District 2 - Éhezők Viadala

Az esküvői ruha

Neptun holttestét csak másnap reggel szállítják el. Épp az ablak előtt álltam, amikor megjelentek a Békeőrök, úgyhogy premier plánban látok mindent: azt, ahogy az elöl álló berúgja az ajtót, hogy ketten bemennek, majd nem is olyan rövid idő, csaknem tíz perc múlva újra előkerülnek, úgy lógatva a fiú hulláját maguk között, mint egy liszteszsákot. A társaik az utcán várják őket a lepedővel, amibe becsavarhatják, de mielőtt megtennék, pont sikerül vetnem egy pillantást a fiú arcára. A homloka közepén egy feketévé alvadt lyuk éktelenkedik. Szóval tényleg főbe lőtte magát.

Hallom, hogy Ares telefonál a nappaliban. Mostanában sok mindent meghallani ebben a házban: valahogy minden elcsöndesedett, az egész család úgy járkál, mintha egy haldoklót őriznénk az egyik szobában. Talán igazuk is van.

Fogalmam sincs, a többi körzetben hogy reagáltak a győztesek erre a hírre, de a mieink nem voltak boldogok. Enobaria emésztette meg leghamarabb, őt láttam ma reggel a sportcsarnok felé indulni, a többiek viszont még nem bírták rávenni magukat. Mindannyian úgy folytatjuk az életünket, mintha a bejelentés meg se történt volna, mintha várnánk, hogy Snow bejelentse, az egész csak egy borzasztóan ízetlen tréfa volt, és nekünk nem kell visszamennünk az arénába.

Sose hittem volna, hogy ez megtörténhet. Próbálom kitalálni, milyen környezettel kell majd szembenéznem, de egyelőre ötletem sincs. Kizárt, hogy ismét erdő lesz: az egy dolog, hogy a kapitóliumiak unnák, de Katniss egy erdő mellett lakik, és mint kiderült, elég jól kiismeri magát benne. Ha az elnök a Viadalon akarja kivégeztetni, nem olyan helyre fogja ledobni, ahol még egy sóhajtásból is képes fegyvert kovácsolni.

Ez a gondolat az egyetlen, ami valamilyen szinten erőt ad. Túl sokan vagyunk, akiket meg akar büntetni, és mindannyian más körzetből jövünk. Nem lehet olyan arénát tervezni, ami mindannyiunknak kedvezőtlen. Lesz köztünk valaki, akár Finnick, akár én, aki otthonosan mozog majd a terepen és megvédi a többieket, akiknek nem lesz ismerős a pálya. Nameg Plutarch is biztos a segítségünkre siet majd.

Felejtsd el Plutarchot! – reccsenek magamra. – Ez az Éhezők Viadala. Senkire nem számíthatsz, csak magadra és a szövetségeseidre. Tegyél le a külső segítségről.

– Rosabelle! Gyere le, kérlek!

Ellököm magam az ablaktól, és hangosan dübörögve leszaladok a lépcsőn. A nappaliban találok rá apámra, aki a jöttömre felpattan, és felém nyújt egy apró, olajfoltos rongyokba tekert csomagot.

– Kicsit megtisztítottam a dárdádat. Tegnap mondtad, hogy nehezen lehet összecsukni.

Szó nélkül elveszem a batyut, és kihajtom a rongy egyik oldalát. Apa figyelmeztet, hogy az olaj, amivel bekente, még foghat, úgyhogy csak a körmöm hegyével tartom fel az anyagot, hogy vethessek alá egy pillantást a fegyveremre, ami úgy csillog, mintha még nem is használtam volna. Mellette megpillantok pár kisebb kést, amik egy laikus szemének talán nem tűnnének többnek egy bicskánál, de én tudom, mit kell keresni, ha a minőségükre vagyok kíváncsi. A markolat sima, az ujjak helyén apró bemélyedés a jobb fogás érdekében, a pengék a legkülönfélébb formákat képviselik: van köztük kriszkés, görbe filézőkés, hosszú és lapos pengék egyaránt. Mindegyik vadonatúj. Értetlenül nézek apámra, mert ezek biztos, hogy nem az én fegyvereim. Csak amikor felpillantok, veszem észre, hogy szélesen mosolyog.

– Késgyűjtemény. A tavalyi szülinapodra szántam, de akkor még annyira a Viadal hatása alatt álltál, hogy nem akartam felbolygatni az emlékeidet velük, most viszont... Talán jó szolgálatot tesznek majd a gyakorlás során.

– Gyönyörűek – lehelem, és óvatosan, ügyelve az olajfoltokra kihúzom a filézőkést. - Honnan vannak?

– Az például a Negyedik körzetből. – Értetlen arckifejezésem láttán felnevet, és odalépve mellém sorra megmutatja felém a többi kést is. – Megkértem az üzleti partnereimet, hogy ha jönnek nyélbe ütni az adásvételt, hozzanak magukkal egy kést a körzetükből. Ez itt – mutat a lapos pengéjűre – a Hetedik körzetből van, ez pedig – veszi elő a kriszt – az Elsőből.