Lacuna (Yoongi ff/werewolf)

🌘11. rész🌒

Sziasztok! Itt az újabb rész. Helyesírási hibákért elnézést.😁 Jó olvasást kívánok!😊💜

Nia pov.:

Jisoonak igaza volt. Mindig így kezdődik. Kedves veled, te hiszel neki, ő meg átver. Azt hittem, hogy kedvel. Erre idejön velem kiabálni, és számon kérni, hogy ki a gyerek apja. Nem vagyok a tulajdona, ne bánjon így velem!

Igazán megkérdezhette volna tőlem nyugodtan, hogy hallott valamit, és szeretne erről beszélni velem. De nem. Ő inkább üvöltözik. Jisoo is kapni fog tőlem. Miért mond el olyat másoknak, ami nem is igaz? Miért?

Úgy érzem, hogy az eddig gondosan felépített kis világom darabokra hullott. Azt hittem, hogy Yoongiban olyan társra találtam, amilyet mindig is elképzeltem magam mellé. Ezek szerint a fekete farkas csak átverés volt. Elhitette velem, hogy gyengéd, pedig valójában rideg.

A könnyeim megállíthatatlanul folytak, a mellkasom fájt. Szükségem van egy kis friss levegőre. Bementem a fürdőmbe. Hideg vízzel megmostam az arcomat. Egyrészt segít eltüntetni a sírás nyomait, másrészt megnyugtat. Mikor már elég szalonképesnek találtam a tükörképemet, felvettem a kabátomat, bezártam az ajtót, és elmentem sétálni. Ez mindig segít kitisztítani a fejemet, és tisztán gondolkodni.

Általában a város felé szoktam menni, de most magányra vágyom. Ezért a másik irányba, a városhatár felé indultam. Eleinte csak az erdő szélén sétáltam, majd feltűnt egy-két romos, elhagyatott épület. Valamikor itt gyárak működtek, de megszűnt. Pont úgy, ahogy az én érzéseimet is megakarom szüntetni Yoongi iránt. Nem véletlenül tartok az alfáktól. A saját alfám is agresszívan viselkedett velem. Akkor milyen lehet a többi?

Nem kell nekem senki. Hagyom az egész fogadalmamat Jisooval. Nem akarok próbálkozni. Nem kell nekem sem társ, sem család. Egyedül nagyobb biztonságban vagyok. Jisoo is egyre jobban fog kötődni Hoseokhoz, én meg egyedül fogok maradni. Jobb, ha elköltözök egy másik lakásba. Sőt, inkább másik városba. Nem akarom, hogy ha majd egyedül leszek, akkor minden rájuk emlékeztessen. Nem állhatok Jisoo boldogságának az útjába. Jobb, ha én lépek le előbb, mielőtt ő hagyna el engem.

Rendesnek tűnik ez a Hoseok srác. Legalább neki szerencséje van, nem úgy, mint nekem. A könnyeim záporoztak, de nem érdekelt. Úgy sincs itt rajtam kívül senki, csak a madarak. Azok meg nem foglalkoznak velem. Lehet, hogy Szöulba kellene költöznöm. A kórháztól biztosan kapnék ajánló levelet. Biztosan adnának. Az első pár hónapban tudnék nővérszállóban élni, hogy egy kis pénzt összegyűjtsek magamnak. Hál istennek most sem szűkölködök, de Szöul eléggé drága hely. Jobb lenne azután saját lakást vennem, ha lessz annyi spórolt pénzem. Lehet nem is szólok senkinek, hogy elmegyek. Még Jisoonak sem. Talán azt megírom neki, hogy önszántamból mentem el, ne keressen. De ennél többet nem.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy követnek. Már csak akkor eszméltem fel, mikor valaki befogta a számat, és az egyik elhagyatott épület falának préselt arccal. Éreztem, hogy lehorzsoltam az arcomat. Undorító szilva szaga volt az illetőnek. Próbáltam kapálózni, sikítani, de túl erősen tartott.
- Nocsak, nocsak. Mily szerencsés véletlen, hogy egy ilyen szép es jelöletlen omega került az utamba. Így biztosan senki sem fogja bánni, ha egy kicsit eljátszadozok veled.

Amint ezt kimondta, hangosabban próbáltam üvölteni, hevesebben vergődtem, hátha ki tudok szabadulni, de hiába. Semmit nem használt. Az alfa csak gusztustalanul lihegett bele a fülembe. Azt a kezét, amelyik a számon volt elvette, es végig fogdosta a testemet. Torkom szakadtából kiabáltam segítségért, de senki nem hallhatta. Erre már  a madár sem jár.

- Ne tegye, kérem! – sirtam neki.
- Ó, dehogy nem. Tudod mekkora kincs egy érintetlen omega! Annak az alfának, aki elveszi egy omega ártatlanságát, megnő az ereje. Ezt biztosan te is tudod. – lihegte a fülembe, majd megnyalta az arcomat. Közel sem volt olyan jó, mint ahogy Yoongi tette ezt. Yoongi...

- Yoongi! – üvöltöttem. Kevés esély volt, hogy meghallja a kiáltásomat, hiszen már mesze jártam a háztól. – Yoongi! Segíts!
- Hiába kiabálsz utána, úgysem hallja meg! – nevetett az alfa. – Teljesen az enyém vagy! – súgta bele a fülembe.

Az eddig számomra nem elérhető belső farkasom előkerült.  Teljesen lesokkolta a helyzet, majd elkezdett vonyítani. Mintha egy szót formálna, de nem értettem eleinte. Közben az alfa már a derekamat fogdosta. Hányingerem támadt. A gondolattól, hogy mit fog velem tenni öklendezni kezdtem. Az elmém kezdett eltompulni.

~ Yoongi! Yoongi! – üvöltötte a belső farkasom. Szívesen mondtam volna neki, hogy felesleges. Az alfám haragszik rám, utál. Nem fog segíteni. Már nem kapálóztam. Elfogadtam, hogy innen nincs kiút. Hiába van alfám, őt nem érdeklem. Beteljesült, amit kívántam. Egyedül maradtam.

A kéz, ami a falnak nyomott neki, hirtelen eltűnt. Nem éreztem sem szorítást, sem érintést a testemen. Dulakodás hangjai hallatszottak mögülem. Éreztem a vér szagát. Nem mertem megfordulni. Lehet, hogy egy nagyobb és vérszomjasabb alfa van itt, aki szintén bántani akar. Lekuporodtam a fal mellé, átöleltem a térdemet, és csak sírtam. Gyenge vagyok. Hiába a sokévnyi edzés, gyenge vagyok. Nem tudom megvédeni magamat. Haszontalan vagyok.

- Nia! Jól vagy? – egy ismerős hanghoz tartozó kéz rázta meg a vállamat. Félve felpillantottam, de amikor megláttam Yoongi aggódó tekintetét, a nyakába ugrottam, és minden eddig elfolytott érzelmem kitört.
- Istenem, Yoongi! Köszönöm! – úgy öleltem, mintha nem lenne holnap. Szorosan a derekamra fonta karjait, majd a hátamat simogatta nyugtatóan.
- Semmi baj. Itt vagyok. Most már nem kell félned. – suttogta nyugtatóan.
Nem mozdultam, csak hallgattam a légvételét, és a szívdobogását. Olyan nyugtató volt. Elengedtem, hogy a szemébe nézhessek, de az arca látványa elborzasztott. Tiszta karmolás és vér volt. Az a gyönyörű arca...

- Yoongi, az arcod...
- Semmi baja, majd meggyógyul. – rántott vállat.
- Ez meg fog látszani.  Annyira sajnálom, hogy ez mind miattam történt.
- Nia! Az a lényeg, hogy jól vagy. Az arcom nem számít! Az alfád vagyok! Az a kötelességem, hogy megvédjelek.

A torkomra forrt a szó. Nem tudok rajta kiigazodni. Egyszer kedves, utána bunkó, majd megint kedves. Lehet, hogy ő is ugyanúgy küzd saját magával, mint én? Muszáj segítenem rajta. Bíznom kell benne, hiszen az életét kockáztatta miattam. Nem hagyhatom, hogy a gyönyörű arca így maradjon. Bíznom kell benne.

- Yoongi...hadd segítsek. – suttogtam neki. – Nagyon kérlek bízz bennem, és ne ijedj meg tőlem. Nem foglak bántani. Esküszöm. Ne ijedj meg tőlem.
- Nem értelek... – nézett rám értetlenül.
- Csak bízz bennem, kérlek! Ez...nekem nagyon nehéz, de érted megteszem. – mondtam neki, magamat is bátorítva.
Továbbra is értetlenül nézett rám, de egy aprót bólintott.
- Rendben. Bízok benned.

Elengedtem a nyakát. A tenyereimet felfelé fordítottam. Becsuktam a szememet, és koncentráltam, hogy átjárjon az erő. Éreztem, hogy a tenyerem ég. Kinyitottam a szememet, és a tenyerem kéken világítót. A gyógyítás ereje. Yoongi arcához tartottam, kinek enyhe rémületet láttam a szemeiben.
- Nem fog fájni, ígérem.
Bólintott, majd becsukta a szemeit. Az arcához érintettem a tenyeremet. A kék fény átjárta a férfi arcát. A sebek kékké váltak, majd elkezdtek halványodni, végül eltűntek. Mikor az arcáról eltűntek a sebek mind a két tenyeremet a mellkasához tettem a szíve fölé. A lehető legtöbb energiát küldtem a testébe, hogy minden sérülését begyógyíthassam. Éreztem, hogy kezdek elgyengülni. Már nem sokáig fogom bírni. A bal karján lévő mély sebet néztem. Ha az begyógyult, akkor minden sebét begyógyítottam. A mély vágásból lassan elállt a vérzés. A seb szélek összetapadtak, majd elkezdett halványulni, végül eltűnt.

Elengedtem a mellkasát majd összeestem, annyira elgyengültem. Mélyeket lélegeztem az éltető oxigénből. Az eget bámultam, ami egyszert csak elsötétült. Yoongi ledöbbent arca árnyékolta be azt. Ilyedten nézett a szemeimbe. Nagyon reméltem, hogy nem fog megutálni vagy megölni. Szaporábban vettem a levegőt, miközben a reakciójára vártam. Közelebb hajolt az arcomhoz, már csak egy centi választott el minket egymástól, majd megállt és elmosolyodott.

- Te vagy, akit a Lacuna kiválasztott. Az én Lunám.