District 2 - Éhezők Viadala

Szövetségesek

– Adj neki, Rosabelle! – biztat Danee a pást széléről. Futó mosoly kúszik az arcomra, ahogy könnyedén elhajolok a srác ökle elől, és egy perdüléssel máris a mellkasánál találom magam. Felnyúlva belemélyesztem az ujjaimat a torkába, és leguggolva egyszerűen áthajítom a vállam fölött. A fiú fuldokolva köhög és még akkor is a nyakát markolássza, mikor szétfeszítve a két határolózsinórt kilépek a ringből.

– Lennon! – szólongatja kétségbeesetten a párja, egy hasonlóan girnyó kislány. – Segítség! Fuldoklik!

– Ne aggódj, nem hal bele – vetem oda a szememet forgatva. Ezek a külkörzetiek elképesztően puhányak.

– Most még – szúrja közbe Axo. Önkéntelenül is felröhögök, és elfogadom a felém nyújtott kulacsát.

Alig telt el pár óra az edzés kezdete óta, de már most elkezdtem lefektetni az erőviszonyokat. A várakozásaimhoz híven Trinity és Axo rögtön megtalálta velem a közös nevezőt; már reggel is körülöttünk sündörögtek, de én csak azután voltam hajlandó róluk tudomást venni, hogy láttam, mekkora súlyokat emelget Axo, és milyen ügyesen mászik fel Trinity a legmagasabb helyekre is. Danee inkább a sármjával igyekezett magának szövetségeseket gyűjteni, de a flegma stílusom rendre minden csodálóját elüldözte. Összességében elégedett vagyok az eddigi teljesítményemmel: megnyertük magunknak az Egyeseket, Danee-nek rajtam kívül nincs más szövetségese, a külsőbb körzetiek pedig ránk se mernek nézni, főleg azután, amit ezzel a sráccal műveltem.

– Nem nézünk rá a csapdákra? – böki meg a könyökömet Danee. Megvonom a vállam, mintha minden mindegy lenne, és zsebre vágott kézzel utána battyogok az állomásig, ahol három korunkbeli lány próbálkozik éppen egy hurokkal.

– Kösz, innen átvesszük – penderíti odébb a magasabbikat Danee. Pár szapora mozdulattal szétbontja a csomót, amivel eddig küzdöttek, és nekem is átnyújt egy hosszú drótot. A könyökömmel hátrébb lököm a másik vörös hajú kiscsajt, és a helyére állva elkezdek dolgozni. A harmadik a nyakát behúzva elhúzódik, mint aki még véletlenül se akar útban lenni.

– Hé! Mi voltunk itt előbb! – hápogja felháborodottan az, akit Danee tett helyre. Egyikünk se felel, folytatjuk csöndben a munkát.

– Halljátok, amit beszélek? – A hangok alapján agresszíven előrébb lép egyet. Danee-vel lopott pillantást váltunk, és egyszerre tör ki belőlünk a röhögés. Mégis mit akar ez a szerencsétlen? Hárman együtt nincsenek olyan erőben, mint én egymagam.

– Zainab, hagyd... – próbálja visszafogni a harmadik barátnője, de halk hangja teljesen beleveszik az általános zsivajba.

– Nem, Leda! – A csaj, akit ezek szerint Zainabnak hívnak, lepöcköli magáról a kislányt, és újra felénk lép. Szikár alakja, fekete haja és görbe orra alapján akár azt is hihetném, hogy a Tizenkettedik körzetből jött, ha nem díszelegne a meze ujján egy fehér ötös szám. – Legalább fordítsátok ide a képeteket, ha hozzátok beszélek! Ne tegyetek úgy, mintha nem is látnátok! Csak azért, mert ti előkelőbb körzetből jöttetek, azt hiszitek, mindent megtehettek?!

Danee-vel összenézünk, mintha komolyan elgondolkodnánk a szavain, majd lebiggyesztett szájjal bólintunk.

– Aha.

A körülöttünk álló kiválasztottak, akik hallották a litániát, csúfondárosan felröhögnek. Valószínűleg titkon mindnyájan a lányokkal vannak, de egyikükben sincs annyi gerinc, hogy kiálljanak mellettük; örülnek, hogy nem belőlük csináltam viccet, és kapva kapnak az alkalmon, hogy tovább gyengítsék őket.