Unknown Friend (M.V.)

42.fejezet

Végre eljött az idő,ma hazamehetnek. Márcsak a zárójelentésre kell várnom és mehetünk is végre haza.
Max már összepakolt mindent amit eddig behozott. Minden nap itt volt . Csak akkor volt hajlandó haza menni , amikor valaki bejött hozzám. Az a valaki persze mindig Charles és Charlotte volt.
Másnap már itt is voltak, szinte berobbant a férfi a  kórteremben.
-Ugye jól vagy? Mégis mi a fasz történt? Mégis hová akartál menni, mi?-jött oda Charles az ágyamhoz ,egy csomó kérdéssel.
-Nem én voltam a hibás, de most már mindegy, hadjuk megtörtént. Nem tudunk már vele mit csinálni.-mondtam Charlesnak de nem hatotta meg.
-Te pedig! Hol a frászba voltál? Úgy volt hogy vigyázol rá, te így vigyázol valakire akit szeretsz? Mi? Összevesztek és hagyod hogy feldúltan az autóba üljön?
-ha nem egy kórházba lettünk volna, biztos vagyok benne ,hogy már rég kiabált volna.
-Charles ezt hagyd abba légyszíves. Nem Max hibája volt. Én értettem félre a dolgokat, és az én hibám volt ,hogy autóba ültem. Nem kellet volna el rohanom ,de hülye vagyok és megtettem. Hát, ez lett az eredménye.-mutattam végig magamon.
-De akkor is. Neki nem lett volna szabad meg engednie ,hogy  el menj olyan állapotban.-nézett rám idegesen. De a szemei szomorúak voltak.
-Jól vagy ugye? Max azt mondta, hogy csak pár napig kell bent lenned.-jött oda az ágyam mellé már a lány is ,aki eddig az ajtóba állt.
-Igen, jól vagyok Charlotte. Csak egy kicsit beütöttem a fejem, de nem vészes. Tényleg pár nap múlva már hazamehetek.- ő csak oda jött hozzám és óvatosan megölelt.
-Nagyon megijedtünk amikor Max telefonált, hogy mi történt. Főleg ő.-súgta nekem. Tudtam kiről beszél nem kellet mondani mást.
-Ha nem túl nagy kérés, hoznátok nekem esetleg valami kávé félét? Már kezd koffein elvonásom lenni.- reméltem hogy az a két ember megérti akinek címeztem a mondandómat.
-Persze drágám. Azonnal megyünk. Charlotte segítesz, akkor tudunk hozni mindenkinek.- a lány csak oda ment az ajtóhoz a férfire várva, de ő előtte még egy csókot adott az ajkaimra mielőtt elmentek.
A férfi még mindig a szoba közepén állt. Nem szólt semmit csak lehajtotta a fejét.
-Charles.-szóltam neki de nem figyelt rám. Próbáltam óvatosan feljebb ülni az ágyon ,minek egy halk sziszenés volt az eredménye. Erre felkapta a fejét és gyorsan oda jött hozzám.
-Mégis mit csinálsz? Nem azt mondták hogy ne erőltesd meg magad?- segített felülni és egy párnát tett a hátam mögé.
-De és figyelek is magamra nyugi.
-Ja látom mennyire. Azért vagy most is itt ugye? -ült le az ágy melletti székre amin eddig a holland férfi ült.
-Baleset volt. Ez bárkivel megtörténhet. Nekem te ne háborogj miatta ,amikor te majdnem minden héten száguldozol a pályán. Veled is ugyan úgy történhet bármi.
-De nekem az a munkám, az életem. Tudod nagyon jól. A barátod ugyan azt csinálja amit én. Az az ember aki megígérte ,hogy mindig vigyázni fog rád. Erre tegnap kapom a telefont tőle, hogy baleseted volt és hogy kórházba vagy. Van róla fogalmad mennyire megijedtem? Hogy azt hittem téged is elveszítelek? Hogy te leszel a következő aki itt hagy majd? Apa, Jules,Anthonie. Te  lettél volna a következő.- mind a kettőnk szeme telle volt könnyel.
Tudom mennyire fontosak voltak ezek az emberek neki ,hiszen a családtagjai és a barátja volt az akiket elveszített.
- Annyira sajnálom. De én jól vagyok. Nem történt semmi komoly.- próbáltam volna megnyugtatni de közbe szólt.
-De történhetett volna! Komolyabb bajod is lehetett volna! Mindez azért mert összevesztek. Mi is össze veszünk Charlottéval, akkor neki is el kellene rohannia? Nem akarlak téged is elveszíteni. Szinte a testvérem vagy ,nem bírnám ki ha veled is valami történne.
-itt már nem bírtam tovább. Sírtam. Igen sírtam. Ez az ember már nagyon sok fontos embert elveszített az életében. Nem én akarok lenni a következő.
-Charles, annyira sajnálom hogy ezt az kellett miattam átélned. Tudod hogy mennyire szeretlek, a testvérem vagy. Ígérem hogy soha nem fogsz elveszíteni. -fogtam meg az ágyon lévő kezét.Ő csak felállt és óvatosan megölelt.
-Tarsd be az ígéreted kérlek. Nem akarlak elveszíteni, és soha többet nem akarlak ilyen helyzetben látni téged. - éreztem hogy az ő könnyei is folynak, hiszen olyan lett a ruhám miatta.
Elváltunk egymástól, de nem ült vissza a székre.
Óvatosan arrébb ültem hogy elférjen az ágyon, így le tudott ülni mellém.
-Láttam az autót. Az internet már telle van vele. Binotto kiadott egy közleményt, hogy jól vagy és pár nap múlva már haza is mehetsz.- sóhajtott egy nagyot.
-De jó. Nem tudnának mással is fogalkozni csak ezzel? Várj hogy érted hogy láttad az autót? Van róla kép?- nem tudtam hogy kép is van a cikkhez.
-Megmutassam?-már vette is ki a telefont a zsebéből.
-Igen légyszíves.  Max nem hajlandó megmutatni semmit sem. Azt mondja ezzel én ne foglalkozzak. De kíváncsi vagyok rá nagyon.
-Hát lehet nem kellene megnézned akkor. Nem akarom hogy felzaklasd magad miatta. - már akarta is elrakni a telefonját.
-Még ne próbáld hogy elrakod. Mutasd szépen meg, vagy én fogok rákeresni a neten.-még egy kicsit győzködni kellet, de megmutatta a cikket.