Rivális csapat szerelem?
Mint az utóbbi időben elég sok kép és videó került ki nyilvánosságra, pluszban a Belga nagydíjról és a hihetetlen versenyről, (hála a nézőknek) ami az első körtől kezdve az utolsóig hihetetlenül izgalmas volt. Hiszen a szezon két igen komoly ,és kemény rivális csapatai csaptak ismét össze ,hogy kiderüljön melyik csapat autója és pilótája a jobb. Mint már minden forma-1 szurkoló tudja, a versenyt a Ferrari pilótája ,Charles Leclerc nyerte, így a Red bull regnáló bajnoka a 2. helyezet lett csak. De nem áll itt meg minden. Nyilvánosságra került, pár szerencsés szurkoló videója és képei amik alapján, nagyon úgy tűnik, hogy a korábbi év világbajnoka, már nem igazán szomorkodik a korábbi kapcsolata miatt. Hiszen ahogy a képeken is látszik, már sikerült megtalálnia a közös hangot, méghozzá nem mással, mint a ferrari sajtós managerével Cassandra Cooperrel. A hölgyet többen is ismerhetik már ,hiszen a pilóták sajtósa több interjúban és videóban is benne volt már. Hiszen nem csak a pilóták ,de a szurkolók is imádják.Vagy lehet csak imádták eddig? Vajon mit szólnak hozzá a szurkolók, és nem utolsó sorban a vezetőség ,hogy két ekkora rivális csapat emberre ,ilyen jól megtalálta a közös hangot?Vajon milyen irányba megy így majd a munka a két fiatal között?
A képekért kattints a tovább gombra.
(Max és Cassandra a sajtós interjún, amint átadja Maxnak a sapkát.
Cassandra és Max ahogy este külön hadják el a paddockot, mégis együtt értek a szállodába a holland autójával.Valamint amint a holland pilóta az út mellett megállva a paddock területén kívül, felveszi a fiatal lányt ,hogy visszamenjenek a szállodába)Erre a cikkre kelni reggel, hát mit ne mondjak nem egy leány álom. Amint elolvastam, a szemeim majd kipattantak a helyéről. Mégis hogyan találhattak ki ilyen hülyeséget? Azonnal le kell szedetnem ,még mielőtt bejárja az egész világot. Így is épp elég az a rengeteg szerkesztett és nem szerkesztett videó, ami képekből és pár mp videóból áll, ahogy beszállok a holland kocsijába és ahogy lehúzott ablaknál kiszól nekem.
Jó pár telefon után, végre sikerült leszedetnem ezt az őrült cikket. Csak abban reménykedem ,hogy a csapattól senki nem látta, hiszen még csak reggel 7 van, és most épp otthon van mindenki.
Egy 2 3 napot kivéve ,azok az emberek akik éjjel nappal az autókon dolgoznak.
Erősen gondolkodtam azon, hogy talán fel kellene hívnom Mattiat, és elmagyarázni neki mindent ,még mielőtt mástól tudja meg. Amint ezt kigondoltam már hívtam is, nem fogalkozva vele hogy korán van. Hiszen őt ismerve, már rég a gyárban van.Pár csörgés után fel is vette. Gyorsan felvázoltam neki a cikket, és nagyon gyorsan elhadartam neki mindent, hogy mi mégis hogy történt . Ő megnyugtatott ,hogy teljes mértékben megbízik bennem és hogy ha úgy is alakulna, akkor sem mondanék semmit a másik csapatnak. Hiszen egy nem is értek hozzá, mármint az autóhoz és nekem semmilyen engedélyem nincs ,hogy ezekhez az adatokhoz hozzá férjek. 2. Titoktartás. Na igen, ez igen komoly dolog. Nem lehet csak úgy fél vállról venni, hiszen ha azt nézzük, az ember élete múlik rajta. Mármint nem konkrétan az életem. Nem ölnek meg vagy ilyesmi, de nagyon komoly jogi perek lennének, amit egy magamfajta hasonló ember, egy ekkora ellenféllel szemben sose nyerne meg . Abban biztos vagyok. Miután letettük a telefon kicsit megnyugodtam ,és végre nekiálltam kávét csinálni magamnak . Annyira ideges lettem reggel amint megláttam azt a cikket, hogy még a kávéra sem tudtam gondolni. Pedig nekem az már létszükséglet az élethez. Egy forró kávéval a kezemben ültem a pultnál a konyhában, és válaszoltam pár emailre, amikor valaki szinte ráfeküdt a csengőre. Fogalmam sincs ki lehet az ilyen korán, hiszen még az óra mindig csak negyed 9 mutatott ,de nem is érdekel már ,csak ne nyomja a csengőt.Nagy dörmögés árán kinyítottam az ajtót, de akivel szembe találtam magam, arra gondoltam volna csak a legkevésbé tekintve, hogy nem éppen kellemesen váltunk el egymástól.
BINABASA MO ANG
Unknown Friend (M.V.)
FanfictionEz a történet Cassandra Cooper és Max Verstappen kapcsolatáról szól. Hogyan ismerkednek meg és hogyan alakul a kapcsolatuk kettő ilyen különböző ám mégis hasonló embernek. -Te hogy kerülsz ide?És ki a fasz vagy te?-Ellégé kiakadtam amikor hazaértem...