100 𝐌𝐄𝐒𝐒𝐀𝐆𝐄𝐒 𝐅𝐎𝐑 𝐘𝐎𝐔 ; ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

- please, I know and love you;

{ T H O M A S }

A haza vezető után Maya nem beszélt sokat. Érzelem nélküli arccal nézte az alattunk elterülő tájat az egész repülő út alatt. Mikor leszálltunk csak érthetetlenül motyogta valamit, majd üveges szemmel beszállt az autóba.
Azt, hogy így láttam őt, fájt. Olyan volt, mintha engem bántottak volna. Hogy lehetséges, hogy ezt egyik barátnőmnél sem éreztem ezt? Maya egyátalán a barátnőmnek számít? Csak megcsókoltam. Nem kérdeztem, hogy legyen a barátnőm.

Ennek a gondolatai valamiféle képpen idegesített. A kormányon kopogtattam az ujjaim, majd mikor újra lassítanom kellett Maya-ra tekintettem hosszabban.
Szőke haja a szemébe hullott, míg ujjaival a kötött pulcsiját piszkálgatta.

- Akarsz... - akadt meg. - Beszélni róla? - kérdeztem.

- Mit mondhatnék? - kérdezett vissza zavartan, miközben rám tekintett. - Tönkre tette az életem - motyogta. - És most is tönkre akarja tenni. Ezt pedig úgy éri el, hogy téged akar elvenni tőlem - fordult el.

Miközben elindultam azon gondolkodtam amit Maya mondott. Tönkre teszi az életét a saját nővére, aztán a saját családja is.

- Néha azt gondolom, hogy igazuk van - kezdte suttogva. - De én nem akarlak elveszíteni, szükségem van rád. Ha elhagysz én azt nem élném túl - hadarta.

Nem tudtam mit mondott, de a kíváncsiság mardosott emiatt. Tudni akartam, hogy mit mondott, hogy hogyan is érez.

- Talán, lefordítani? - kérdeztem lassan.

Maya halkan felnevetett, majd felém fordult. Bántam, hogy nem kértem más segítségét. Most talán rátekinthetnék. Láthatnám, hogyan is néz ki ebben a pillanatban.

- A lényege a mondatomnak, hogy ne hagyj el - mondta egyszerűen. - A többi nem számít semmit - az ajkába harapott.

- Maya - szóltam rá.

Tudtam, hogy fontos volt amit akart mondani, vagy mondott is. Ezt ő is jól tudta. Nagyot nyelt, majd vissza fordult előre.

- Ha te is elhagynál azt nem élném túl - vallotta be. - Nem akarlak elveszíteni, az fájna a világon a legjobban, hogyha elveszítenélek - hajtotta le ismét a fejét. - A nővérem viszont, mindig csak azokat a gondolatokat juttatja eszembe, hogy én nem vagyok senki és nem érdemlem meg, hogy szeressenek, hogy boldog legyek. - hangja megremegett.

Az utcánkba hajtottam be, mikor elhallgatott. Mikor megálltam a ház előtt, leállítottam a motort. Maya nem szólalt meg, csendbe burkolózott.

- Kérlek Maya - sóhajtottam, miközben megfogtam a kezét és az állát. - Én ismerlek és szeretlek - fordítottam magam felé, hogy a szemembe nézzen. - Ne törődj velük, rendben? Engem nem érdekel, hogy mit mondanak - szóltam. - Te érdekelsz - simítottam végig az arcán. - De ők nem - ráztam meg a fejem.

Ezután nem válaszolt, csak zavarodottan tekintett rám. Csak az eső monoton kopogását hallottam az ablak üvegen. Nagyot sóhajtottam, majd kicsatoltam magam.

- Megyek és kinyitom az ajtót - magyaráztam neki. - Te addig nyugodtan a kocsiba maradhatsz - tettem hozzá.

Amilyen gyorsan csak lehetett kiszálltam, majd az ajtóhoz siettem. A zárra addig vacakoltam, míg egy másik ajtó becsapódását nem hallottam. Eztán már csak annyit éreztem, hogy valaki megragadja a kezem és megfordít. Követelőzően csókolt meg. Kezeivel a hajamba túrt, majd az ajtónak tolt.

A hajába túrva rúgtam be az ajtót, majd léptem át a küszöbön. Csókjait továbbra sem megszakítva kezdtem hátrálni a szobám felé, mikor meghallottam egy túlontúl ismerős hangot.

- Szóval a karriered romokban hever és te inkább lefekszel egy lánnyal? - kérdezte.

Nagyot sóhajtva léptem távolabb Maya-tól, majd néztem a szemébe. Nem akartam oldalra nézni.

- Tuwaine - sóhajtottam végül. - Észre vetted, hogy mindig ilyen pillanatokban jössz? - vontam össze a szemöldököm.

- Ez nem az én szégyenem még mindig - tette fel a kezeit, miközben felkelt. - Tuwaine, örülök, hogy megismerhetlek - mosolygott Maya-ra.

- Maya - fogatta el Tuwaine kezét, amit felé nyújtott.

- Harrison Osterfield - lépett ki gyorsan a konyhából Haz, majd nyomában megjelent Harry. - Ő pedig Harry Holland, ennek a nyominak az öccse - karolta át a vállam.

Nagyot sóhajtottam, majd a szemem a plafonra meresztettem.

- Esetleg nincs itt valaki más is? - kérdeztem enyhe dühvel a hangomba.

Nem azért kaptak kulcsot, hogy csakúgy berontsanak a házamba.

- Én itt vagyok még - jött le az emeletről Paddy a kezét nyújtva. - Egyébként Patrick Holland, de csak hívj nyugodtan Paddy-nak - nyújtotta Maya felé a kezét, aki el is fogadta azt.

- Örülök, hogy megismerhetlek titeket - szólalt meg kissé feszengve Maya.

Látszott rajta, hogy nem éppen ehhez van hozzá szokva. Nem ahhoz, hogy ennyi ember veszi körbe. Már szóltam volna a fiúknak, hogy ezt ne erőltessük, mikor Tuwaine megszólt:

- És Maya, mit kell rólad tudni? - kérdezte.

*******************************************
BY: gljnk24

(remélem tetszik, úgy látszik egyébként, hogy holnap lehetséges, hogy meg jön a laptopom szóval ja, lehet, hogy azon írok tovább. Egyébként pedig gondolkodtam azon, hogy egy Luke Hemmings-es történetbe is bele kezdek majd, mit szólnátok hozzá?)

Írva × 2020. 10. 14. (szerda)