The Blue Light (Namjoon ff.)

The Blue Light - 29.

A reptérről kikászálódni nem volt egyszerű feladat tizenhét óra hosszú utazás után, de sikerült. A terminál előtt a számomra még ismeretlen bizonyos "amerikai társaság" várakozik ránk, azokkal a bőröndökkel mik nem kerülhetnek ellenőrzés alá. Gondolom én az egyik itteni katona ügyeskedett, így ezzel nekünk semmi dolgunk. Leérkezve eléjük azonnal bemutatásra kerülök, legnagyobb örömömre kedvesen fogadnak, habár igazán érdekes kezet fogni, nem pedig meghajolni. A George nevű fickó – kiről már mindenfelől hallottam – egy középkorú, jóképű, sötét hajú, világos szemű, borostás férfi, ki a legelső pillanattól fogva közvetlenül bánik velem. Szerintem mindenki meglepődik mikor folyékonyan válaszolok neki angolul mindenféle kérdésre, hiszen senki sem tudja Namjoon kivételével hogy beszélem a nyelvet. Innentől kezdve angolul kell folytatnunk mindenféle beszélgetést ha velük akarunk kommunikálni, úgyhogy nem értem, enélkül a fordulat nélkül minden mondatot fordítani terveztek nekem vagy...?

- Átadjuk a bőröndöket, illetve hoztunk nektek bérautókat. Ebben a mappában a "Mandarin Oriental New York" szobafoglalásai vannak, illetve a kezdetleges bevetési terv a megbeszélt előleggel - ad át egy vaskosnak tűnő mappát az egyik amerikai fickó Namjoonnak, ki megköszönve veszi át mindezt kettő kocsikulcsot egyből továbbadva a hat fiúnak. - Elkísérünk benneteket a parkolóba, ott állunk mi is, aztán hagyunk titeket holnapig, majd úgyis értekezünk - folytatja a férfi megindulva a csapatával kifelé, mi pedig természetesen követjük őket.

A maszk itt már nincsen rajtam, így a friss levegőt közvetlenül érzem az arcomnak csapódni. A kora reggeli hőmérséklet kissé hideg, így végül elő kell szednem már az autóknál a szövetkabátomat, a fiúk úgyis beszélgetnek, én ráérek. A csomagtartót lecsukva állok meg a messzi épületeket csodálni, mit annyira de annyira magasak, hogy aligha látni a tetejét. Sosem láttam még ehhez hasonlót csak képekről, viszont így ezerszer gyönyörűbb. Az auto búgásra kapom fel a fejem – hiszen fél nyolckor nem szeretnék egyedül, New Yorkban maradni. Megnyugodva könyvelem el magamban, hogy csupán a szövetségesek távoznak nem pedig mi, így visszafordulok a bámészkodáshoz.

- Gyere Iseul, ideje menni - állapodnak meg Namjoon tenyerei a vállaimon hirtelen, minek hatására a fejemet rászegezve mosolyodom el. - Tetszik? - biccent a távoli épületek felé kíváncsiskodva, viszont nem tudom szavakba önteni az érzéseimet. Ma... tegnap... illetve nem is tudom már mikor, de egy újabb lépést tettem meg a szabadságom felé. Ez boldogsággal tölt el, az pedig hogy ezt vele együtt, az ő támogatásával történt sokkal nagyobb hatást gyakorol rám. Az alapján, amit jelenleg látok New Yorkból arra utal, hogy egy gyönyörű város.

- Nem tudom - fordulok vele szembe őszintén válaszolva. - Eddig nagyon szépnek tűnik, viszont ebből a kis képből nem tudom megmondani hogy tetszik-e. Ahhoz több mindent kell tapasztalnom - magyarázom meg az előbbi válaszomat megelőzve a következő kérdését. - Menjünk, majd bámészkodom később - paskolom meg a mellkasát, aztán az autó jobb oldalára sétálok, intek egyet az éppen elhajtó csapattársaimnak, s beülök az ülésre.

Namjoon csatlakozik hozzám, a kormány mögé ül, pár percig az összes tükröt beállítja számára megfelelőnek, kissé hátratolja az ülést, végül bekötve magát útnak is indulunk. Az utcára kikanyarodva le is esik az álam egyből, ugyanis hasonlóan magas épületek húzódnak mindenütt, megannyi ember nyüzsög az utcákon még ilyen órákban is, bónuszként pedig a felkelő nap sugarai gyönyörű fénnyel lepi el a várost. A mellettem vezető férfi mosolyogva pillantgat rám amikor csak esélye van rá, mi különösebben nem zavar.

- Egyébként - töri meg a kellemes csendet Namjoon, elérve hogy minden más helyett rá figyeljek. - A hotelben, ahová most megyünk én már szálltam meg egy hasonló bevetés során. Szeretnéd ha mesélnék róla egy kicsit? - kérdi rám nézve, megállva egy lámpa előtt.