A verseny nem úgy alakult ahogy szerettük volna. De nem lehetünk szomorúak, hiszen így is nagyon szép eredményt értek el a fiúk. Az időmérőt Charles nyerte meg. De nem lehettünk nyugodtak a verseny napján hiszen, a második helyről Max indult, és tudtuk hogy nagyon erős verseny lesz . Hiszen a holland nem elégszik meg a második hellyel, így mindent meg fog tenni annak érdekében hogy nyerjen.Carlos sajnos csak a 4.helyről indulhatott, előtte Perez volt ,így még nehezebb verseny elé néztünk.A versenyen a fiúk nagyon jól rajtoltak ,és Carlos egyből feljött a 3.helyre amit végig tartani tudott . De sajnos Charles már nem volt ilyen szerencsés.Szinte macska egér játékot játszottak Maxal. Hol a holland előzte meg a monacoit, hol fordítva. Az utolsó pár körön ismét Max vezetett. Sajnos történt egy kis baleset, ami miatt behívták a biztonsági autót. Ezt kihasználva, mindenki kiment újra gumit cserélni, így friss gumikon indulhattak el. Márcsak 5 kör volt hátra, de a holland pilóta olyan gyors volt az új gumikon, hogy már nem lehetett újra megelőzni. Hiába voltak sokszor fej-fej mellett, mindig a holland volt egy kicsit gyorsabb. Így alakult ,hogy az első helyen Max állt. Ő nyerte meg a versenyt. A közönség szinte felrobbant az örömtől.Charles a 2. Carlos a 3. lett, maga mögött tartva a maxikóit ,aki így a 4.lett.
A ceremónia után mindenki gratulált a fiúknak és boldogan ,de mégis egy kicsit csalódottan indultunk vissza a szállodába. Megbeszélve, hogy este kicsit kikapcsolódunk és elmegyünk bulizunk egy jót. Este 10re beszéltük meg ,hogy lent találkozzunk. Rajtunk kívül még egy pár pilóta velünk tart majd. A McLarenes fiúkat mondanom sem kell hogy jönnek, de ott lesz még Pierre és a fiúk barátnői is. Megbeszéltük a lányokkal, hogy este át jönnek és nálam készülődünk el ,így tudunk segíteni a másiknak. Lezuhanyoztam és megmostam a hajam. Luisa a lelkelmre kötötte ,hogy ne merészeljek a hajamhoz nyúlni ,főleg ne hajvasallóval ,majd ő megcsinálja. Göndör hajam van ,de nem az a szép göndör. Inkább olyan madárfészek féle, ezért rendszeresen vasalom ,ami tudom hogy nem tesz neki jót de ez van. Máshogy nem bírom elviselni. 8 körül a lányok már ott voltak. Rendeltünk a szobába egy kis vacsit, amíg előpakoltuk a szükséges dolgokat. Itt a hajsütőre, sminkre, meg a ruhákra gondoltam. Minden áron szoknyát akartak rám erőszakolni ,de én ki nem állhatom őket, így nincs nálam. Csak nagyon ,nagyon ritka amikor szoknyát húzok, de az is csak valami rendezvény miatt van.Már javába készülődtünk. Épp a sminkemet csináltam, túlzásba most sem vittem egy kis tus vonal, piros rúzs és ennyi. A szempilláimmal sok dolgom nem volt, hiszen épített pilláim vannak máskülönben ,olyan lenne mintha nem is lenne pillám.Nem a nagy műszempillákat kell elképzelni, hanem a kis pici természeteset, nekem azok tetszenek.Luisa eltünt egy pár percre, azt mondta ott hagyott valamit a szobába. Mi nem is kérdezősködtünk ,de miután vissza ért egy fekete ruha volt a kezében.Hozott magával ruhát így fogalmam sincs ezt minek hozta, de ő tudja.Már mentem volna át öltözni ,mire kikapta a kezemből a ruháimat és azt a fekete rucit nyomta a kezembe, hogy vegyem fel. Ellenkeztem, hogy én nem fogom azt felhúzni ,de nem lehetett vele mit kezdeni. Nagyon makacs. Abban egyeztünk meg hogy csak felpróbálom, hiszen én nem vagyok olyan sovány mint ő ,és nekem ez biztos nem lesz jó.A ruha szinte tapadt a testemre. Nem volt szűk ,de nem volt laza mint amit szerettem volna. Miután kimentem, a lányok el voltak ájulva hogy mennyire szexi vagyok benne . Miután megnéztem magam a tükörbe, én is meglepődtem.Mintha egy másik nő nézett volna vissza rám.A hajam laza hullámokban omlott a vállamra, az ajkamat kiemelte a vörös rúzs . A ruha kiemelte a testemet ,egy vékony pántos fekete ruha volt, kicsivel térd fölött volt a vége és az egyik fele fel volt vágva. A dekoltázs része nagyon szépen kiemelte a mellemet, de mégsem annyira hogy szinte kiessen a ruhából. Egy fekete magassarkút húztam hozzá, mivel a lányok nem engedték meg, hogy át öltözzek. Mondván már késő van és a fiúk is írtak ,hogy hol vagyunk már. A kis táskámban bedobáltam mindent ami fontos lehet pénz, telefon és az írtatokat.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Unknown Friend (M.V.)
FanficEz a történet Cassandra Cooper és Max Verstappen kapcsolatáról szól. Hogyan ismerkednek meg és hogyan alakul a kapcsolatuk kettő ilyen különböző ám mégis hasonló embernek. -Te hogy kerülsz ide?És ki a fasz vagy te?-Ellégé kiakadtam amikor hazaértem...