The Blue Light (Namjoon ff.)

The Blue Light - 66.

ღ Namjoon szemszöge ღ

A legkevésbé sem szeretek vezetés közben telefonálni, de ez sosem igazán az akaratom kérdése. Én hoztam létre ezt – az eddig szerencsére kiválóan működő – szervezetet, így kötelességem teljes mértékben neki szentelni a figyelmemet. Legalábbis egészen Iseul érkezéséig így gondoltam. Ő a másik oldal, aki a már-már robotias életmódomból folyamatosan kizökkent. Ez amolyan jóféle változás, bár azt hiszem sokszor összeférhetetlen is a munkával. Még ennyi idő után sem jöttem rá, mi az amit máshogy kellene csinálnom annak érdekében, hogy olyan őt szerető barát tudjak lenni, akit halálosan komolyan megérdemel. Túlságosan hozzászoktam az eddigi kényelmes életemhez, ahhoz, hogy minden úgy vagy ahogy én akarom. Márpedig ezt tovább egyértelműen nem mehet. Nem csak én létezem ebben a kapcsolatban. A magánéletem pont az, ahol nem szeretném a főnököt játszani. Ott Iseul pontosan velem egyenrangú, ezt pedig ő is tudja, hiszen nem fél konfliktust generálni. Megbízik bennem és szeret, ezért pedig hálás vagyok.

- Hallgatlak Jaegum - kapom fel a telefont a fülemhez emelve, közben felkanyarodva a Szöulba vezető útra. Alig húsz perce tettem ki Iseult, s bár rohannom kellett, remélem az este folyamán még lesz alkalmam minőségi időt tölteni vele.

- Azonnal fordulj vissza - közli ellentmondást nem tűrő, kemény hangon, mi egyből eléri a kívánt hatást. Baj van.

- Részleteket - követelem, közben érdektelen mozdulattal tépve a kormányt átkanyarodom a túloldalra, majd felgyorsulva legalább kétszázra elindulok visszafelé.

- Nem fogok kertelni, valaki Iseulra robbantotta a házat - közli egyenesen, a fülem pedig hirtelen csengeni kezd. A víz is lever egy pillanatra, felocsúdva viszont a lehető leggyorsabban cikázom végig az autók közt, nem is figyelve, érzékelve a társam további szavaira. Nem tudok hideg fejjel gondolkodni, ez pedig rettenetesen nagy baj. Azt mutatja, hogy Iseul a gyengepontom. Jaegum és én is tudjuk kinek a műve is ez pontosan, ezért is kellene lehiggadnom. Nagy levegőket véve, szinte hörögve meredek az útra, ujjfehéredve szorítva a kormányt, de hasztalan. Addig nem nyugszom, amíg nem látom a két szememmel, hogy kutya baja. Már pedig nem halt meg. Iseul él, ugye?

ღღღ

Szinte kivágom magam előtt a Blue Side egyik magánkórházának ajtaját, majd meglátva a hallban ácsorgó csapatomat elindulok feléjük. Hasonlóképp szar állapotban vannak, de ahogy felvesszük a szemkontaktust próbálnak jobb képet vágni. Melléjük lépve leintem őket, hogy hagyják abba ezt, végül Jaegum felé fordulok.

- Hogy történt? A háztól jövök, de akik a romokat takarítják nem tudnak semmit sem - magyarázom hevesen gesztikulálva. - Mindent egytől-egyik hallani akarok, kezdve azzal, hogy ez hogy történhetett meg - nyomom meg a mondat végét erősen, azonban csak biccent, hogy menjünk arrébb. Egy jó méterrel lépünk csak félre, a biztos hallótávolságon kívülre, Jaegum pedig egyből belekezd.

- Most mint barát foglak kezelni - jelenti ki, én pedig sürgetően biccentek. - Mégis miért nem beszéltél már Iseullal a Seon-os ügyben? Azt hittem már régen túl vagytok rajta! - torkol le azonnal, én meg meghökkenve állok. Ezt mégis honnan a fenéből tudja? - Hidd el, ha tud a dologról hatszor is megnézi az előteret mielőtt belép a folyosóra. Egy nyomásérzékelős jeladós bombarendszert helyeztek szét a házban. Belülről. Iseul valami dokumentumot hozott ki az irodádból, mert mikor megtaláltuk őt azt úgy szorította, hogy majdnem ki kellett vágni a kezéből. Szerencse, hogy találtak más megoldást a srácok - rázza meg a fejét rosszallóan. - Fent fekszik az egyik kórteremben, még nem tért magához. Kisebb égési sérülés a jobb alkarján, és a combján is van egy csúnyább zúzódás. Egy hónap mínuszt mondanék komoly mozgás ügyben, viszont remélem nem lesz igazam. HaNeun most van egy konzultáción a főorvossal, hamarosan itt lesz.