District 2 - Éhezők Viadala

Vizet keresve

Reggel fájó háttal és reszketve ébredek a Bőségszaru tetején. Egyelőre csak a fejemet forgatom körbe; a városban minden ugyanúgy áll, mint tegnap este, odalent Delta és Atticus viszont már mozgolódnak. Gyorsan megütögetem a szaru pléholdalát, hogy jelezzem, én is ébren vagyok, majd kioldva a táskáimat és a derekamat átfogó bonyolult szíjat lecsusszanok a kihűlt tábortüzünk mellé.

– Milyen volt az éjszaka? – cukkol unottan Delta. A szememet forgatva lehuppanok a porba, és kipattintok egy húskonzervet egy kis kétszersülttel.

– Nem volt rossz. Legalább az én hajam még nem tiszta por.

A lány zavartan kirázza állig érő haját, amely a rárakódott dzsuva miatt inkább ősznek néz ki, mint feketének. Gonoszkodva elmosolyodok, és látványosan végighúzom a kezemet hibátlan copfomon.

Mellettünk Titus halkan nyöszörögni kezd, és összerándul álmában. Még jobban lehúzom a konzervemről a fedőt, és hangtalanul előre dőlve a fiú orra alá tartom egészen addig, míg fel nem pattan a szeme, és vágyakozva bele nem szimatol a levegőbe.

– Jó reggelt – trillázom Delta kacagása közepette. Titus mérgesen néz rám, és hangos könyökropogtatás közepette ülő helyzetbe tornázza magát.

A barna fiú rám se nézve nyűgösen felmordul, majd többé-kevésbé bemérve Deltát a lány felé fordul.

– Ne hagyd, hogy megdézsmálja a kajámat – int felém a fejével, majd feltápászkodva kényelmesen elballag a hátunk mögötti lépcsősor irányába, hogy elintézze a reggeli dolgait.

Egy darabig csöndben ücsörgünk; én elmélázva rágcsálom a kétszersültemet, Delta pedig továbbra is a haját tisztogatja.

– A többiek nem tűntek fel? – kapom fel hirtelen a fejem, mikor eszembe jut, hogy éjszaka Delta volt őrségben.

Megrázza a fejét; szénfekete tincseit hevesen csapkodják a homlokát.

– Se ők, se a többi kiválasztott. Minden nyugis volt.

Felszusszantok, és bólintok. Valahol bosszant az egész helyzet; le mertem volna fogadni, hogy Danee az éjszaka leple alatt próbál majd besündörögni a táborunkba, hogy lenyúlja a vizünket.

Hacsak nem talált ő is valahol magának. Ha még három napig nem tűnik fel, biztosak lehetünk benne, hogy ő rábukkant egy olyan forrásra, amire mi nem.

Lehet, hogy inkább őt érné meg megkeresni.

– Na lássuk, miből élünk – zuttyan vissza közénk Titus. Kíváncsian beletúr a táskájába, és gyanakvó fintorral előhúz belőle egy üveg lekvárt. Vet egy pillantást a húsomra, és felvont szemöldökkel felém kínálja a dzsemet.

– Eper a marháért?

Összefut a nyál a számban. Milyen rég ettem eperlekvárt!

– Ám legyen.

Míg Titus lakmározik, én gondosan elpakolom a maradék kajámat, és iszok két korty vizet. A folyadék kellemetlenül kotyog az üveg alján, mintegy emlékeztetőül, hogy hamarosan igen nagy szószban leszünk, ha nem találunk többet belőle. Titus is lenyeli a szájából a falatot, és az állával Axo felé bök.

– Keltsétek fel! Addig kéne indulnunk, amíg mindenki durmol.

Delta felrázza a nagydarab srácot, közben pedig Atticus a sarokban csöndben pakolászni kezd. A reggeli kezdete óta most látom először mozogni, de a látvány minden másodperccel egyre gyanúsabb és gyanúsabb lesz: a mozdulatai furcsán koordinálatlanok, a fejét pedig félrebillentve tartja, mintha lehúzná az egyik oldala.