Lacuna (Yoongi ff/werewolf)

🌘14. rész🌒

Nia pov.:

Kérdésére egyszerűen nem tudtam válaszolni, annyi minden kavargott a fejemben. Hogy vagyok? Egyszerre vagyok boldog, szomorú, összezavarodott és izgatott. Az alfa továbbra is a kezei között tartotta az arcomat. Elvesztem a tekintetében, de őszintén szólva nem is bántam. Ahogy egyre jobban elmélyültem a sötét szempárban, úgy csapkodtak erősebben a pillangók a hasamban. Tetszik nekem, de tényleg bízhatok benne? Vajon hallgathatok egy álomra? Megmentette az életemet, de nem tudom. Félek. Talán jobban meg kellene ismernem. Ha tényleg úgy történt minden, mint álmomban, akkor nincs mitől félnem. Csak kérdés, hogy az álom volt e valaha valóság. Ezt könnyű kideríteni.

Az egyik kezét, mely az arcomon pihent, elvettem onnan. Megragadtam, felálltam, és húztam magam után. Egy szót sem szólt.
-Szia Hoseok! – köszöntem neki, mikor elhaladtunk a konyhában mellette.
-Szia! – arckifejezése értetlenséget sugárzott. Ezek szerint néha ő is pihenteti a mosolygó izmait. Jó tudni. Kiléptem a lakásból a szótlan alfával mögöttem. A lakásomhoz érve lenyomtam a kilincset, és bementünk. Jisoo éppen akkor vette le a cipőjét.
-Szia...sztok. Hát ti? – kérdezte.
-Ne most. – mondtam neki kimérten. Nem pazarolhatok el egy percet sem. Azonnal meg kell tudnom az igazat. Jisoo csak a fejét rázta. Majd kapok tőle ezért, de nekem is lesz egy kellemetlen beszélgetésem vele.
-Itt várj! – szóltam rá Yoongira. Megállítottam a szobám előtt. Ide nem jöhet be...még. Előbb meg kell tudnom az igazat.
Bólintott.

Az ajtót becsuktam magam után. Hova is tettem? Megvan! Az ágyam alatt volt egy rész a parkettán, amit fel lehetett nyitni. A kulcsa a fehérneműs fiókomba volt elrejtve. Igazán kreatív megoldás, tudom. Kivettem a kulcsot a fiókból. Felnyitottam a padló rekeszt, és kivettem belőle egy ládikót, amit számkóddal lehetett kinyitni. A padlóra ülve kinyitottam.

Még édesanyámtól kaptam ezeket a holmikat az elmenekülésünk napján. Ezeket mind belevarta a kabátomba, amit azon az éjjelen rám adott. Ezért nem vesztek el, mikor a vízbe estem. Volt benne egy megázott, megkopott kép négyünkről. Már nem nagyon volt jó állapotban, a szívemnek mégis annál kedvesebb. Volt itt még 1 pár gyöngyfülbevaló, egy rózsaszín pillangót ábrázoló hajcsat, és a tenyérnyi nagyságú képkeret, aminek az üveglapja mögött egy kiszárított cseresznyevirág díszelgett. Yoongi...

Felálltam, és kisétáltam vele az alfához, aki egy centit sem mozdult onnan, ahol megállítottam. Türelmesen várta, míg odaérek hozzá. Odaadtam a kezébe a keretet, de üveglappal lefelé.
-Emlékszel erre? – kérdeztem.
Az alfa lassan megfordította a keretet. Döbbenet suhant át az arcán, majd széles vigyorral nézett rám. Egy könnycsepp gördült végig az arcán.
-Te eltetted... – ez inkább hangzott kérdésnek, sem mint kijelentésnek.
-Igen. Még aznap. – mondtam vörös arccal. Teljesen zavarba hozott az alfa reakciója. – Miért nem házasodtál még meg? – kérdeztem kissé félénken. – Tudtommal a korod alapján már házasnak kellene lenned. – végét már szinte suttogva mondtam.
Az alfa kajánul vigyorgott rám.
-Kezdjük ott, hogy honnan tudod a koromat? Ezt még nem mondtam neked. – vonta fel az egyik szemöldökét.
-Én... – most mondjam neki azt, hogy a régen halott anyám mondta álmomban? Biztos kinevetne...
-Mindegy is. – közben letette a képet az asztalra, majd közelebb jött hozzám. Légvétele súrolta az arcomat. Ajkunkat talán már csak egy centi választotta el egymástól. – A másik kérdésedre biztosan tudod a választ.
-Nem. – hazudtam.
-Én ezt nem gondolnám. – vigyorodott el fölényesen. Szemei vörössé változtak, és teljesen rabul ejtettek. Nem bírtam máshova nézni, csak a szemeibe. – Miattad. Mert te vagy a Lunám. Te vagy... a menyasszonyom, már gyerekkorunk óta. Ezt te is tudod. Mást nem vehetek el rajtad kívül és nem is akarok.

Földbe gyökerezett a lábam. Amúgy sem akartam másfele mozdulni. Yoongi egyre közeledett felém, a testem felforrósodott. Vágytam rá. Nagyon is. Ajkaink szinte érintették egymást, amikor...