The Blue Light (Namjoon ff.)

The Blue Light - 45.

A teámat szürcsölgetve ülök kint a hátsó terasz egyik kanapéján, miközben Monie valahol kint szaladgál. A lábam a kisasztalon nyugszik, s hűvös levegő végett pedig egy nagy, meleg takaróval bugyoláltam meg magamat. Már jócskán megy le a nap, így gyönyörűek a fények. Az ég alja enyhén narancssárga, míg minden már rózsaszín és halványlila árnyalatú. Elég ritkán szoktam itt, hátul pihenni, viszont minden alkalommal rá kell jönnöm, hogy ez a ház a lehető legszebb helyen van. Csend van és akármerre nézek, tele van növényekkel. Ráadásul a mostani naplemente a legszebb, amit láttam az ittlétem alatt. Jelenleg különféle-fajta, szabálytalan felhők borítják az eget és a hűvös szellőtől egy pillanatig kiráz a hideg, de a meleg teám máris felmelegít egy korty után.

Namjoon egyébként megint nincs itthon. Nem árulta el most kivételesen, hogy hová megy, csak reggel hatkor bejött a szobámba, és vagy fél órán keresztül készségesen lustult még velem mielőtt útnak indult volna. Azóta pedig nem ért haza. Kissé aggódom ugyan, viszont teljesen feleslegesen. Tisztában vagyok vele, hogy minden helyzetben képes megvédeni magát, de ennek ellenére féltem. Ki tudja mikor és hol bújik meg egy gonosz, rossz akaratú ember a közelébe, a közelünkben. Nem akarom, hogy bármi folytán baja essen. Jól képzett, ügyes, a legjobb akit valaha láttam, viszont én meg a barátnője vagyok és... hát ez a természetes azt hiszem. Hogy betegre aggódom magam a saját feltételezéseim miatt.

- Hát itt vagy - jelenik meg gondolataim forrása mellettem észveszejtően gyorsan, minthogyha csak észlelte volna hogy nem éppen boldog eszmék futottak át a fejemben vele kapcsolatban.

- Szia - húzom mosolyra a számat, ő pedig boldogan nyom az ajkaimra egy szeretetteljes csókot. Mint minden egyes alkalommal, most is egy jóleső borzongás követi a cselekedetét, főleg hogy hozzám leereszkedve, a combomat markolászva tartja magát, miközben a világ legédesebb pusziját adja.

- Gyere, hoztam egy kis ajándékot - húz fel magával egy időben, óvatosan kivéve szabad kezéből a teámat. Gyorsan megállítom még mielőtt tovább mehetne sietősen, minek köszönhetően kénytelen megállni. Érdeklődő, talán kissé aggodalmas szemekkel fordul felém, azonban én csak jó szorosan hozzábújok a testéhez átkarolva a derekát. - Történt valami? - kérdezi bizonytalanul, karjait körém fonva, szinte odaszorítva magához.

- Hát, egész nap tök egyedül voltam... - adok választ a kérdésére gyorsan, még mielőtt mást gondolna mint kellene. - Hiányoztál - vallom be kislányos zavarral, fejemet a mellkasába fúrva. Mélyen beszívom a már megszokott illatát és szinte rögtön megtelik a szívem melegséggel. Képtelenség teljesen felfogni azt, hogy a szerelemnek mennyi ereje van. Minden egyes alkalommal mikor meglátom, lángolni kezd a testem és végtelen boldogság tölt el. Remélem ez így marad az idők végtelenségéig.

- Te is nekem - húz magához még közelebb, habár ez teljességgel lehetetlen. Minden esetre jó érzés közel tudni magamhoz, érezni a testmelegét és az illatát.

Párszor megsimítja a hajamat, majd eltávolodik, s összekulcsolja az ujjainkat. A kézfejemet közelebb emeli a szájához egy hosszas puszit lehelve rá, végül leengedve kettőnk köze befelé biccent. Párhuzamosan lépjünk át a küszöböt, közben ő hüvelykujjával végigsimít a kézfejemen, majd behúz egyenesen a konyhába. Monie mintha csak érezné, hogy hazajött Namjoon csörtet be a házba utánunk, azonban végül a kanapén telepszik le teljesen elnyúlva. Felkuncogok a látványán, viszont a mellettem álló férfi pillanatok leforgása alatt magára tereli a figyelmemet.

- Tessék, ez a tiéd - ad a kezembe egy gondosan becsomagolt nagy dobozt, minek következtében furcsa szemekkel nézek rá elvéve tőle a nekem szánt ajándékát. - Nagyon megérdemeltél már egy pár sajátot - teszi hozzá megsimítva az arcomat, majd közelebb lép és egy puszit nyom a homlokomra. - Na, nyisd ki végre - sürget csillogó szemekkel, így egy sóhaj kíséretében letépem a csomagolást.