Lacuna (Yoongi ff/werewolf)

🌘9. rész🌒

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!😊💜

Yoongi pov.:

Nem bírtam a fájdalmat. Csak vonyítottam, ahogy tudtam. Apró neszt hallottam, mintha futottak volna, tőlem messze. Nem érdekelt ki az. Senki sem segíthet rajtam, csak ő, de ő nem akar. Újabb fájdalmas vonyítás tört fel a torkomból. A zaj egyre közeledett felém. Nagyon enyhe karamell illatot éreztem.

- Ha hallasz engem, gyere ide! - kiabálta egy női hang. Hangja lágy volt, és csilingelő. Bárcsak ő kérdezné. Bárcsak ő lenne itt, hogy vígasztaljon, és elmagyarázza, hogy az egész egy félreértés. De nem. A gondolatra újra fel nyüszítettem.
- Segíteni szeretnék! Gyere ide! Kérlek!

Hangja kétségbeesetten csengett. Abbahagytam a vonyítást, és a lány felé indultam. Kíváncsi voltam rá, hogy miért hangzott kétségbeesettnek. Nem elég a saját nyomorúságom, még máséval is foglalkoznom kell... Emiatt leszek nagyon jó vagy pocsék fő alfa majd a jövőben. Ahogy közeledtem felé, hallottam, hogy szaporábban veszi a levegőt. Talán megbánta a kérését vagy félne tőlem? Minden éjjeli nesz elhallgatott, ahogy a kis tisztáshoz közeledtem. A karamell illat alig erősödött. Mintha el lenne nyomva. Mindenre fel voltam készülve, csak arra nem, ami a bokrokon túl fogadott.

Ott állt Ő. A jelenléte miatt újra elkezdtem nyüszíteni. Itt áll tőlem egy kar, pontosabban egy mancsnyújtásnyira, és mégsem lehet az enyém. Elsőnek hátra hőkölt, de aztán elindult felém. A szemében a felismerés fénye égett. Mégiscsak emlékezne rám? Megállt előttem, és aggódva nézett rám. Próbált a tekintetemben olvasni.
- Mi a baj? Hol fáj? - kérdezte gyönyörű hangján. Úgy nézett rám, mintha valóban választ várna a kérdésére. „ Az a bajom, hogy nem ismersz fel, nem emlékszel a fogadalmunkra, hogy féltél tőlem, hogy elkerülted a tekintetemet, és úgy tettél, mintha nem is léteznék. A szívem és a lelkem fáj, amit apró darabokra törtél."

Le hasaltam a földre, becsuktam a szememet, és tovább nyüszítettem. Annyira fáj. Hirtelen egy óvatos érintést éreztem a füleim között. Jól esett ez a hirtelen mozdulat. A váratlan érzésre kipattantak a szemeim és értetlenül néztem rá. Ő csak mosolyogva nézett rám.
- Ne félj, nem akarlak bántani!

Erre letérdelt mellém és átölelt. Abban a pillanatban lefagytam. Melegség járta át a testemet, majd hirtelen feleszmélve bújtam bele ölelésébe. Ő csak mosolygott, simogatott mindenhol, és puszilgatta a bundámat. Minden egyes érintése és csókja után apró villámok cikáztak végig a testemen. Mintha a múltkori csak egy rossz álom lett volna. Annyira örültem neki, hogy egész végig csóváltam a farkamat. Az arcát nyalogattam örömömben, és az orromat dörgöltem az arcához. Eleinte azt hittem el fog lökni, de helyette élvezte, és sokszor ő tartotta a fejét, egy újabb adagért. Egészen addig ment így, míg el nem pilledt.

Nem akartam felébreszteni, ezért nem mozdultam többet. A farkamat a derekára tekertem, nehogy megfázzon. Amíg ő aludt, én éberen őrködtem, nehogy valami megzavarja édes álmát. Álmában folyamatosan mosolygott, és azt motyogta, hogy végre itt vagy. Vajon rám gondolt? Órák teltek el így, és már a nap is kezdett felkelni. Aprókat mocorgott, majd kinyitotta a szemét.

~ Ideje lenne haza menned. - mondtam neki gondolatban. Mivel a társam, így képes vagyok vele gondolatban összekapcsolódni. Nagy szemekkel nézett rám, mintha meglepődött volna.
- De még azt sem tudom hogy hívnak vagy hogy nézel ki? - Ezek szerint annyira mégsem tudja, hogy ki vagyok. Mondjuk az már haladás, hogy bízik bennem.
~ Én sem tudom hogy hívnak vagy hogy nézel ki farkasként. - mondtam neki.
- Nia. Így hívnak. - Nia. Nia. A név hallatán az emlék újra beugrott, de már tisztábban, ahogy a szikla szirten állunk, és fogjuk egymás kezét. Amikor megígértem neki, hogy ő lesz a Lunám. Nia.
~ Yoongi. Majd legközelebb azt is láthatod hogy nézek ki. - mondtam neki nyugodtan, pedig legbelül repestem az örömtől. Így már könnyeb dolgom lesz emberként. Láttam rajta, hogy nagyon gondolkodik, de szándékosan nem kérdeztem rá.
- Nem találkoztunk mi már valahol Yoongi? - ahogy kimondta a nevemet, a szívem kihagyott egy ütemet, majd őrült tempóban folytatta tovább. Annyira jól hangzik az ő szájából a nevem. Többször is mondhatná. Elsőnek le sem esett a kérdése, csak kis idő múlva. Csak nem ismerős neki a nevem? Vagy a név hallatán beugrott neki egy emlék?
~ Ki tudja... - mondtam, majd megint végig nyaltam az arcán. Olyan finom karamell íze van...
~ Gyere, Nia, pattanj fel a hátamra, haza viszlek, csak mond az utat. - nem szívesen mondtam neki, de mint alfájának ez a kötelességem.

Láttam rajta, hogy néha nagyokat pillog a fáradtságtól. Nem hagyhatom egyedül ilyen állapotban, meg egyébként sem. Kötelességem megvédeni és biztonságban tudni. Nagy nehezen felkapaszkodott a hátamra. Vicces volt. Biztos, hogy még soha nem utazott emberként farkas háton. Elnavigált az erdő széléig, ahol a házunk állt. Közben úgy kapaszkodott belém, mintha az élete múlott volna rajta. Az erdő szeléhez érve lehasaltam, hogy legalább a lemászás könnyebb legyen neki. Lemászott, majd felém fordult.

- Ugye találkozunk még? - kérdezte. Madarat lehetett volna velem fogatni örömömben.
~ Abban biztos lehetsz.
Végig simított a fejemen, majd meg puszilta az orrom hegyét. Viszonzásként az arcához dörgöltem az orromat, majd visszaszaladtam az erdőbe, mielőtt valami meggondolatlanságot tennék.
- Yoongi... - hallottam, ahogyan a nevemet suttogja.

Boldog voltam. Megint körbeszaladtam az erdőt, de most a boldogság okozta adrenalin miatt. Úgy jöttem ki ide este, hogy lehet többet vissza se megyek, de Nia megváltoztatott mindent. A farkasformámtól nem félt. Ahogy ölelt, simogatott, csókolt... megtudnám szokni. Ezeket mind érezni akarom még. Emberként is. Lehet emberként kedvesebbnek kellene lennem. De hát hogy, mikor arra neveltek, hogy határozott és szigorú legyek? De legalább látni akar, és lehet mégis tudja, hogy ki vagyok.

💜💜💜💜💜💜💜

Valamikor délelőtt értem vissza a lakásba. Mivel egész éjszaka és reggel is fent voltam, az egész napot átaludtam. Olyan délután 5 óra környékén keltem fel. Mintha fájt volna az alhasam. Nem foglalkoztam vele, csak átfordultam a másik oldalamra. Kis idő múlva fájt a mellkasom. Hasonló érzés volt, mint a félelem. Utána a jobb csuklóm fájt, majd az is elmúlt. Mi van velem? Úgy érzem, az égiek nagyon nem akarják, hogy én ma rendesen kialudjam magam. Kimentem a konyhába, hogy egyek valamit, mert azt még nem sikerült a mai nap. Hoseok pont akkor jött be az ajtón. Két szatyornyi kaja volt nála. Szerencséje. Olyan volt az arckifejezése, mintha pofán vágták volna.

- Mi van? - kérdeztem.
- A Lunád pont hozzád való.
- Miért is? - kérdeztem kíváncsian.
- Éppen lefelé mentem a lépcsőn, amikor ő sírva jött fel. Megkérdeztem tőle, hogy jól van-e, erre azt mondta, jól, csak seggfejek a munkatársai. Majd visszafordult, és azt mondta, szétrúgja a seggemet, ha Jisoot bántani merem. Tisztára olyan, mint te.
- Miért sírt?
- Azt nem mondta meg.
- Akkor majd én megkérdezem. A szomszédba lakik a bétád, ugye?
- Yoongi, hagyd békén. A legutóbb is félt tőled.
- Azóta sok minden változott. Tegnap az egész éjszakát együtt töltöttük. Azt is tudom, hogy Nia a neve, és még találkozni akar velem.
- Mit csináltál vele? - kérdezte kissé rémült arckifejezéssel.
- Semmit ő jött hozzám vigasztalni.
- Szerintem arra a borzalmas vonyításra bárki odament volna hozzád. - mondta Hoseok egy visszafolytott mosollyal.
- Mégis Nia jött. És együtt aludtunk. Ölelgetett, simogatott...
- Jó, nem akarom tudni. Legalább védekeztetek? Bár, inkább nem akarom tudni.
- Ne aggódj, nem történt semmi olyan. - kacsintottam rá. - Csak tudnám mitől görcsöl így az alhasam.
- Lehet, kialakult köztetek a kötelék, és azt érzed, hogy megvan neki.

Ledermedtem. Ilyen létezik? Ezentúl mindent érezni fogok, amit ő is? Hoseok csak jót nevetett a sokkolt ábrázatomon. Minek ide ellenség, mikor az embernek ilyen barátai vannak?

💜💜💜💜💜💜💜

Az ablaka alatt álltam átváltozva. Láttam, hogy lekapcsolta a lámpát. Beljebb húzódtam az erdőbe, és vonyítottam, hogy tudja, itt vagyok és vigyázok rá. Amíg nem vele alszok egy ágyban, addig minden éjjel itt fogok állni, hogy megvédhessem a Lunámat.
~ Álmodj szépeket Lunám! Majd én vigyázok rád! - mondtam neki gondolatban. Remélem meghallotta, és tudja, hogy itt vagyok. Hogy egészen napfelkeltéig itt fogok ülni, és vigyázni rá. A Lunámra.