District 2 - Éhezők Viadala

A bemutató

   Másnap reggel Titus is csatlakozik a brancsunkhoz. Ő a Negyedik körzet fiú jelöltje, és Delta hozta magával – én pedig nagyon nem vagyok boldog emiatt.

  Titust a kezdetektől körbelengi valami delejes varázs. Nem nevezném magasnak (még én is a homlokáig érek), barna, állig érő haja, kampós orra és hegyes álla pedig nem is teszik kifejezetten vonzóvá – viszont baromi izmos, és mint kiderült, a szövegével remekül az ujja köré tudja csavarni az embereket. Az első pillanattól fogva teljes szívemből gyűlölöm.

  – Nem kéne gyakorolnunk a tűzgyújtást? – aggodalmaskodik Trinity, miközben épp a hologramos céllövölde felé masírozunk. Jöttünkre az ott lebzselő kiválasztottak ijedten kereket oldanak.

  – Minek? – veti hátra a fejét Titus. – Úgyis miénk lesz a cuccok nagy része, azokban meg mindig van gyufa.

  – Majd maximum gyújtósnak használjuk valamelyik körzetit – szúrja közbe röhögve Delta, elég hangosan ahhoz, hogy a körülöttünk állók meghallják.

  Nem tehetek róla, de az én szám is mosolyra görbül. Ezek a rémült, meghunyászkodó tekintetek úgy esnek a lelkemnek, mintha balzsammal kenegetnék.

  Mint kiderül, Titus – hozzám hasonlóan – a dárdával bánik a legjobban. Egymás után próbáljuk ki magunkat, és határtalan örömömre ő egy leheletnyivel rosszabbul teljesít; az utolsó bábuját combon találja, én viszont nyakon az enyémet. Ennek ellenére felhatalmazva érzi magát, hogy míg Delta az íjjal lövöldözik, odajöjjön hozzám, és átkarolja a vállamat.

  – Nem rossz teljesítmény egy Második körzetitől. Mondd, minden fegyverrel így bánsz?

  Horkantva felvonom a fél szemöldökömet. Már majdnem a képébe vágok valami dívához igen kevéssé méltót, de aztán észreveszem a csillogást zöld szemeiben. Csak kóstolgat.

  – A kemény, hengeres dolgokkal kifejezetten jó vagyok – paskolom meg fedetlen karját, és gondtalanul elsétálok a csapdaállítós állomáshoz. Hallom, ahogy a torkán akad a levegő, úgyhogy diadalmasan elvigyorodok az orrom alatt.

  Csörömpölést hallok a hátam mögül, mintha valaki egy pengét húzna el egy másik fémen. Eszembe jut, hogy pontosan mögöttem áll a késes állvány; felkapok egy tálcát, amin eddig a drótok álltak, és a fejem elé kapom. Pont röptében találom el a kést; a penge csattanva nekirepül a falnak, és pont az egyik kiválasztott lába előtt hullik a földre.

  Leeresztve a tálcámat szembesülök Titus döbbent, de egyúttal elismerő pillantásával. Lassú léptekkel odasétál a késéhez, felveszi, és markolattal előre felém nyújtja.

  – Jó kis kontingens lesz a miénk.

  Elmosolyodok, és elveszem a tőrt.

  – Az biztos. – Akkor legyen neked kontingensed, amikor én vagyok a tagja.

  Titus visszasétál a többiekhez, és ugyan tudom, hogy követnem kéne, képtelen vagyok rávenni magam; annak ellenére, hogy a felszínen győzelmet arattam, nem érzem magamban a diadalmámort. Hagytam, hogy Titus a hátam mögé kerüljön, és úgy, hogy az ő kezéből vettem el a fegyvert, mintha elismertem volna a felsőbbrendűségét. És a többiek látták ezt.