The Blue Light (Namjoon ff.)

The Blue Light - 5.

A helyek között szambázva meglepetten nyílik el az ajkam, ugyanis a kilátás valami fantasztikus. Nem hiszem el, hogy valaki tud idefent lakni, ahol jobban érezni a smog igazán facsaró szagát. Viszont mikor ezt kimondta fejben, azon nyomban megindultunk lefelé a lejtőn, s úgy tűnt nem is igazán szeretne megállni, hiszen ha nem padlógázzal hajtunk le, akkor sehogy sem.

Kicsit ijedten nézek a férfira, aki minden bizonnyal az arcomat látva igen jól szórakozik rajtam. Legnagyobb szerencsémre a két órás út nem csendben telt, egészen ellazultam már, nem vagyok megilletődve, bár a viccelésnél még nem tartunk. Közben elárult magáról pár dolgot, minthogy huszonhat éves, hogy miként lett ő a Blue Side vezetője. Kezdetben a The Blue Light nevű alakulat a kormány munkáját segítette, viszont amikor megtudtak olyan információkat, amiket jobb lett volna eltitkolni előlük, sokan úgy döntöttek kilépnek amint lehetséges. Ő volt ennek az indítványozója, ezzel átléptek a Blue Sidera azokkal az emberekkel, kik most is mellette szolgálnak. Ő lett ígyhát a vezető és nekikezdtek szövetségeseket tobozozni, mint például Amerika szintén hasonló egységeit, vagy mondjuk briteket.

Annyit még elárult, hogy a Blue Side valójában nem is egy olyan gonosz szervezet, mint amilyennek állítják, vagy hogy azért ez a neve ennek a társaságnak, mert mindig jelen van a kék szín bárhová mennek, s mert ők ténylegesen a legnagyobbak mindegyik hasonló szervezet közül. A kilépésük alkalmával az amolyan leszerelésükkor a szobának a lámpája kéken kezdett el villogni, mi megkülönböztette őket mindenkitől. Igazából a belső kör tagjai tudják csak a kormányban, hogy ez a kis kilépett ex-katonai társaság még él, sőt, ellenük dolgoznak információkat gyűjtve, amivel bármikor támadhatnak katonailag és társadalmilag is, viszont több komolyabb részletbe nem kíván beavatni egyenlőre.

- És otthon, édes otthon - szólal fel hirtelen egy kis kapcsoló után nyúlva, a mozgásra pedig felfigyelek, s az ablakon kezdek el kifelé meredni. A szám tátva marad a hatalmas tértől, ahol a férfi háza van felépítve. A hegyek bőségesen körbeveszik, a nagy fák miatt alig látni az útról a házat, viszont ha bekanyarodunk egy kis utcába, akkor pár méter múlva tökéletesen kitűnik a pont szemben megbújó épület.

Szép kovácsolt vaskerítés, hatalmas kőoszlopok, magától kinyíló kapu, rengeteg fű, növény, illetve egy kisebb kör alakú bokros rész az út közekén egy szoborral. Autóval az érkező vendégeknek kellemesen, akadálymentesen meg lehet fordulni. A ház maga kívülről nagyon nagynak néz ki, a tartóoszlopok majdnem hétszer magasabbnak néznek ki, mint amekkora én vagyok. A színek egyszerűen, jól passzolnak egymáshoz, szinte olyan összhatást kelt mint egy elnöki rezidencia.

A ház fala mellett elgurulva két garázsajtót vélek felfedezni a ház egyik kis kiugró részében, az egyiket a kicsi kapcsoló segítségével fel is nyitja, mikor pedig megfelelő magason találta az ajtót, be is gurul az üres helyre. Egy kicsit tágasabb garázsba érkezünk, ahol a mozgásérzéskelős lámpák ablak hiánya végett már fel is kapcsolódnak, közben Namjoon arról kezd magyarázni, hogy egyedül lakik itt, szóval csak bátran mozogjak a házba.

Egy kis ajtón sétál be miután kiszálltunk az autóból, viszont mikor elindulnék utána újból megjelenik, mutogatva hogy az első bejáraton megyünk a házba. Valami nagyon titkos dolog van az ajtó mögött, hogy nem nézhetem meg, vagy csak szimplán a főbejáraton keresztül akarja megmutatni az újdonsült lakhelyemet? Igazából már magamat idegesítem azzal, hogy mindent túlgondolok, de nem ismerem... ez pedig felesleges előítéleteket alkot a fejembe.

- Gyere, Iseul - szólít meg először a nevemen, mitől egy ütemet kihagy a szívem, pusztán azért mert nagyon furcsa nem anyu szájából hallani. Soha, senki nem szólított még a szüleimen kívül a keresztnevemen. Nagyon érdekes érzéseket kavar bennem, ám meglepően nem rosszak ezek. - Elölről menjünk be, úgy fair - biccent kettőt a magas oszlopok felé, minek mindkettő oldalán lépcső húzódik.

Biztató mosolyt küld felém miután elindultam mellette az említett irányba, mi mondanom sem kell eléggé megnyugtatott. Mármint tényleg. Az arcán lévő gödröcskék ilyenkor minden kétséget kiűznek belőlem, s hiába tudatosítom magamban, hogy úriember módjára cipeli az amúgy nem nehéz táskámat, emiatt valószínű jó ember, csakhogy még mindig bennem van az ismeretlenség mivoltja.

Az oszlopokhoz elérve egyből feltűnik a gyönyörű makulátlan kő mi az egész bejáró előtti placcot beteríti. Maga az ajtó sötétbarna, a kilincs, illetve az összes fény rajta aranyozott, az összhatás pedig mondhatni tökéletes. Újabb meglepetést okoz mikor a nyílászárót kitárva előre enged. Belépve nagyon kell koncentrálnom, hogy ne tátsam el a számat, pedig nagyon érik.

Magas a mennyezet, a falak vajszínűre vannak meszelve, míg a padlót itt ugyan az a kő borítja mint az ajtó előtti kis placcon. Egy kisebb csillár lóg a plafonról, mi tulajdonképp nagyon drágának néz ki, a jobb oldalamon a falon egy nagyobb tükör van előtte rengeteg cipővel, míg a balomon egy nagy szekrény és akasztós rész is.

A fellépő után két oldalra lehet fordulni, illetve tovább lehet menni a szemben lévő lépcső mellett egyenesen. Balra egy hatalmas nappali ékeskedik kandallóval és tévével, míg a túloldalt egy konyha van, mögötte az étkezővel. Bár onnan még nyílik egy ajtó, azt már nem látom, egyenlőre nem merek közelebb menni. Engedélykérően pillantok a mögöttem álló férfire, aki jelen pillanatban éppen a kulcsot teszi le egy üvegtálkába. Bátorítóan kitárja a szabad kezét, én meg kisebb önbizalommal a nyomomba felfedezőútra indulok.

Először a konyhát veszem célba, a pult nagyon szép márványszerű, a szekrények szürkésbarnák, igazán stílusosan van berendezve. A bárpultnál a székek különösebben felkeltették a érdeklődésem, ugyanis ez a szürke már régóta az egyik kedvenc árnyalatom, ráadásként pedig jó puha az anyaga. Továbbsétálok az étkezőbe, ahol ugyan azokat a színeket vélem felfedezni, egyedül az asztal sötétbarna. A rajta lévő díszeket a férfi szinte biztos hogy nem használja – legalábbis a gyertyákat nem –, ugyanis sértetlennek tűnnek.

Végre bátorkodom ahhoz az ajtóhoz menni, ami eddig nem néz ki túl bizalomgerjesztően, viszont mihelyst kinyitom, egy halk kuncogás fut ki a torkomon. Az én fejemben már kialakult egy harci eszközös fegyverraktár, pedig ez csak egy aprócska vécé mosdókagylóval meg egy keskeny szekrénnyel.

- Monie! - hallom valahonnét a férfi kiáltását, mire kíváncsian fordulok az irányába, s sétálok vissza oda ahonnét indultam. Elkerekedett szemekkel nyugtázom, hogy biza nincs egyedül, sőt, egy közepes méretű fehér bundájú, aranyos kutyát vakarászik éppen. - Új lakótárs, Iseulnak hívják. Ő egy lány - mutat be a vakarcsnak, s az mint aki csak érti a gazdiát fordul felém a farkát csóválva. A nyelvével megnyalja az orrát, majd közvetlen elém ül le. - Azt akarja, hogy megsimogasd - tolmácsol a férfi, én meg természetesen megérintem a kutyus fejét, s végigszántom tenyeremet a testén.

A barátságos állat egyből beleveti magát az ölembe, ugyanis körülbelül két perce guggolhattam le, hogy kényelmesebben tudjam vakarászni a fülét. A szintén guggoló férfi nevetve nyugtázza, hogy a kedvence bizony lecserélte őt rám, s a csomagommal együtt felfelé indul az emeletre. Mosolyogva kérek elnézést a kutyától, hogy ott kell hagynom, aztán elindulok a nappaliba folytatva a felfedezőutamat.

Elég tágas, mit ne mondjak. Egy háromszemélyes kanapé, egy kettő illetve egy további egy férőhelyes ülőke, kis asztal, tévé... kandalló, rengeteg kép, szekrény. A szőnyeg szokatlanul puha, szinte már csikizi a talpamat. Végig csoszogva rajta járom körbe egyszer az egész helyet, majd aztán elsétálok egyenesen. Egy rövid folyosó húzódik a lépcső mellett, illetve még tovább négy ajtóval. Egy dolgozószobának tűnő, rengeteg papíros, íróasztalos helyiség, egy nagyobb fürdő, mosókonyha – amit meglepően veszek tudomásul –, egy garázsba vezető, valamint egy kétajtós hátsó kijárat. Hű, mekkora kert...

A torkomat köszörülve csukom be a nagy ajtót, hogy felmehessek az emeletre, ahol eddig még nem jártam. Namjoon épp ezt a pillanatot választja arra, hogy lejöjjön, így útbaigazít a cuccaimat illetően, elmondja, hogy hol találom meg ha netán keresném, majd mosolyogva továbbáll, ahogy én is az emelet felé sétálok.