District 2 - Éhezők Viadala

Jó hírek

A nyakamba zúduló jeges víz nem az a fajta ébresztő, amit a Kapitóliumtól elvárnék. Hörögve, hisztérikusan dörömbölő szívvel lököm el magam a kanapétól, aminek nyomán a fájdalom azonnal belehasít majdnem minden tagomba. Sziszegve próbálok magamhoz találni az iszonyatos szédelgés közepette, szenvedéseimet pedig csak tetézi, mikor a látogatóm ölés léptekkel átszelve a szobát szétrántja a sötétítőfüggöny szárnyait. Az éles fém úgy hat rám, mintha késeket döfködnének a fejembe: takaró híján a pólómat húzom a szemem elé, de az abból áradó fanyar szag rögtön eltántorít a szándékomtól. Szerencsétlen nyögdécselések közepette rogyok vissza a díszpárnák közé, a mozdulatot pedig mosatlan edények szapora csörömpölése követi.

– Meg akarsz ölni? – nyöszörgöm a látogatóm felé.

– Inkább próbálom megakadályozni, hogy te megtedd – morranja vissza, a szavakból pedig azonnal ráismerek Silasra. Erőt véve magamon újra elemelem a fejem a párnától, de a napfény nem bántja kevésbé a szememet, mint egy perccel korábban. Hunyorogva követem Silas lépéseit, amikkel körbejárja a nappalit, időnként átlépve egy-egy szemétkupacon vagy ruhahalmon. Korábban elfogott volna a szégyen, hogy ilyen rumli közepén talált rám, de most a fáradtság csak dühöt plántál az ereimbe. Minek jött egyáltalán ide, és ha mindenképp ragaszkodott a látogatáshoz, miért nem szólt? Akkor rendet tudtam volna rakni előtte.

– Mit keresel itt? – kérdezem barátságtalanul. Silas két ujjával felcsippent egy pólót, hogy hozzáférjen az ablakhoz, és óvatosan megragadva a keretet félrehúzza az egyik üveglapot, hogy friss levegőt engedjen az apartmanomba. A hideg fuvallat azonnal csiklandozni kezdi az orromat: idejét sem tudom, mikor szellőztettem utoljára.

– Sejtettem, hogy elfelejtetted – forgatja a szemét. Mikor látja, hogy még mindig nem gyúlik értelem az arcomon, felsóhajt, és az ablakkeretnek támaszkodva a szemembe néz. – Finnick ma érkezik.

A felismerés úgy zuhan rám, mint egy részeg fegyvergyáros.

– Hogy az a rohadt...

Örülök, hogy döbbenetemben a homlokomra csaptam, mert így legalább nem kell szembesülnöm Silas tudálékos pillantásával. Igaza van, teljesen megfeledkeztem Finnick érkezéséről, pedig direkt felírtam magamnak legalább három helyre.

Felírtam? Most, hogy igencsak homályos emlékeim között kutatva megpróbálom magamban visszaidézni azt a napot, mikor biztossá vált Finnick visszaköltözése a Kapitóliumba, rá kell jönnöm, hogy bizony csak akartam felírni, mert az információ, mint mostanában a legtöbb dolog, szinte azonnal kiröppent a fejemből. Szinte félek újra a barátomra nézni, de érzem, hogy ezen a helyzeten egyedül nem lehetek úrrá, így félredobva minden méltóságomat kisöpröm az arcomból vizes tincseimet, és a lehető legbűnbánóbb szemekkel újra Silas felé fordulok:

– Mikor jön?

– Délután – mosolyodik el beletörődően, mint aki pontosan erre számított. Ez a hír kissé megnyugtat, mert ahogy körbenézek a lakásomban, aminek néhány óra múlva Finnick is a lakója lesz, rá kell jönnöm: muszáj leszek erőt venni magamon és hetek óta először kitakarítani, ha nem akarom, hogy a barátom azonnal rájöjjön, amint belép a lakásba, hogy valami nincs rendben velem.

Sajgó tagjaimra ügyet sem vetve felkászálódom a kanapéról, és elindulok, hogy elsőként magamat szedjem rendbe. Homályos emlékeim sincsenek arról, mi történt, miután hazaértem, de a felsőmön virító foltokból gyanítom, nem ment könnyen az elalvás. Undorodva ledobom magamról az összes ruhámat és beállok a zuhany alá – mielőtt megnyitnám a vizet, még hallom, ahogy Silas elítélő csörömpölés közepette elkezdi összeszedegetni kint az üres üvegeket.