District 2 - Éhezők Viadala

A felvonulás

Az előkészítő csapat alaposan kitett magáért. Clove és Cato fantasztikusan néznek ki: mindketten szárnyas sisakot, vastag páncélt és narancsos, vöröses színeket viselnek, született győzteseknek tűnnek, olyasvalakiknek, akiknek be se kell tenniük a lábukat az arénába ahhoz, hogy az összes kiválasztottat leigázzák. Teljesen elfeledkezem Venezis stylist pasijáról, mert lehet akármilyen tehetséges, ezt biztosan nem múlja felül – a barátaimból áradó magabiztosság és karizma szinte megrengeti a szobát. Elképesztőnek tartom, hogy Senitáék mennyi mindent ki tudnak hozni a kiválasztottak személyiségéből: tavaly én ki se látszottam a sminkből, mert szerettem elfedni az arcomat – Clove ellenben talán még szempillaspirált sem visel, mert neki a puszta tekintete is elég ahhoz, hogy mindenkit meghátrálásra késztessen. Halálosnak tűnik, olyasvalakinek, aki nem alkuszik meg. Ő és Cato egymás mellett rátermettebbnek néznek ki, mint akármelyik korábbi győztes.

– Ez csodálatos – súgom Venezisnek elérzékenyülve a megkünnyebbüléstől. – Köszönöm!

– Induljunk, már így is késésben vagyunk! – vezényel széles mozdulatokkal Silas. Halkan megjegyzem, hogy nélkülünk úgysem kezdik el, de nem értékeli a humoromat, úgyhogy jobbnak látom kapkodni a lábamat.

Idegességemben annyi jótanáccsal látom el a barátaimat, hogy valószínűleg a felét sem jegyezték meg. Ne fogják egymás kezét. Mosolyogjanak. Integessenek. Keressék a nézők kegyeit, mert valószínűleg a jövendőbeli támogatóik is köztük ülnek. Ne nézzenek a többi kiválasztottra. Az Első körzetieket kerüljék, a többieknek nyugodtan nekimehetnek. Valakit – példának okáért a Tizenketteseket – akár fel is lökhetnek. Minél előbb tisztázzuk az erőviszonyokat, annál jobb.

– Nyugi! – teszi a kezét a vállamra Silas, amikor végre levegőt veszek. – Tudják, mi a dolguk.

Cato mosolyogva biccent.

– Nem kell aggódnod miattunk – biztosít. – Akkora parasztok leszünk, amekkorák csak tudunk.

Mindannyian felnevetünk, de csak halkan, idegesen.

Tényleg késésben voltunk, mi értünk ide legutoljára. Az emlékek szinte letarolnak, ahogy belépek a lószagú előkészítő térbe: a kiválasztottak a szokott apró fürtökben csoportosulnak a helyiség legtávolabbi sarkaiban, a legtöbben riadtan nézegetnek, próbálják felmérni, kitől tartsanak, és ki lehet barát. Rajtunk kívül egyedül az Első körzetieknek és a Tizenegyedik körzeti srácnak, Thresh-nek sikerült megőrizniük a profizmusukat, bár az utóbbi valószínűleg inkább mogorva, semmint dörzsölt. A párja, a Ruta nevű kislány ijedt tekintettel forgatja a fejét, a legtöbbször minket és a szövetségeseinket veszi szemügyre.

A stílustanácsadók idén sem aprózták el. Mindenhol flitterek, tollak, állatbőrök, természetesen a legcsiricsárébb módokon feldolgozva. A tavalyi fiaskó után az Első körzet stylistja visszavett a csillogásból, a hetedik körzetiek ellenben mintha virágba borultak volna, és nem a jó értelemben. Fel nem érhetem ésszel, hogy volt a képes a nő, vagy a pasi Dexter visszafogott öltözéke után ilyen darabokkal előállni.

Clove és Cato követik az utasításomat, nem néznek senkire, még egymásra sem. A csontjaimban érzem a mentorok és körzeti megbízottak pillantását: keresik rajtam a gyengeség jeleit, próbálják kitalálni, mennyire visel meg engem a helyzet. Büszkén felszegett állal, egytől egyig belenézek mindannyiuk szemébe, hadd lássák, hogy engem még ez se törhet meg. Nem hagytam el magam, ne örüljenek – a Második körzettel idén sem lesz egyszerű dolguk.

Továbbvitorlázik a pillantásom a Tizedik körzet két kiválasztottjáról, és végre megtalálom azokat, akiket a belépésem óta kerestem. Fekete kezeslábasban, feszülten toporognak a lovaik mellett, de közben szinte isszák Haymitch Abernathy és a két stílustanácsadó szavait. Katniss egy óvatlan pillanatban felénk fordul, és Cato szinte azonnal elkapja a pillantását. Fenyegetően elvigyorodik, mire a lány visszafordul a saját csapata felé.