudtam, hogy ő az osztálytársam. Kezdtem akkor úgy érezni, hogy az Emmák azok az ellenségeim.

- Oh drága Maya?! - hallottam meg Márk hangját.

Idegesen keltem fel, majd siettem ki a könyvtárból. Ám kint nem az fogadott amit szerettem volna. Az arcomba vizet öntöttek majd valamifelé zöld trutymót.
Köpködve léptem hátrébb, de a zöld löttybe megcsúsztam és a karomra estem. Mikor feltekintettem Ava-val találtam magam. Emma mellett állt és egy gúnyos mosollyal az arcán nézett le rám.

- Na miaz? - hajolt közelebb hozzám. - Te bármikor is elhitted, hogy egy magad fajtával barátkozni fogok? Na ne röhögtess - nevetett gúnyosan.

- Most pedig menj szépen el, biztos Tom vár rád, hogy megbaszhasson - vicsorodott el. - Hát ez lennél te? Egy luxus-prosti? - vonta fel a szemöldökeit.

Csendben tűrtem a sértését miközben a szemembe lassan gyűltek. Ajkaim megremegtek. Az csoporttársaim, az iskola társaim mind rajtam nevettek. Nagyot nyeltem majd lassan felálltam. Szaggatottan vettem levegőt.

- Egy ribanc vagy, fogadd el - mondta a szemembe Ava. - Öröm volt hallgatni, hogy kiöntöd a szíved, mintha az egész világnak mondtad volna - rázta meg a telefonját. - Tom fanjai biztos értékelni fogják, hogyha megtudják, hogy miket is akartál tenni - jelentette ki.

Megráztam a fejem, majd elindultam a kijárat felé. Mielőtt még kiértem volna, Emma utánam kiáltott.

- Még valamit Maya - felé fordultam. - Tégy meg egy szívességet és halj meg - nevetett fel, mire követték a többiek is.

Üveges tekintettel tekintettem még utoljára Ava-ra, de ő csak felmutatta a középső ujját. Nagyot nyeltem majd el akartam hagyni az iskolát, ám még ezt sem engedték.
Egyik fiú aki a szélén állt elindult felém, majd egyszerűen kilökött az esőbe és hagyta, hogy a földre essek. Még hallottam a többiek nevetését, de aztán mindent elhalkukt. Elmentek. Remegő kezekkel nyúltam a homlokomhoz ami elkezdett vérezni az esés miatt. Még szerencse, hogy nem ájultam el.
Kissé instabilan keltem fel, majd indultam el haza. Az eső lemosta a zöld trutymót rólam, de ez sem segített rajtam. Kifejezéstelen arccal torpantam meg. Nem akartam haza menni.

Össze szorítottam a szemeim, majd egy közeli benzinkúthoz siettem. Az ott dolgozót viszonylag hamar rávettem, hogy kéne a mosdó kulcsa. Magam után bezártam az ajtót, majd fel s alá kezdtem járkálni.
A kulcsomómon lévő bicskát néztem. Végül is eltávolodtunk Tom-mal, az ígéret ezzel megtörik, nem? Az élet, amely rosszabb is volt már velem. Mit számítana, hogyha most véget érne? Nagyot sóhajtva fogtam meg a bicskám majd emeltem a karomhoz. A csap fölé tettem őket.

Könnyektől homályos tekintettel húztam végig először a csuklómon. Fájt, de nem annyira, mint amit Ava okozott.
Nem annyira amit az emberek okoztak. Azok akiktől nem vártam volna.