Lacuna (Yoongi ff/werewolf)

🌘3. rész🌒

Daegu, 22 évvel később
Nia pov.

Éppen a vacsorát főztem, mikor Jisoo vadul feltépte az ajtót, és visítozva ugrándozott be a konyhába.
-Úr isten, nem fogod elhinni! - kiabálta. Vörös hajkoronája csak úgy szállt a levegőben, ahogy izgalmában ugrált.
-Mit? Hogy mindjárt kiszakad a dobhártyám?
-Ne legyél már ilyen! Mindjárt jobb kedved lesz, ha megtudod ezt az „életmegváltó" dolgot. - mutatott idézőjeleket az ujjaival.
-Ne kímélj. - mondtam kissé unottan. A mai nap a munkahelyemen teljesen lefárasztott.
-Az öregasszony, tudod a házinéni...
-És akkor még az én viselkedésemmel van a baj? Mikor hívtam én őt öregasszonynak? - tettem csípőre a kezemet tettetett felháborodással.
-Igaz, te vén banyának szoktad hívni. Én kérek elnézést.- hajolt meg mélyen. Ezen mind a ketten elkezdtünk nevetni. Az egész ház a kacagásunktól visszhangzott. Sose tudtunk komolyan viselkedni, ha egy légtérben tartózkodtunk. Megveregettem a vállát, miközben a másik kezemmel a könnyeimet törölgettem.
-Jól van Kim Jisoo. Te nyertél. Tényleg rossz modorom van.. - itt megint elkezdtünk nevetni. - Na, meséld el mi van a házinénivel.
-Találkoztam vele a lépcsőházban, és azt mondta, hogy a mellettünk lévő lakást megint kiadta.
-Jaj, ne! Nem akarok megint turistákat, akik hozzák magukkal a csótányokat meg az ágyi poloskákat! Némelyik ember olyan undorító! Annyira jó volt, hogy fél évig üresen állt a lakás, és nem kellett a fizetésem felét bogárírtókra költenem. Nem akarom! - mondtam tettetett sírással.
-Nyugi, nem turisták jönnek, hanem kettő pasi jön fel vidékről. Ez tudod mit jelent?
-Hogy rosszabb, mint a turisták?
-Neeem! Ez annál sokkal jobb. Végre pasik közelébe kerülhetünk! Végre lesz alkalmunk testközelből is megismerkedni hímneműekkel, és ha netán farkasok, akkor...
-Na jó, elég legyen! Inkább menjél fürdeni, addig befejezem a krumplit, és tudunk vacsorázni.
-Most miért vagy ilyen? Ez tök jó dolog...
-De nem nekem.
-Igazán megpróbálhatnál örülni a másik boldogságának! És ne parancsolgass, mert nem vagy az anyám! - mondta bosszúsan.
-Jelen pillanatban nálam van a fakanál, tehát technikailag én vagyok az anyád!
-De...
-Nincs de! Nyomás! 10 perc és kész a krumpli. Addigra egy megfürdött Jisoot szeretnék az asztalnál látni.
-Borzasztó vagy. - forgatta meg szemeit.
Duzzogva ugyan, de elment fürdeni. Igaza van. Néha tényleg elviselhetetlen vagyok. Ez a sok titok, titkolózás és elszigeteltség szépen lassan felőről belülről. Hiába van nekem Jisoo, hiába van jó munkám és kollégáim, a lelki magánnyal nem bírok. Jisoo az egyetlen, aki mindent tud rólam. A másik Kwan bácsi volt. Mind a kettőt az árvaházból ismerem. Miután a víz partra sodort, és elveszítettem Taemint, Kwan bácsi talált meg. Emlékszem, csak feküdtem a sárban és remegtem a félelemtől. Egyedül voltam egy idegennel szemben kiszolgáltatottan. Habár az előbb szembe szálltam egy idegennel ez más volt. Itt nem volt Taemin, aki lehet, hogy magához tér, és megment. Itt csak én voltam egyedül egy idegennel szemben. De ez az idegen más volt. Barátságos mosoly terült szét arcán, és az egyik kezét nyújtotta nekem. A másik kezével a botjára támaszkodott. Ruházata eléggé kopott volt, és néhol meg volt foltozva.
-Ne félj tőlem, nem bántalak. Az én nevem Kwan bácsi. Segíteni szeretnék neked. Van egy árvaházam, ahol tudnék neked adni tiszta és száraz ruhát, ennivalót, és pihenhetnél is. Úgy érzem, hogy rád férne. - mosolyodott el.
Olyan megnyugtatóan mosolygott, hogy elfogadtam a segítségét, amit azóta sem bántam meg. Az árvaházba vitt, ahol a sok gyerek csodálkozva nézett rám, kivéve Jisoo. Ő már akkor is csupa szív és csupa ragyogás volt. Hiába voltam mocskos, ő odajött hozzám, és megölelt.
-Ne félj, majd mi leszünk az új családod és vigyázni fogunk rád.
Már akkor a szívembe lopta magát. Közös szobába raktak vele, ahol csak mi ketten voltunk, mondván, hogy kedveljük egymást, és hátha hamarabb be tudok illeszkedni. Nos, a többi gyerek sohasem kedvelt meg. Volt egy hosszú, szőkehajú lány, aki mindig keresztbe tett nekem. Volt, hogy bogarakat, rongy és papírdarabot tett az ételembe. Vagy belevágott a hajamba. Olyan is előfordult, hogy megpróbáltak megverni a társaival, de ilyenkor Kwan bácsi mindig ott termett és megvédett. Fél éve lakhattam ott, mikor Kwan bácsi elkezdett engem és Jisoot megtanítani taek won dozni. Csak minket kettőnket. Engem azért, hogy megtudjam magamat védeni, Jisoot azért, hogy megtudjon engem védeni. Mindig azt mondta, hogy a kinti életben szükségünk lesz erre. Sohasem kételkedtem egyetlen egy szavában sem, hiszen megosztottam vele a titkomat, és senki nem tudta meg. Sőt, igyekezett segíteni és megvédeni. Megtanította hogyan lehet viaszból, levendulából, rozmaringból és kakukkfűből szagelnyomó gyertyát készíteni. Szinte mindent megtanított a farkaslétről, Jisoot pedig kiképezte a testőrömnek. Az ő segítségével maradtam még mindig életben, amiért örökre hálás leszek neki. Sajnos tavaly karácsonykor meghalt a 111. születésnapján. Sokan csodálták, hogy milyen sokáig élt, de farkasoknál ez nem meglepő. Sajnos a halála után az árvaház hanyatlásnak indult, és az ott lévő gyerekeket szétszórták az országban. Nagyon hiányzik. Olyan volt nekem, mint egy nagypapa. Még mindig a fülemben cseng, ahogyan azt mondja, hogy ne egyél annyi fahéjat, mert még a végén fahéj mérgezést fogok kapni. Ezen mindig jót nevettem. Olyan szinten fahéjfüggő voltam már akkor is, hogy állandóan eldugdosta előlem. Persze Jisoo mindig szerzett nekem egy kis „anyagot". Kwan bácsi szerint miattunk őszült meg, mert még két ilyen csirkefogó, mint mi nincs máshol az egész világon. Hiába. Jisoo és én mindig is tudtuk, hogyan kell másokat őrületbe kergetni. Annyi mindent áléltünk együtt. Néha olyan, mintha egymás nélkül már nem is tudnánk élni. Sokszor szoktunk azzal viccelődni, hogy valószínűleg mi egymás társai vagyunk. Ő a másik felem, akire mindig számíthatok, és ezt sosem fogom tudni neki elégszer megköszönni.
~ Aw, ez annyira aranyos! Mindig is tudtam, hogy szeretsz!
~ Szállj ki a fejemből Ji!
~ Tudod te, hogy milyen jóérzés, hogy pasik helyett rám gondolsz?
~ Remélem, hogy a jóérzésed közben elkészültét, mert befejeztem a krumplit, és már meg is terítettem.
~ Juhé!
Csak úgy kivágódott a fürdőszoba ajtó, és rohant az asztalhoz. Komolyan, ez a lány az ajtók réme.
-Isteni illata van. Imádom, mikor rozés csirkét csinálsz.
-Örülök, hogy örülsz. Akkor jó étvágyat!
-Jó étvágyat.
Csendben elkezdtünk enni, amit Jisoo hamarosan meg is tört.
-Nem gondolod, hogy megérdemelnénk a boldogságot?
-Ezt hogy érted?
-Szerintem nekünk is jogunk van családot alapítani. Olyan jó lenne, ha mindkettőnknek lenne párja, akik szeretnek minket. Lennének gyerekeink, akik együtt játszhatnának és együtt nőnének fel. Ez olyan igazságtalan. Még ha esküt is tettünk.

Itt már nem bírtam tovább. Letettem az evőpálcikámat és utat engedtem a könnycseppjeimnek.
-Sajnálom Jisoo. - suttogtam. - Ez az egész az én hibám. Ez is.
-Ne beszélj butaságot Nia! Ez nem a te hibád. Hanem a sok gonosz farkasé, akik csak ártani tudnak másokat. - felállt, mellém sétált és szorosan megölelt.
-Tudod, én is szeretnék saját családot, de rohadtul félek. Mi lesz, ha engedek a szabályaimból, és egy alfa megtámad? Mi lesz, ha a gyerekeimet megtámadják miattam vagy rosszabb? Mi lesz, ha miattam bántani fognak téged? Mi lesz, ha a társamat bántani akarják?
-Ha mindig a mi lesz szerint cselekszel, akkor sosem fogod megtudni, hogy milyen igazán boldognak lenni. Félre ne érts, nem akarlak bántani, de 26 éves vagy. Én 27 vagyok. Baszki, olyanok vagyunk, mint a vén lányok. Se kutyánk, se macskánk.
-Szeretnél macskát?
-Igen, vagy tízet. - nevettünk egyszerre. Ebben mindig is jók voltunk. A fájdalmas és feszült helyzeteket humorral oldani.
-Viccet félre téve. Új szomszédok költöznek be mellénk. Ráadásuk 2 pasi. 2 pasi! Még soha egyikünknek sem volt barátja, ezért szeretnék valamit kérni tőled.
-És mi lenne az? - kérdeztem kíváncsian.
-Ha nincs barátnőjük, kezdjünk el közeledni feléjük. Próbáljunk meg úgy viselkedni, mint a normális korunk beliek. Mármint, akiknek nem kell félniük. Nem azt mondom, hogy feküdjünk le velük, csak azt, hogy próbáljuk ki, hogyan kel férfiak fele közelítenünk. Ennyit mi is megérdemlünk. Szerinted?
A tányéromra meredtem. Ezer meg ezer gondolat cikázott átt a fejemben arról, hogy mi sülhet el balul. De igaza van. Ennyi nekünk is jár.
-Rendben, legyen. De egy dolgot ígérj meg nekem. Ha szerelmes leszel, és ő is szeretni fog téged, akkor nem engem választasz.
-De Nia, én...
-Nem. Nem az én életemet kell, hogy éld. Segítettél nekem, és tudom, hogy ezután is itt leszel nekem. De nem várhatom el tőled, hogy mindent feláldozz értem. Szeretlek, de egyszer el kell engednünk egymás kezét. Megígéred?
Próbáltam a tekintetemmel is nyomatékosítani a mondandóm, de ő csak könnyes szemmel nézett rám, majd megölelt. Úgy ölelt, hogy a szuszt majd kinyomta belőlem.
-De akkor mi lesz veled Nia?
-Nos, reménykedjünk benne, hogy én is megtalálom a páromat, és lesz, ki vigyázzon rám.
Még pár percig öleltük egymást, majd befejeztük a vacsorát.
-Köszönöm Ni a vacsorát. Majd én elmosogatok.
-Köszönöm. - mosolyodtam el.
Felálltam az asztaltól. Bementem a szobámba a pizsamámért, majd birtokba vettem a fürdőszobámat. Az én szobámnak saját fürdője van, míg Jisoonak nincs. Ő a konyha mellettit használja, ami végül is az övé. Lehámoztam magamról a ruháimat, és beálltam a zuhany alá. A forróvíz kellemesen égette a bőrömet. A vízcseppekkel együtt a könnyem is megindult. Némán zokogtam a zuhany alatt a gondolattól, hogy valószínűleg nekem sosem lesz társam. Míg Jisoonak biztosan. El fogom veszíteni őt. A gondolataimat blokkoltam. Nem hallhatja meg. Nem szeretném, ha miattam ne adna magának esélyt. Én már elvesztettem mindenkit. Anyát, apát, Taemint, Kwan bácsit. Ha ennyit kibírtam, akkor még egy ember már nem oszt, nem szoroz, nem igaz? Azt akarom, hogy boldog legyen, hogy legyenek gyerekei, amik nekem sosem lesznek, mert hold omega vagyok, akit vagy mindenki megakar ölni vagy magának megszerezni egy bugyuta jóslat miatt. A gondolatra összegörnyedve leültem a zuhanytálcára és csak sírtam, míg úgy nem éreztem, hogy elfogytak a könnyeim. Nagy levegőt vettem, felálltam, és az arcomat egyenesen a vízsugárba tartottam. Engedtem had mossa le a víz a könnyeimet a fájdalmammal együtt. Majd a kedvenc fahéjas tusfürdőmmel megfürödtem. Elzártam a csapot, megtörülköztem, magamra kaptam a pizsamámat, és törülközővel a fejemen befeküdtem az ágyba. Meleg van. A hajam megszárad reggelig. Az ablak felé fordultam, ahol a függönyön keresztül át szivárgott a Hold fénye. Imádom a Holdat. Elvégre hold omega lennék. A Holdat nézve elnyomott az álom. Álmomban egy szikla szirten ültem az egyik virágzó cseresznyefa tövében. Éjszaka volt. Oldalt, nem messze tőlem egy kisebb vízesés zúdult alá, amin gyönyörűen táncolt a telihold fénye. Mintha gyémánt folyt volna le. A szembe lévő szikla szirten és körülöttem is mindenhol virágba borult cseresznyefák voltak. Annyira szép ez a hely. Még sohasem jártam itt, de annyira ismerős. Csak tudnám honnan. Hirtelen puha mancsok neszét hallottam meg, majd egy nagy fekete farkas termett mellettem. Megállt, majd lefeküdt a földre, de úgy, hogy a fejét az ölembe helyezte. Nagy, vörös szemeivel az arcomat vizslatta. Nem féltem. Nyugodtság áradt szét a testemben. Tudtam, hogy mellette biztonságban vagyok. Ujjaimat óvatosan a fekete vastag bundába vezettem, mire behunyta szemeit. Jól esett neki a simogatás. Annyira puha a bundája, hogy akár napokig is képes lennék simogatni. Szemei hirtelen kipattantak, majd vörös tekintetét egyenesen az enyémbe fúrta.
~ Ne aggódj, Lunám, már jövök. A Lacuna be fog teljesülni.