Lacuna (Yoongi ff/werewolf)

🌘48.rész🌒

Yoongi pov.:

Nia a fejét a mellkasomra hajtotta, és el is aludt. Nagyon ki lehet merülve. Nem is csodálom. Előszőr az elrablás, utána meg a szülés. Kitudja, hogy mi történt, mialatt ott volt! Anyám szerint a babák makk egészségesek. Korábban születtek, mint kellett volna, de egészségesek. Nem csak az omegámért, hanem a két kis csöppségért is aggódhatok. Remélem, hogy minden rendben lesz. Jobban magamhoz öleltem omegámat, és kisétáltam a szobából.
- Nia! - jött oda Taemin sírva.
- Shh! Alszik. Ne ébreszd fel. - mondtam Taeminnek.
- Bevihetem én? Tudod, csak szeretném a közelemben tudni. - mondta Taemin sírva.
- Persze. - mosolyogtam rá Taeminre.

Niát homlokon csókoltam és óvatosan átcsúsztattam Taemin karjaiba. Szinte fájt megválnom tőle, de Taeminnek is ugyanannyi joga van hozzá, ha nem több, mint nekem. Taemin szorosan magához ölelte, és tovább vitte.
- Yoongi! Gyere, szükség van rád! - jött oda hozzám kétségbeesetten anya.
- Mi a baj?
- A kislány nagyon sír. Egyszerűen nem tudunk vele mit kezdeni. Már mindent megpróbáltunk, de semmi nem használt!
- Megyek.

~ Maradj vele, míg nem érek vissza, kérlek! - mondta belső farkasom Taeminnek.

~ Rendben. Amúgy is vele maradtam volna. - mondta Taemin belső farkasa.

~ Tudom.

Követtem anyát a szobába, ahonnan hangos sírás szűrődött ki. Benyitottam, és a pici szinte tombolt a kiságyában. Jin es Jisoo csak a fejét fogta. Jót mosolyogtam rajtuk.
- Segíts, kérlek! Már megetettük, tisztába tettük, de semmi nem használ! - mondta Jin kétségbeesetten a tehetetlenségtől.

Odaléptem a kiságyhoz és felvettem Haneult. Kicsi kezeivel kapálózott, lábaival rugdalózott. Arca tiszta vörös volt a sok sírástól.
- Mi a baj kincsem? Mi ez a nagy sírás? - simítottam pici arcára, majd a mellkasomra fektettem, közel az illatmirigyemhez. Az édesanyja nagyon szereti, gondoltam hátha Haneul is szeretni fogja. Niát mindig meg tudom nyugtatni az illatommal. És láss csodát: a kis hölgy abbahagyta a sírást, és elaludt. Pici kezével belekapaszkodott a pólómba. Nagyot sóhajtott, majd elpilledt a karjaimban. Furcsa érzés volt tartani. Pici, törékeny és a saját vérem volt.

Annyira hihetetlen, hogy Haneul az én lányom. Ettől a gondolattól elbizonytalanodtam magamban, hogy talán mégsem fogom jól. Le akartam tenni, de Jin rám szólt.
- Le ne tedd! Több sírást már nem bírok elviselni! - mondta Jin, miközben a halántékát masszírozta. - Amilyen édes, olyan vadul tud tombolni. Le sem tagadhatná, hogy a te lányod! - mondta Jin mosolyogva.
- És erre büszke is vagyok! - mondtam neki pimaszul.
- Rögtön gondoltam. - mondta Jin.
- Gyere, megnézzük anyut. Még úgy sem találkoztál vele. - mondtam a picinek.
- Persze, hogy nem. Hogy is találkozhattak volna? - kérdezte Jin értetlenkedve.

Kislányommal a karomban kisétáltam a szobából, hátrahagyva a zsörtölődő omegát. Hyunsik békésen aludt tovább a kiságyában, Jin és Jisoo mellett amúgy is biztonságban van. Őt majd később viszem magammal. Haneul csak felületesen alszik, mert néha nyöszöszög. Látszik rajta, hogy nyugtalan. Hátha Nia illata képes lesz végleg megnyugtatni.

Haneulnak nincs még saját illata, csak a karamell és a fahéj egyvelegét érzem rajta. Később majd kialakul a sajátja is. Kíváncsi vagyok rá, ahogy Hyunsikéra is.

Nincs senki a folyosón, csak mi. Mindenki elvonult pihenni. Az utóbbi napok mindanyiunkat kimerítettek.

A lakrészemhez érek, ami most már a miénk, négyünkké. A kicsik csak azért vannak távol, hogy Nia pihenni tudjon, és a család segítsen gondoskodni róluk. Lassan nyitok be, hogy minél halkabb legyek. Szinte osonva az ágyhoz lépkedek. Nia úgy alszik, mint a bunda. Taemin az ágyon ült mellette. Feszülten figyelte Nia minden légvételét. Mikor észrevett minket felállt, a vállamra tette a kezét, majd kiment.