The Blue Light (Namjoon ff.)

The Blue Side - 56.

Este hétkor még mindig a főhadiszálláson tartózkodunk, ám immáron teljes létszámmal. Egész jól elbeszéltük az időt a többiekkel reggel, tíz óra felé pedig a bentlakó Daejung, Nimbeom, Songkyun és WooYoung is sikeresen lebattyogott a nappaliba, minek köszönhetően túlestünk a reggelizésen. Namjoon és Jaegum mentek be az ételért a városba miután megrendelték, mert ugyebár nyilvánvalóan kiszállítást ide nem kérhetünk. Isteni finom ételeket hoztak, szinte egy hadseregnyi embernek elegendő mennyiséget, de szerencsére mindenki jól lakott belőle oly' annyira, hogy alig egy órája vacsoráztunk az ebédünk pedig pár általam és HaNeun által készített szendvics volt.

Jelenleg egyébként egy üres szobában ülök a lánnyal, aki bőszén beszél az esküvőjéről ügyesen terelve a szót a terhességéről. Nála van a táskája is, miből egyébként egy összetekert papír kandikál ki, és tekintve hogy kép is van hozzá csatolva, feltételezem hogy nőgyógyászati lelet. Ezek szerint orvos is látta, szóval bombabiztos hogy kisbabájuk lesz Jun-Ho sunbaevel. Még mindig igen nehezen tudom felfogni, és a döbbenetem igazi oka az valóban egy merő gondolat. Én a katonai bázisra születtem, ami csupán világrajövetel szempontjából annyit jelent, hogy felvette a szülőszoba biztonsági kamerája az egészet, mit a szüleim előszeretettel megnézettek velem amint betöltöttem a tizennyolcat. Komolyan mondom, ezt nem kellett volna látnom. De tényleg nem. Az erőd a kismamák rémálma. Horror.

És igen. Tisztában vagyok vele, hogy már vége. Számomra az a hely nem jelent semmit, viszont amikor egy terhes nőt látok, vagy jelen esetben erről értesülök, a videó jut eszembe. Én nem tapasztaltam meg a két szememmel – nyilván – de anyám eléggé vajúdott, az orvos meg türelmetlen volt, így konkrétan a nővérek nyomták anya hasát, az doki meg szinte kitépett a szülőmből. Az csak hab a tortán, hogy közben anyu kísérteties fájdalommal visított, apám pedig karba tett kezekkel nézte mindezt. Szóval számomra a szülés nem egy pozitív élmény, habár nyilvánvalóan a világban minden más mint odabent volt. De egyszerűen nem tudom pozitívra fordítani a gondolataimat ezzel kapcsolatban.

- És te nem is figyelsz rám! - térek vissza gondolataimból HaNeun hirtelen hangosodó szavaira. - Éppen azt magyarázom, hogy milyen lesz a szertartás, de téged látom nem csigáz annyira fel.

- Ellenben a terhességed sokkal inkább - motyogom az orrom alatt, elég hangosan ahhoz, hogy meghallja.

Sóhajtva dől hátra, egyik kezét a hasára helyezi mi azért megmelengető látvány. Én például sohasem gondolkodtam el úgy igazán azon, hogy vállalok-e majd gyereket és ha igen, akkor mennyit, mert a saját érzéseimből kifolyólag sokkal inkább hajlok afelé, hogy nem szeretnék. Bevallom ennek javarészt félelem az oka, illetve a videó által okozott kétségek és rossz érzés. Nem tudom, mit gondolnék gyermek kérdésben, ha sohasem látom a saját születésemet.

- Elméletileg a hetedik hétben vagyok - szólal meg végül hosszú csend után. - Reggel voltam a nőgyógyászomnál, és egyébként Jun-Ho úgy tudja az anyagot mentem lecsekkolni az esküvőre, szóval nem, továbbra sem tud róla. Amikor neked írtam, akkor te voltál az első akinek elmondtam. És... hát... - áll meg egy pillanatra újból csendbe burkolva ezzel a szobát, viszont amikor sírni kezd, magamhoz ölelem és halkan nyugtatni kezdem. - Abortuszt akartam, Iseul - suttogja remegő ajkakkal, majd még inkább zokogásba kezd. Nem tudom, mit tudnék neki ezzel kapcsolatban mondani, hiszen neki kell döntenie efelől. Inkább csak támaszt adok neki és támogatom őt ahogy csak tudom. - De... kiderült hogy ketten vannak - böki ki nagy nehezen, lesokkolva engem teljesen. Ikrek? - És most komolyan nem tudom mit tegyek - távolodik el a könnyeit törölgetve, hatalmas levegőket véve közben. - Egyrészt Jun-Ho nem is tud róluk, másrészt egy gyereket is nehéz világra hozni, nem hogy kettőt.