The Blue Light (Namjoon ff.)

The Blue Light - 38.

Az akció megkezdésével kissé félve, de a tanultak szerint hatolunk be Namjoonnal a nekünk megfelelő szobába. Rögtön kétfelé oszlunk, amíg én az íróasztal fiókjaiban talált iratokat kutatom és futom át a szemeimmel, addig a férfi az ajtó elé megérkező bajtársunkkal egyeztet a védelemről. Tekintve hogy ez nélkül bárki bármikor bejöhet ebbe a szobába, könnyedén le bukhatunk, emiatt is kell ez a külső megfigyelés. Ha netalántán valaki jönne, hetet kopogtat az ajtón mi pedig az ablakon át kiugrunk az erkélyre. Természetesen igyekszünk a legóvatosabban, leggyorsabban átkutatni mindent, hogy a nekünk megfelelő iratokkal együtt távozhasson minél előbb.

Az íróasztalnál négy fiók van, abból már hármat sikeresen átkutattam, nagyrészt számlázási címeket, pénzügyi adatokat tartalmaz, viszont amint a negyedik zártfiókot sikeresen felfeszítem, olyanon akad meg a szemem némi kutatás után, amit talán jobb hogyha nem látok. Soha. Megyek a pislogva emelem ki az adatokat, még talán mert túlságosan ismerősek. Nem gondoltam volna hogy pont egy ilyen be fogok belefutni, de megtörtént, és most már nem tudok nem foglalkozni vele.

Egy vaskosabb mappa került a kezeim közé, a tetején a koreai katonai bázis logója díszeleg. Mégis mit keres ez itt?

Akarva, akaratlanul, de fél perc tétovázás után végre kinyitom. Kissé elkerekedik a szemem a családom fényképe láttán, mikor pedig kicsit belelapozok az iratokba egy számomra ismeretlen kislány képe szúrja ki a szemem. Arcra egyáltalán nem ismerős, ellenben a szeme... Ugyanolyan mint az enyém. Már-már rémesen hasonlít is. Ez...

- Mi a baj Iseul? - szól hozzám Namjoon meglátva, hogy elakadtam a kutatással. Nem válaszolok neki, viszont az akaratom ellenére firtatja a dolgot és közelebb jön. Nyilván az arcom láttán nem tudja, hogy mit találtam, de most az egyszer... igazán hagyhatta volna lógva ezt a témát. - Te jóságos ég, miért van az egész családodról egy hatalmas mappányi adat? - teszi fel azt a kérdést, mit még én sem mertem magamtól. - Ez a lány... Ez... te vagy? - kerekednek el a szemei hasonlóképpen mint az enyémek percekkel ezelőtt.

- Ő... ő a nővérem - pillantok Namjoonra, csak halkan merve beszélni.

- Byeol? - kérdezi, azonban egy bólintáson kívül többet nem sikerül reagálni. - Miért van... Felesleges megkérdezni. Az arcodat elnézve te se tudod - ad magának választ, miközben leguggol mellém a vállamat megfogva. - Nézd, elrakom az összes adatot ami ebben a mappájában van, viszont most próbálj meg a küldetésünkre koncentrálni, mert minél előbb végzünk, annál előbb is kerülhet a kezeid közé vissza ez, és elemezheted ki úgy, ahogy te akarod. Tudom hogy érdekel, viszont a küldetésünk az első, ezt te is tudod.

- Tedd el - nyomom a kezébe csukott szemekkel, hogy ne is lássam. Azt hittem mindent tudok a családomról, viszont ennek ellenére ez azt bizonyítja, hogy több információ van a nővéremről, mint amit a szüleim elmondtak. Pedig úgy hittem, hogy ez az egyetlen, miben egyikük sem hazudott soha. Azt mondták, elég annyit tudnom hogy meghalt és kész. Csak foglalkozzak magammal, mert ez számít.  - Itt tiszta minden - egyenesedek fel otthagyva őt. A polcrendszerhez sétálva egy kép bukkan fel, meghozza egy amerikai, illetve egy ázsiai nő baráti fotója. Mit sem törődve vele, a gondolataimba habarodva kutatom át az egészet, pár érdekes, nekünk kellhető papírt a nagy táskába dobva a többi köze.

Sóhajtva torpanok meg egy újabb szekrény előtt, amikor is az ajtón hetet kopognak. Namjoon rögtön riaszt engem, a lehető leggyorsabban küld az ablakon ki, hogy ő biztosítva a terepet, ugyanolyanná tegye a szobát, mint ahogy az lehetett előtte. Az Adrenalintól a lehető leghamarabb ugrok ki a kitört ablakon, majd az előre kiszemelt, megbeszélt búvóhely – fal – mögé sietek. A percek telnek, de a férfi sehol sincs. Igyekszem megőrizni a hidegvérétemet, de ahogy az idő telik, én is egyre nyugtalanabbá válok. A fülemben szerencsére megszólal nyugtatva, a helyzetéről értesítve a mély tónusú hangja, így nyugodtan lélegzek fel, azonban amilyen gyorsan le csillapodott, olyan gyorsan kezd kalapálni a szívem másodpercekkel később, amikor is egy ismeretlen alak befogja a számat.

Az egyik késemmel megvágom az oldalát, minek köszönhetően felszisszen, viszont olyan erősen, szorosan tart magához hogy bármilyen erőfeszítést is teszek, szabadulni nem tudok, ő pedig a fájdalom ellenére sem gyengül. Pillanatokkal később a látásom homályosodik, az oldalam pedig benyilall, s zsibbadni kezd. Amíg még eszméletemnél vagyok, a lehető leggyorsabban ejtem el a használt pengét, a fülemben lévő adóvevőt pedig olyan messzire hajtom amennyire csak lehet, és remélhetőleg össze is tört attól, hogy földhöz vágtam. Térdre rogyok amint a térdhajlatomban lép, viszont hiába szeretnék, egyszerűen moccanni sem birok. Minden erőfeszítésemmel legalább a kisujjamat igyekszem megmozdítani, de mintha semmi se történne. Azt hiszem ez a vége.

Mintha csak meghallotta volna gondolatomat, felrángat a földről, majd valami pirulát nyom le a torkomon, így az esélyem a menekvésre még kevesebb. Az akaratom, a menekülési vágyam növekszik, azonban mindhiába, ugyanis elnyel a sötétség...

ღ Namjoon szemszöge ღ

- Ismétlem, a helyzetem délkeleti szárny. Huszonhárom lépésen belül elhagyom a veszélyzónát, vége - adom a csapat tudtára a tartózkodási helyemet egy kisebb téves riasztás után. Joseph, aki az ajtó előtt takarítónak álcázva magát őrködött a saját embereink miatt riasztott bennünket Iseullal, azonban szerencsére mindannyian sikeresen zártuk az akciót, most pedig már csak el kell hagyni a helyet. - Aki látta Iseult, az jelezze nekem, vége.

- Ne aggódj, talpraesett. Már biztos a kocsiban vár, tekintve hogy jössz kifelé te is, vége - válaszol gyorsan NimBeom vicceskedve, ki éppúgy a kocsihoz tart mint én. Szerencsére ez a válasz az, amit hallani akarok, így megnyugodva igyekszem továbbra is a hátsó ajtó felé. Remélem minél előbb visszaérünk az ideiglenes főhadiszállásra, ugyanis amint George és én átnéztük találtad adatokat, fontos lenne beszélnem Iseullal. Nem volt olyan alkalom, hol könnyedén elárulhattam volna, minden gondolatomat, hiszen ahogy visszatértem a bevetésről, máris belecsaptam az oktatásába, ez pedig fontos volt neki. Százszázalékosan kellett teljesítenie. Ugyan megejthettem volna előbb is ezt a beszélgetést az ittlétünk alatt, viszont a saját érdekében szerettem volna így tervezni ezt az egészet, hogy a küldetése tudjam teljes erővel koncentrálni. Most azonban már nincs akadály, elmondhatok neki mindent. Azt, hogy a távollétem alatt minden átfogalmazódott bennem, és szinte csak az ő arca lebegett szemeim előtt. Azt, hogy sosem fogom megbánni, hogy az első találkozásunkkor az érzéseimre, nem pedig a gondolataimra hallgattam. Azt, hogy szeretem.

- Minden jól ment? - teszem fel a kérdést leérve a furgonhoz, hol a többiek társalognak. Érkezésemre mindenki felkapja a fejét, és a tisztelgést követően helyeselni kezdenek. - Ennek örülök - mosolyodok el halványan, csakhogy mikor újra kinyitnám a számat, az egyetlen hiányzó tagunk, Jaegum rohan a társaságunk felé.

- Egységben az erő! - köszön reszketeg hanggal. Azelőtt sose mutatta ezt az arcát, mindig csak kemény, makacs, határozott férfi volt, ellenben most... - Jelentem, Kim Iseul eltűnt - mondja ki a lesújtó szavakat. A mosolyom egyből lefagy, a szemeim a pislogás hiánya miatt száradni kezdenek, az állkapcsomat kénytelen vagyok összeszorítani, ugyanis totálisan úgy hangzik, mint amit nem lehet elhinni. Életem legnagyobb dolgára készülök, erre... szórakozik velem.

- A furgonban ül, ne szórakozz - ráncolom a homlokomat, csakhogy megrázza a fejét szomorúan, tudatva hogy nem így van. Hirtelen végtelen mennyiségű pánik uralkodik el rajtam, így mindkét furgon ajtaját hevesen rántom ki, azonban a lány sehol. - Még nem ért le biztos. Fülesen keresztül néztétek a helyzetét? - kérdezek meg egy alapvető dolgot, ami általában a küldetés befejeztével az első létszámellenőrző feladatunk. Jaegum kurtán bólint, később pedig az utána feltett kérdéseimre is helyeslően válaszol sajnos.

- Ezt... ezt találtam a felső erkély nyugati oldalán - ront ki a hátsó ajtón az egyik amerikai fickó, kezében egy törött fülessel, és Iseul egyik kedvenc késével, mi csupa vér. Ráadásul a legrosszabb, hogy már rá van száradva, azaz egy órával ezelőtt történt mindez minimum.

- Mindent átkutatni - adom ki a parancsot, minek hatására az összegyűlt emberek oszolni kezdenek. Én magam is bevetem magam a lány kutatásában, és garantálom hogy meg is fogom találni. Lehet hogy nem most, viszont ha kell, az egész hátralévő életemet annak fogom szentelni, hogy hazahozhassam onnan, ahol most van. - Megtalállak. Az életemre esküszöm, hogy megkereslek - suttogom magamnak, azzal az erővel pedig megkezdem az erkélyre való mászást.