Unknown Friend (M.V.)

51.fejezet

Eljött a nagy nap. Ma férjhez megyek, ahhoz a férfihez akit mindennél jobban szeretek. Sose gondoltam volna, hogy az életem ekkora fordulatot fog venni.
De nagyon örülök neki, hogy így történt.
-Gyere Szandi, itt a fordász és a sminkes is megjött.-jött oda Isa hozzám.
-Megyek.- keltem fel a kis székről ami kint volt a teraszon.
-Izgulsz már?-kérdezett rá amikor mentünk vissza a szobába ahol készülni fogok.
-Nagyon. El sem tudom mondani mennyire.
-Minden tökéletes lesz. Ez miatt ne izgulj.
-Végre itt a mennyaszony is.-jött elém Geri.
-Szia.-öleltem meg a nőt.
-Szia. Ugye nem izgulsz? Minden tökéletes. Max is már készül, úgyhogy menj gyorsan ne hogy várnia keljen rád.- engedett tovább a fodrászhoz.
A hajam csak be lesz göndörítve és hátra lesz kötve egy pár tincs ami elől lógna.
A sminkem szolid, de mégis elegáns lesz. Nem szerettem volna nagy fekete füstös szemeket, az nem igazán én vagyok.
Amint megvoltunk vele, eltelt már egy kis idő, így jött a ruha.
-Gyere hugi. Segítünk felvenni.-itt voltak a nővéreim is ahogyan a két lány is akik az életem részei lettek.
-Oké. Akkor menjünk.-keltem fel a székről és indultam el átöltözni.
A ruhám egy selyem lenge ruha volt. Pántos részel és mell alatt volt egy öv, ami kövekkel volt kirakva. Így mell alatt már kezdett el elterülni így nem tapadt a hasamra. Látszott benne ugyan  de ízlésesen emelte ki.
- Gyönyörű vagy kislányom. El sem hiszem hogy eljött ez a nap is.- állt meg eljöttem édesanyám.
-Köszönöm anya. Én is így vagyok vele.-nevettem fel kicsit.
-Nana, el ne kend a sminkedet drágám. Hadd nézzelek.-jött oda Shopie is, Max édesanyja.
-Ha a fiam meglát ebben a ruhában, biztos vagyok benne,hogy ő is ugyan úgy meg fog hatódni mint mi. Nagyon szép vagy. Annyira örülök nektek.-kezdte el törölgetni a szemeit.
-Nana nincs sírás. Nem emlékszem?- szóltam finoman a nőre, aki csak nevetett rajtam.
-Nekem lehet. Nálam nem számít ha el kenem a sminkem. Úgy is olyan lesz majd.
-Ebben igazat kell adnom Shopienak. Mindegy  hogy most kenődik el ,vagy 10 perc múlva. Úgy is végig sírjuk majd az egész ceremóniát.- vette át a szót édesanyám.
-Persze, nektek lehet sírni nekem nem. Ez nem ér.-kezdtem el legyezni magam, a kezemmel.
-Nemsokára menni kell. Utánna már te is sirhatsz drágám.-igaza volt anyának.
Pár perc után Charlotte jött szólni hogy mindenki menjen a helyére, hiszen nemsokára kezdődik a ceremónia.
Így egyedül maradtam egy pár percig a gondolataimmal. Egyszer csak egy kopogást hallottam az ajtó felől és édesapám dugta be a fejét.
-Mehetünk kicsim?- nyitotta ki jobban az ajtót.
-Igen. Menjünk. -indultam ki.
Mielőtt kiértünk volna a parkba, ott lesz az esküvő egy kis pavilonban, még megálltunk az ajtó előtt.
-Nagyon szép vagy kicsikém. El sem hiszem hogy a legkisebb lányom is férjhez megy és nemsokára édesanya lesz.- fordultam oda apukám felé.
-Nagyon szeretlek apa. Köszönöm, hogy itt vagy velem ma.-kezdtek el könnyesek lenni a szemeim.
-Ez természet kicsim. Soha semmilyen oknál fogva nem hagynám ki ezt a fontos napot. De menjünk mert a vőlegény már nagyon vár.-így belekaroltam édesapámba és indultunk is ki.
Mindenki a helyén ült , de amint kiértünk egy emberként fordultak felénk.
Max ott állt, öltönyben és csokornyakkendőben, amint észre vett minket, szinte le sem vette a szemét rólam. Én is csak őt figyeltem, nem tudtam másféle nézni.
Amint oda értünk hozzá, apám át adott neki.
-Vigyázz rájuk fiam.-szólt még oda neki miután elváltunk.
-Az életemnél is jobban.-fogta meg a kezemet és vezetett oda maga elé.
-Gyönyörű vagy drága.-néztem bele a szemeibe, amik ugyan úgy könnyesek voltak mint az enyémek.Mielőtt bármit is mondhattam volna neki az anyakönyvező vette az a szót.
-Kedves egybegyűltek! Azért vagyunk ma itt hogy ezt a két fiatalt életet egybe kössük. -kezdte el a mondandóját, de igazság szerint szinte semmire sem emlékszem, mert végig annak a férfinak a szemeibe néztem, akit mindennél jobban szeretek.
-Max Verstappen. Elfogadod ezt a nőt hitel feleségedül?- ez a mondat rázott ki a bambulásomból.
-Igen. Elfogadom.- nézett mélyen a szemeibe.
-Cassandra Cooper. Elfogadod ezt a férfit hites férjedül?- most rajtam volt a sor hogy válaszoljak.
-Igen. Elfogadom.- már mind a ketten mosolyogtunk.
-Akkor ezennel férjnek és feleségnek nyilvánítalak titeket.-ez volt az utolsó mondtam amit hallottunk, és egyből csókoltuk is meg egymást.
A tömeg szinte egyszerre kezdett el tapsolni.
Én csak oda bújtam Maxhoz, aki szorosan fogott maga mellet mintha el akarnék futni.