The Blue Light (Namjoon ff.)

The Blue Light - 4.

A válaszom talán meglephettem, hiszen az ajkai enyhén elnyíltak, mint akinek legalább azt mondtam hogy lemészároltam egy egész várost. Miközben amúgy egyáltalán nem így van, pusztán beleegyeztem abba, hogy ellásson, akárcsak egy ingyenélőt, vagy élősködőt. Viszont én nem ilyen vagyok, ezt meg fogom neki mutatni a hálámmal.

Szinte egy sokkból éled újra mikor mozogni kezd, s a táskámért nyúl, mit az előbb olyan durván idehajított. Felkel a helyéről hosszú percek után, biccent az ajtó felé, jelezve nekem ezzel, hogy akkor menjünk, mert már igazán indulna. Csendesen kelek fel én is, közben ő egy üzenetet pötyög a mobilján valakinek, észre se veszi hogy mellette állok. Elrakja pillanatok múlva a készüléket, majd velem együtt kisétál az ajtón.

Egy szürke folyosón találom magamat, a falak már rozogák, néhol már le is omladozott a vakolat, a plafon végig van repedve, a padlólap pedig foltos. Kicsit talán undorodva nézek a további három festett faajtóra, miről már a festék szinte esik le. Abszolút nem valami bizalomgerjesztő az egész, sőt, ha magamtól tévedtem volna ide, elkönyvelném most magamban, hogy egy horrorház, vagy jelen esetben egy vallató épület.

Végigsétálva a recsegő parkettán egy kisebb nappaliféle tárul a szemem elé, szintén ősrégi, valószínűleg rettenetesen poros kanapéval, fotelekkel és egy majdhogynem összecsuklani látszó könyves szekrénnyel. Ugyan minden ülőalkalmatosság egy pokróccal van letakarva, idáig látom a koszos pacákat alatta ékeskedni. Gusztustalan.

Az egyik fickó, sejtésem szerint ő lesz Nimbeom, a heverőn van végig kinyúlva, míg a másik a konyhában ügyeskedik. Te jó ég! Az ott egy penészfolt a csap felett? Istenem, ez nagyon káros lehet az egészségükre. Kérlek, mondja valaki, hogy ezek nem tartózkodnak itt tartósan! A gondolattól máris egy kellemetlen borzongás fut végig a karjaimon, mit a mellettem álló férfi és észrevesz, s kíváncsian pillant le rám.

- Jaegum, Nimbeom, elmentünk Iseullal. Az utolsó vallatás este tízkor lesz, aztán vigyétek mindet a hideg zuhany alá, és menjetek haza. Az éjszakai váltás majd csak aztán érkezik - mondja Namjoon a két társának, akik csak bólintanak egy nagyot, s egy számomra már jócskán megszokott – édesapám végett – tisztelgés után kilépünk az ajtón. Szóval akkor ők most katonák?

A friss, kellemes reggeli levegő megcsapja az orromat, emiatt egy pillanatra lehunyom a szememet, s milyen jól tettem, ugyanis a szél ebben a pillanatban kellemesen kezd el fújni, belekapva a lófarokba fogott hajamba. Bizonyos idő elteltével felnyitom a pilláimat, s meglepettem veszem észre, hogy konkrétan egy elhagyatott, esetlegesen kevesen lakott városrészen vagyok. Kettőt pislogok, hogy biztosítsam magam a hely valóságával, viszont mikor nem igazán szeretne eltűnni, elemezni kezdem.

Életre utaló jel nem akad, csak ez az egyetlen építménysor a pusztán, mit amúgy nem gondolnék így, ha nem onnan jöttem volna jelen pillanatban ki. Mégis mióta használják ezt vallatásokra? Az egyik benti fickó említette, hogy erre ez a... központ? Talán. Kezd egyre jobban bonyolódni a kilétük, vagy az, hogy mégis mi ez az egész Blue Side dolog, viszont szerintem ha rákérdeznék nem feltétlen kapnék egyenes választ.

- Gyere - szólít meg a mély hang tulajdonosa, én meg akaratlanul is elindulok az irányába, hogy jobban hallhassam. Olyan kellemes tónussal rendelkezik, hogy akár évekig szívesen fülelném. Ritkaság, hogy valaki, vagy valami ennyire lágy, de mégis férfias legyen egyszerre. Netán tévednék?

- Te jó ég! Ez milyen autó? - lepődök meg teljesen az eddig még sosem látott masinán. Van jogsim, a falak között volt lehetőségem letenni, viszont ilyen nagy, fekete magas járgányt sosem láttam. Odabent csak kicsi, katonai, nehezen irányítható, méregzöld csotrogány volt, miben alig fért el két ember. Teljesen más ez, mint az ottani páncélozott gurulószerkezet.