Love is the medicine (C.L)

12.fejezet

Ebéd után kicsit még hajókáztunk Charlesal. Nagyon sokat beszélgettünk. Teljesen más embernek ismertem meg, mint amit gondoltam róla.
-Most komolyan? Pierre?-nevetve kérdeztem rá.
-Igen, ő.-nevett ő is.
-Biztos, hogy ugyan arról az emberről beszélünk? Pierre Gasly?- muszáj biztosra mennem.
-Hány Pierret ismersz?-hát egyet, se.
-Jó igazad van. Jézusom, ezt nem kellett volna elmondanod.
-Miért? Cikis sztorit akartál hát megkaptad.
-Igen rólad, nem pedig róla. Most hogy nézek majd rá úgy, hogy ne jusson ez eszembe és ne nevessem el magam.-temettem az arcomat a kezeimbe nevetve.
-Ugyan már, ügyes vagy majd megoldod.
-Na köszi. Sok segítség vagy. Amúgy nem indulunk vissza? Már lassan este lesz.
-Ja de menjünk. Akarsz kormányozni?-már állt is fel és indult befelé.
-Inkább most nem, szeretnék élve és még ma este kijutni a partra.
-Értettem Zoe kapitány.-már állt is be a kormánykerék mögé.
Nagyon jól éreztem magam ma. Nem bántam meg ,hogy elfogadtam a meghívását.
Egy kis idő után már a kikötőben voltunk.
Mindent összeszedtünk és már mentünk is a parkoló felé.
Charles bepakolt az autóba, közben csörögni kezdett a telefonja.
-Szia Arthur.- ezek szerint az öccse hívta.
Én addig beültem az autóba, nem akartam zavarni amikor telefonál.
-Jó, nem igérek semmit. Oké, szia.-csak ennyit hallotam, mert közben ő is beült.
-Mennyire sietsz haza?-fordult felém, ezért én is így tettem.
-Miért is?
-Az öcsém és anya kitalálták ,hogy menjünk el vacsizni. Mivel nem tudtak ma velünk jönni, ezért csináltak vacsit.
-Nem akarok zavarni, mégis csak egy családi vacsora lenne. Engem csak vigyél el egy darabig légyszi, és utánna már hazamegyek.
-Micsoda? Dehogy is Zoe. Egy anya téged is ugyan úgy vár vacsira mint engem. Kettő hazaviszlek. Nem foglak az út szélén kitenni valahol.
-Nem éppen úgy öltöztem. -csak egy melegítő van rajtam, hiszen már nem akartam vissza venni a farmer nadrágomat.
-Ahogyan rajtam is. Nem étterembe megyünk. Nem kell kiöltözni. De ha szeretnéd előtte haza is vihetlek átöltözni, ha úgy jobban érzed magad.-tény hogy jobban érezném magam, legalábbis jobb benyomást keltenék az anyukájánál. De nem akarom hogy miattam ekkora kerülőt tegyen.
-Nem kell akkorát kerülnöd, de köszi. Csak egy kicsit így kínos lesz.
-Dehogy lesz. Szerinted ő kis estélyiben vár majd minket?-én csak megforgattam a szememet, és már kötöttem is be az övet mert közben elindultunk.

Egy családi házhoz jöttük, kb a város másik oldalán van mint az én hazám. Itt minden ház óriási és gyönyörű.
Mivel már elég késő délután volt ,ezért már kezdett besötétedni.
Charles már állította is le az autót a felhajtón, és már szálltunk is ki.
-Nagyon szép ház.
-Köszi, na menjünk, már kezdek éhes lenni, te nem?
-Egy kicsit.-elindultunk az ajtó felé, de mire odaértünk már ki is nyílt.
-Na végre, mivan tesó elfelejtettél vezetni?-Állt az ajtóban egy fiatalabb férfi, aki nagyon hasonlított Charlesra.
-Fogd be Arthur és menj arrébb. Már kezd hideg lenni.-az öccse arrébb állt, így bementünk a házba.
-Szia Arthur Leclerc vagyok, Charles öccse.
-Szia Zoe Blake.-fogtam meg a felém nyújtott kezét.
-Anya és Lorenzo?
-Anya a konyhában, Lorenzo meg a nappaliban volt, már itt is van az emlegetett szamár.
-Szia öcsi-ölelte meg Charlest.
-Hello, Lorenzo vagyok.
-Szia Zoe Blake-vele is kezét fogtam és már mentünk is beljebb a nappaliba. Ez a ház nem csak kivülűlről ,de belül is csodálatos. Rengeteg kép volt a falakon, családi képek, vagy csak a fiúkról.
-Megjöttek?-hallottam meg egy női hangot, ami hátam mögött szólalt meg.
-Igen anya itt vagyunk. Szia -ölelte és puszilta meg az anyukáját.
-Szia drágám. Sajnálom hogy nem tudtunk elmenni, de majd legközelebb.
-Jó estét.-köszöntem neki ahogy felém fordult. Nem tudom mit gondolt amikor meglátta ,hogy egy barna melegítőben vagyok. Nagyon kínos.
-Szia drágám, Pascal Leclerc vagyok. Ennek a 3 jó madárnak az anyja.
-Zoe Blake.-fogtam vele is kezet. Tény hogy nem volt kiöltözve, de rajta legalább farmer volt és egy pulóver.
-Tegeződjünk kérlek. És Arthur, miért nem szóltál hogy itt vannak? Direkt megkértelek rá.
-Jézusom anya csak most jöttem meg. Nem esszük meg Zoet.-szólt vissza a kisebbik fia.
-Mindjárt kész a vacsora, remélem szereted. Garnélás tésztát csinálok.
-Igen, nagyon szeretem. Segíthetek valamiben?
-Ugyan drágám ne fáradj, vendég vagy. Maradj csak.
-Ez nem fáradság. Szeretek főzni, persze csak ha lehet.
-Akkor elfogadom a segítséget. Gyere menjünk. Ti meg lehetőleg ne kezdjetek el játszani. -Mutatott a fiaira akik csak bólintottak egyett.
Bementünk a konyhába, és Pascal már osztotta is ki a feladatot. Nagyon sok mindent már nem kellett csinálni, így megterítettem az asztalnál.
-Nagyon jó illata van.-mentem vissza a konyhába és Pascal már készen volt a vacsival.
-Remélem ízleni is fog. Charles mondta hogy olasz vagy.
-Igen, félig olasz-félig amerikai. Anyukám olasz.
-És hol laknak most a szüleid?
-Olaszországban. 15 voltam amikor oda költöztünk.
-Előtte Amerikában laktatok? Jaj ne haragudj, nem akarlak itt faggatni.-kért gyorsan elnézest, de én csak mosolyogva válaszoltam.
-Igen, atlantában. És semmi baj, nem tűnt faggatásnak.
-Miért pont Monacoba költöztél?
-Nagyon szép hely, és szinte beleszerettem. Voltam már itt párszor, még amikor egyetemre jártam. A legjobb barátnőm monacói, így neki köszönhetem, hogy most itt vagyok.
-Ezek szerint az ő érdeme ,hogy ide költöztél.
-Igen, úgy is mondhatjuk.
-Szólnál a fiúknak hogy kész a vacsora? Én addig kiviszem.
-Persze. -vissza mentem a nappaliba ahol a fiúk valamit nagyon beszéltek. Amint Lorenzo észre vett, gyorsan elhalgattatta a testvéreit.
-Kész a vacsora-mutattam a hátam mögé, mire mind a hárman felkeltek és már indultak is az ebédlő felé.
-Gyere, menjünk vacsizni.-állt meg előttem Charles, mielőtt bement volna az ebédlőbe.
-Megzavartam valamit az előbb?-muszáj volt rákérdeznem, mert nagyon kiváncsi voltam mit beszéltek, hiszen hirtelen elhallgattak amikor beértem.
-Nem dehogy is. De menjünk mert már éhen halok.-indult el mellettem az ebédlőbe így én is követtem.
Csak mi hiányoztunk az asztaltól, így mivel nem tudtam hova üljek Charles mellett volt egy szabad hely, így oda ültem.
Mindenki szedett magának , és csendben neki álltunk elfogyasztani a vacsorát.
-Amugy Charles, nem lesz sok ez a tészta? Ebédre is meg még vacsira is.-kezdte el piszkálni Arthur a báttyát.
-Neked nem lesz sok? Kétszer annyit eszel mint mi. Amúgy is neked is nemsokára kezdődik a szezon.
-Az még 3 hét. Addigra ledolgozom. Amúgy Zoe, te is készítesz majd velem riportot?
-Biztos, ugyan úgy kint leszek a forma-3 és a 2-es futamokon is.
-Akkor hozzád megyek majd először.-nézett rám vigyorva, mire én  egy aprót mosolyogtam. Éreztem hogy Charles hirtelen feszültebb lett, de nem értem az okát.
-Inkább a versenyen legyél az első öcsi, ne a médiánál.
-Ott is az leszek tesó, nemsokára együtt versenyzünk majd.
-Majd meglátjuk.-morogta az orra alatt, de a többiek nem halloták.
-Nem lesz ez kicsit sok? Mármint mind a három versenyen kint lenni.-kérdezett rá Pascal.
-De egy kicsit sűrű lesz majd. De nem leszek ott minden versenyen.
-Hogy hogy?-fordult felém Charles hirtelen.
-Hát a forma-1nél ott leszek, de a 2-nél és 3-nál nem mindig.
-Ja, hogy a király kategória a lényeg. Értem én.-szólt közbe Arthur.
-Hát öcsi akkor versenyezz úgy, hogy be kerülj a király kategóriába. -szólt rá Lorenzo.
-Azon vagyok.
-Na fiúk , egyetek inkább. Zoe remélem ízlik.
-Nagyon finom. Szinte olyan mintha anyukám készítette volna.-tényleg nagyon finom volt.
-Ennek nagyon örülök drágám. Mész majd esetleg a szüleidhez?
-Szeretnék, igen. Lehetőleg még az olasz nagydíj előtt.
-A szüleid mit szoltak hozzá, hogy a forma-1ben dolgozol?
-Apa örült neki, ő nagy rajongó. Ahogyan anya is. De ő kicsit aggódott a sok utazás miatt.
-Én is így voltam vele. Amikor Charles elkezdett versenyezni, nagyon aggódtam, hogy mindig másik országban van. Szinte a világ másik oldalán sokszor.
-Jaj anya.-szólt rá az előbb említett férfi.
-Most miért kisfiam. Ez az igazság. -A vacsora nagyon jó hangulatban telt. Charles anyukája és a testvérie is nagyon kedvesek voltak.