District 2 - Éhezők Viadala

Harci vágy

Riga a bombák vijjogása közepette kiveti magát a légpárnásból. Abban a pillanatban, hogy az alakját elnyeri az éjszaka, odaugrok a középen álló vezérlőpulthoz, rácsapok a képernyőre hogy elinduljon az óra, és a rádióhoz tartozó fülhallgatót is megpróbálom felvenni, de az minduntalan lecsúszik a fejemről. Idegességemben kis híján lefejelem az asztalt, ahogy megpróbálok belecsúszkálni a pántjába, és már a sírás határán állok, amikor az végre felcsúszik a homlokomra. Felnézve még pont látom, ahogy Silas visszaül a helyére.

– Mondtam, hogy még nem állok erre készen – morgom az orrom alatt, de kétlem, hogy Boggs hallotta. A szívem még mindig kalapál, ahogy bejelentkezek Rigánál a rádión: hogy gondolhatta Coin, hogy képes leszek fél karral ekkora részt vállalni az akcióban?! Hiszen még bele se szoktam az új életembe. Fogalmam sincs, hogyan segítsek magamon ilyen helyzetekben, erre tőlem teszik függővé más katonák életét! Nem gondolhatták komolyan, hogy sikerrel járok.

– Bent vagyok a pincében! Elhelyeztem a bombát – zihálja Riga a rádiójába. A hangja felriaszt a gondolataim közül: megrázom magam, és az órára erőltetem a szemeimet.

– Még másfél perc van hátra – közlöm. – Nagyon jól csinálod.

Riga nem válaszol, úgyhogy gyanítom, elindult kifelé. Remélem, hogy elindult. Egyre idegesebben meredek az órára: megőrjít ez a tehetetlenség, azt kívánom, bár csinálhatnék valamit, hogy időben kijusson. Hiányzik a karom. Ha meglenne, talán engem küldtek volna be helyette, és nem szorítottak volna vissza a légpárnás belsejébe. Mi a fenéért kellett felmásznom arra a tetőre?!

Hirtelen ráébredek, hol vagyok, és vetek egy pillantást az órára.

– Húsz másodperc – továbbítom, amit látok. Feszélyez a vonal némasága, hiszen abban sem vagyok biztos, Riga egyáltalán hallott-e engem. De abban a pillanatban, hogy Boggs kiadja az utasítást a motorok beizzítására, a férfi magas alakja berepül a légpárnás belsejébe, nyomában egy kapitóliumi Békeőrrel.

Gale mozdul elsőként: előrántja a pisztolyát, és egy tiszta lövéssel homlokon lövi a Békeőrt. Riga kirúgja a testét a nyitott ajtón, és az asztalba támaszkodva álló helyzetbe húzza magát.

– Sikerült – zihálja. – A bomba a helyén van.

Boggs mereven bólint.

– Tűnjünk el innen!

Deliának nem kell kétszer szólni. A légpárnás olyan sebességgel lő ki a belváros felé, hogy ha nem lennénk mindannyian bekötve, néhányunk biztos kirepülne az ajtón, aminek a bezárásáig Delia csak most jutott el. Észreveszek egy hátizsákot a rés felé szánkázni, úgyhogy kinyújtva a lábamat megállítom, mielőtt még elnyelhetné az éjszaka. Boggs nem zavartatja magát a jelenettől, olyan rezzenéstelenül néz ki az ablakon, mintha minden nap így menne munkába. Megkérdőjelezhető döntései ellenére egyre jobban kezdem kedvelni ezt a fickót.

– Mindenki, bevetésre felkészülni! – üvölti túl Boggs az általános hangzavart. – Ha valaki egy másodperccel megállás után még nincs a börtönben, azt a saját kezemmel hajítom ki!

Viszketek, hogy megkérdezzem, ,,Engem is?", de Boggs arcát elnézve elmegy a kedvem a viccelődéstől.

A többiek komolyan vették a parancsot: abban a pillanatban, hogy Delia kinyitja a gép ajtaját, Riga kilő egy kötelet a börtön ablaka és a légpárnás közé, és jó példával járva elöl rá is ugrik, hogy lecsússzon rajta. A többiek sorra tűnnek el előlem a sötétben, egy perc múlva már csak Delia, Beetee, és én vagyunk a gépen. Soha ilyen vágyat nem éreztem még, hogy utánuk menjek.