The Blue Light (Namjoon ff.)

The Blue Light - 68.

ღ Namjoon szemszöge ღ

A terv kidolgozása tökéletesen ment, és arra is sikeredett, amikor végül letettem a filcet a fehér tábla elé – mire legalább egy órája már rajzolgatok. Jaegum végig próbálta a hadműveletünk gyengepontját megtalálni jó szokásunkhoz híven, de olyan bomba biztos volt, hogy szinte a számban éreztem a győzelem ízét. Egészen addig, amíg WooYoung nem adott le riasztást nekünk arról, hogy valamit jelez a lokációs megfigyelőrendszerünk, úgy három kilométerre tőlünk. A rendszerünk hibátlanul működik, tehát ez a jel konkrétan felfedte magát. Bárki is van ott, tudnia kellett azt, hogy kik uralják a területet. Nem pusztán véletlenül tévedt ide.

Mondanom sem kell, Jaegum azonnal mozgásba lendül az akció tervezgetős kis csapattal, s rá húsz percre már bekötött szemmel kísérték be az alakot az egyik alaksori fogdába.

- Bármit is csináltunk eddig, azonnal meg kell szakítanunk, neked pedig le kell menned - jön fel Jaegum a lépcsőn összeráncolt szemöldökkel, kissé meglepve, de leginkább értetlenül.

- Kit hoztatok be? - kérdezem tőle egyből elindulva arra, amerről jön, ő pedig értve a néma szavaimat utánam jön. Leérek a lépcsőfordulóba, majd sietve lepattanok a maradék hat lépcsőfokon, leérkezve a folyosóra, hol végig komfortosan kialakított pihenőszobák vannak, mit bárki, bármikor átalakíthat cellává ha ilyen dolgok fordulnak elő, mint például most, hogy találtak valakit, akit feltétlenül el kellett fogjunk a saját érdekünkben.

- Iseul apját - feleli pont akkor, mikor kirázom az ajtót, s összeakad a szemem a férfiével, aki megkeserítette annak a lánynak az életét, akit mindennél jobban szeretek.

- Shin tábornok? - kérdezem megkeményedett arccal, pislogás nélkül lépve felé párat.

- Kim Namjoon - reagál, s könnyedén feláll az ágyról, ahol eddig ücsörgött. Nem úgy néz ki, mint aki meg van lepve amiatt, mert elfogtuk és idehurcoltuk. Az arca jobb oldalán egy kellemetlen vöröses-lilás folt ékeskedik, a bal szemöldöke, a szájával együtt felszakadt.

- Jaegum! - fordulok a férfi felé. - Már így hoztátok be?

- Nem mi vertük össze, ha ezt akartad tudni - felel a kérdésemre, mire egy eszelős grimasz ugrik az arcomra.

- Nem véletlenül tévedt erre, igazam van? - kérdezem Iseul apját, ki felvonja a szemöldökét a kérdésemre. - Nagyon bűzlik ez a szituáció, tudja? A lányát felrobbantják, Ön pedig önszántából betéved a felségterületünkre, ráadásul egy tábornok, akit tökéletesen gyorsan leterített kettő kék katona? Nevetségesen hangzik - provokálom, s bár képtelenség hogy rajta ez hasson, meglep, mikor beszélni kezd.

- Tényleg azt hiszed, hogy nem tudom, hol tartózkodott a lányom az elmúlt két évben? Kettőnk közül nem én vagyok, aki itt a kevésbé okosat játssza. Iseul testébe nyomkövetőt varrtak meg mikor egészen apró gyerek volt, bechippelték akár egy kutyát - mosolyodik el, én pedig kezdek vöröset látni. - Amikor elhatározta a családom, hogy az erődbe költözünk, mindenkibe belevarrtak egy chippet, akár akarta, akár nem. Később ugyan ezt Korea polgárai a tavalyi ominózus esetben vakcina formájában megkapták. Hiába tűnik betegnek, jó ötletnek tartottam kezdetben, amíg IlSeong elérte, hogy az elvetemült terveit támogassam. Az az ember az orránál fogva vezeti az összes minisztert, amibe egyáltalán nincs belátásotok. Elborult az agyam, amikor megtudtam hogy..

- Hogy a lánya nem halt meg - vágok bele a szavába, befejezve a gondolatmenetét.

- Pontosan. A legrosszabb az egészben, hogy Byeol IlSeong lánya. Átmosta az a féreg az agyát, és pszichopata, lelketlen robotot nevelt belőle - vicsorít, megrántva a rácsot, mi jelenleg kettőnk között húzódik. - Alig pár órája jöttem rá, megpróbáltam megölni. Én - mutat magára röhejesen. - Amikor kidobatott és leszereltetett azonnali hatállyal, az felért egy arculcsapásként. Minden, amit eddig tettem, átformálódott undorítóvá. Az amit én jónak láttám, valójában rettenetes volt, ezzel pedig elüldöztem a lányomat.