Lacuna (Yoongi ff/werewolf)

🌘44.rész🌒

Nia pov.:

Rémülten néztem az előttem álló férfira, aki gonoszul vigyorgott rám. Remegett a testem a félelemtől. Egész életemben előlük bujkáltam, most mégis itt vagyok kiláncolva, mint egy kutya. Hogy a fenébe történhetett? A Min falkánál biztonságban voltam, Yoongi vigyázott rám.
- Biztosan azon gondolkozol, hogyan kerültél ide. Nos, elmondom, de készülj fel, mert nem lesz szép történet. Sajnos Yoongi rád unt, ezért megkért engem, hogy szabadítsam meg tőled. Nem akart túl nagy feltűnést kelteni, ezért megkérte Hwasat, hogy intézze el helyette a piszkos munkát. Apropó Hwasa, ugye tudod, hogy ő lesz Yoongi felesége? Valójában Yoongi egész végig őt szerette. Te csak egy kis kaland voltál a számára, de úgy látszik akkora nagy kaland mégse lehettél. De egy cseppet se aggódj! Majd én gondoskodok rólad! – mondta gúnyosan.

Közelebb jött hozzám, az álamat megragadta és maga felé fordította a fejemet. A hányinger kapott el. Felfordult a gyomrom ettől az embertől. Nem akarok itt lenni!
- Hazudsz! Yoongi sose tenne ilyet velem! – mondtam neki a könnyeimmel küszködve.
- Dehogynem! Máskülönben sohasem juthattál volna el hozzám. – nevetett rajtam gúnyosan.
- Ha tényleg igaz lenne, amit mondasz, akkor szakított volna velem! Elmondta volna!
- Ne hitegesd magad. Semmit nem jelentettél neki. Elvégre nem vett el, nem ejtett teherbe. Sose gondoltam volna, hogy Yoongi ennyire ostoba, hogy nem ejti teherbe a holdomegát. Ki a franc ne akarná a Lacunát? De mindegy is. Ami késik nem múlik. Most pedig pihenj. Ma este vérhold lesz. – kacsintott rám.

Ezek szerint...nem érzi, hogy terhes vagyok. A nyakláncom miatt. Amíg rajtam van, addig biztonságban vannak a babáim. Kizárt dolog, hogy bármi is igaz lenne abból, amit mondott. Yoongi sose tenne velünk ilyet. Miért kellett Hwasanak elárulnia? Mi rosszat tettem ellene, ami miatt ezt tette? Miért kellett ennek történnie? Miért nem lehetnék csak egyszerűen boldog? Miért nem élhetem az életemet nyugodtan? Haza akarok menni Yoongihoz! Nem akarok itt lenni!

A könnyeim megállás nélkül potyogtak. Megszakadt a szívem. Visszaakarom kapni az életemet! Hirtelen kivágódott az ajtó, és egy fiatal lány lépett be egy tállal a kezében. Letette a tálat elém, és a vállamra tette a kezét.
- Ne sírj! Minden rendben lesz. Hidd el. Ezt edd meg. Jót fog tenni. – mondta kedves hangon.
- Köszönöm. – szipogtam. – Te ki vagy?
- Nekem nincs nevem. Nem régóta kerültem ide. Elraboltak, és azóta itt vagyok, mint szolga. – mondta mosolyogva. Hogy lehet ezen mosolyogni?
- Ez szörnyű. Minden olyan szörnyű! – sírtam el megint magamat.
- Hé, nyugodj meg. Nem tesz jót neked ebben az állapotban.
- Mi...? Ne...
- Ne aggódj, rajtam kívül senki nem tud róla! Nekem is van egy titkom, mint neked. – mosolygott rám. – Senkinek nem fogom elmondani! De vigyázz magadra! Ezt pedig edd meg.

Rám mosolygott, majd kiment.

Ránéztem a tál tésztára. Nem nézett ki rosszul. A látványára megkordult a hasam. Eddig észre se vettem, hogy éhes vagyok. A lány azt mondta, hogy egyem meg. Pálcikákat is hozott hozzá. Fa pálcikákat. Eszembe jutott valami. Ezzel biztosan megvédhetem a babáimat.

Megfogtam az egyiket, és a végét letörtem. Eléggé hegyes lett. Mély levegőt vettem. Muszáj megtennem a babáimért. Yoongiért. A másik pálcát a fogaim közé szorítottam. Rászorítottam a pálcára.

Felemeltem a bal karomat, és ökölbe szorítottam az ujjaimat. A hegyes végű pálcát az alkarom bőréhez érintettem, és belekarcoltam a bőrömbe. Borzalmasan fájt. Próbáltam visszatartani a feltörni készülő sikolyomat.

A vérem lassan folydogálni kezdett a sebből. A pálcával egyre mélyebre vágtam. Már ömlött a vér belőle. Égett az egész karom. Mikor elég mélyre jutottam levettem a nyakláncomat a nyakamból. A medált leszedtem a láncról, és az apró tárgyat a bőröm alá helyeztem. A kezemmel begyógyítottam a sebemet. Semmi nem látszott. Csak a sok vér árulkodott. A láncot visszaakasztottam a nyakamba.