The Blue Light - 48.

269 21 3
                                    

A nappaliban ülök a laptopom társaságában, és a HaNeun által összeírt listát nézegetem át már másodjára, ugyanis elküldte nekem az általa kiszűrt ruhákat hogy mit Ne vegyek. Hamarosan eljön az ideje, hogy megkeresem a számomra megfelelő estélyit, s megírom neki mit választottam, hogy betudja szerezni nekem, úgyis ő sokkal inkább otthon van ebben a témában. Őszintén szólva örülök neki hogy ennyire csajos, végtére is eddig még nem igen tudtam ilyen téren én sem kiélni magam, a gesztusaiból ítélve pedig ő sem.

Namjoon még alszik, viszont közel nyolc óra van, ami azt jelenti hogy ébrednie kellene hamarosan. Igazából azt hiszem, egy új szintet sikerült lépnünk, ugyanis a rémálmom óta – azaz már az ötödik napja – már a férfi hálójában alszok, egészen pontosan közösen az ágyában. Sokkal biztonságosabban érzem magam mellette, valahogy teljes nyugodtsággal hajtom álomra a fejemet. Nem csak hogy nem érzem kényelmetlenül magamat mellette, de mikor mellettem fekszik tulajdonképpen, az illata pedig körbeleng és úgy érzem otthon vagyok. Vele. Aki meg szerencsére egyáltalán nem bánja, hogy9 befészkeltem magam a magánszférájába, sőt... állítása szerint még örül is neki. Nekem pedig ennyi elég, hogy ne vonuljak vissza a saját szobámba.

A telefonom felcsippan, így a gépet letéve az asztalkára az ölemből, a mobilomat kapom fel magam mellől ismételten hátradőlve. HaNeun írt egy jó hosszú üzenetet, ki sem jelzi teljesen, ezért kénytelen vagyok rákattintani hogy elolvashassam:

Ma, 7:48
Kim HaNeun♥: Láttad amit küldtem? Választottál már ruhát? Én igen, sőt, már a hajam és a sminkem is megvan, már azt is kitaláltam ki fogja megcsinálni őket. Rád várok már csak a ruha miatt, mert a tiedet az enyémmel egyszerre rendelem meg. Igyekezz, mert minimum két nap amíg a szalon is beszerzi. Neked is kérek időpontot különféle szépítkezésre, szóval ne aggódj, jó kezekben vagy.

Ma, 7:48
Kim HaNeun♥: Írj vissza!!

Ma, 7:49
Én: Nyugalom, HaNeun-sshi. Rajta vagyok az ügyön, sok tetszik az a baj. A sminkest és a fodrászt meg kicsit soknak érzem, szerintem megoldom magamnak itthonról.

Ma, 7:51
Kim HaNeun♥: Nem! Még nem voltál ilyen rendezvényen, úgyhogy eljössz velem a szépségszalonba! Nem fogod megbánni, úgyhogy egyezz bele! Már van pár ötletem neked, de ahhoz a ruhát kellene végre látnom! Igyekezz, mert a végén még én rendelek neked!!!☺

Ma, 7:51
Én: Adj negyed órát és elküldöm.

Ma, 7:52
Kim HaNeun♥: Szavadon foglak!☺

Sóhajtva veszem újfent kezeim közé a laptopot, hogy a lány kérésének eleget téve mihamarabb megtaláljam a megfelelő ruhát, s mekkora szerencse, a negyedik honlapon szembejön velem egy nagyon kedvező szabású, színű darab, így a telefonomat a kezem közé kapva megint, gyorsan megírom HaNeunnek a választásom, s mint aki ragadozó módjára az én válaszomra várt, már vissza is ír miszerint ne aggódjak, megszerzi bármi áron.

- Jó reggelt! - köszön Namjoon betoppanva a nappaliba, így a tekintetemet máris rá vonzza. Egy pillanatra elkerekedik a szemem, ugyanis valami oknál fogva nincs rajta a póló, amiben tegnap este aludt. Pislogás nélkül futtatom végig a szememet a kidolgozott felsőtestén mit már jó sokszor érezhettem mikor odavont magához. Tökéletes bicepszek, remek mellizom, keménynek tűnő kockahas... A szívem rögtön megbolondul, és össze-vissza kezd el verni. A haja még vizes a zuhanytól, az arca frissen van borotválva. Egyedül a felsőtestét mutatja meg, a lábait melegítőnadrág takarja. - Ah, igen - böki ki látva engem, rögtön eltakarva karjaival magát. - Még nem hoztad fel a tiszta ruhákat a szekrénybe, úgyhogy a pólós polcom üres.

The Blue Light (Namjoon ff.)Where stories live. Discover now