The Blue Light (Namjoon ff.)

The Blue Light - 42.

Másnap reggel a reptéren már nagyon korán kint vagyunk Namjoonnal. A reggelin szerencsére már túl vagyunk mindketten ugyanis sikerült még repülés előtt ennünk Namjoon anyukájával, ki fogalmam sincs hogyan, de legnagyobb örömömre itt volt New Westminsterben, így most csak sétálgatunk a boltok közt várva azt, hogy a hangosbemondón keresztül tájékoztassanak hogy kezdhetünk felszállni a gépre.

Ahogy felébredtem a kórtermemben iszonyat fancsali arcom lett, hiszen minél előbb újfent akartam látni a világot, a kezelőorvosom pedig van óránként jött vizitre olyan szemekkel meredve rám közben, mivel az akarta sugallni: "Átlátok rajtad". Aztán ahogy a szoba kanapéjára tévedt a tekintetem a világ legaranyosabb látványa tárult a szemem elé. A gyerekeket megszégyenítően kisfiús ám mégis iszonyatosan férfias, alvó Namjoon. Amint észhez tért sikeresen felfedezte hogy nézem rögtön mellém sietett és a megszokott módon üdvözölt. Jó szoros öleléssel. Szerintem még mindig nem hiszem el, hogy ez a valóság és ténylegesen kijutottam. Onnan...

Meglepetésemre indulás előtt benyögte a férfi hogy az édesanyja itt van Vancouverben, ami New Westminstertől nagyjából huszonöt percnyi autóútra van, és még mielőtt ő idejött volna elment hozzá, ugyanis az nő vett nekem egy váltóruhát mit elhozott. Totálisan letaglózott Namjoon anyukája, hiszen... én a sajátomtól egy-egy születésnapi tortán kívül nem nagyon kaptam ajándékot. Kissé el is érzékenyültem min a férfi megijedt és teljesen azt hitte hogy azért pityergek, mert nem tetszenek a ruhák. Nos... én nem ez a fajta lány vagyok. Főleg, hogy csodaszép összeállítást kaptam az anyukájától. 

A vancouveri nemzetközi repülőtérre körülbelül kilenc órára értünk ki mihelyst sikeresen elrendeztük az anyagiakat és megkaptunk minden papírt. Ezt követően találkoztunk Namjoon édesanyjával egy reggeli erejére, ki nagyon tapintatosan érdeklődött felőlem. Kérdezett az Ott töltött időről, amint pedig megtudta a teljes történetet ő, illetve végre Namjoon is valamiért túlságosan is együtt érző volt velem, minek semmi negatív érzete nem volt.

- Segíthetek? - zökkent ki a gondolataim közül egy ismeretlen férfihang, mikor pedig felé fordulok egy barna hajú, szemű, igen jóképű körülbelül velem egyidős srác áll kedvesen mosolyogva. Az üzlet egyenruhája van rajta, így merem feltételezni hogy alkalmazott. - Már egy ideje nézegeti ezt a felsőt. Esetleg nem talál méretet? - érdeklődik finoman angolul, s fel sem merül benne, hogy esetleg nem értem amit mondd.

- Igazából nem tetszik ez a darab - rázom meg a fejem jelezve, hogy nincs segítségre szükségem, nyugodtan továbbállhat. - Csak nézelődöm, ez pedig igen érdekes volt. Szerintem nincs semmi baj azzal, ha így cselekszem - teszem még hozzá nyersen, mire még inkább vigyorogni kezd s úgy csinál, mintha azt kértem volna hogy most azonnal velem kell jönnie és egy teljes ruhatárat kell velem cserélnie csakhogy a kollégáinak nem tűnjön fel hogy trécsel munkaidőben.

Némán Namjoont keresem a tekintetemmel, kivel alig tíz perce szakadhattunk el egymástól, mivel ez a kedvenc ruhamárkája és mindenképpen meg akar keresni valami felsőt. Engem meg kedvesen itt hagyott a lelkemre kötve, hogy választok magamnak valamit. Csüggedten tudatosítom magamban, hogy bizony nem igen akar felbukkanni, így a fickót nekem kell lerázni.

- Szerintem lenne pár fehérnemű, ami jól passzolna az alakodhoz - vált át tegezésbe közben megmutatva a perverz oldalát bőszén méregetve.

- Addig menj el, amíg kedvesen mondom - sziszegem idegesen meredve rá, azonban nem igen akar tágítani mellőlem. Megelégelve mindezt úgy döntök inkább én sétálok el, csakhogy a kezemet  megragadva kellemetlenül nagyot húz rajtam visszafelé, s a még nem egészen ép csuklómba hasító fájdalom miatt felszisszenve esek neki. - Azt kértem hogy... - kezdenék bele abba, hogy elküldöm a francba, csakhogy egy mély, éles férfihang félbeszakítja a mondatomat.