Love is the medicine (C.L)

53.fejezet

-Joris, gyere csak ide.-szóltam rá a férfira amikor elhaladt melettünk a garázsban.
-Nem érek rá Zoe, tudod sietek.
-Aha persze, te hazug.
-Én?-Mutatott magára, de közben nevetett.
-Nagy szerencséd van hogy nemsokára kezdődik a verseny és nem érek rá téged megfolytani.
-Mit tettél haver?-Kérdezett rá Lorenzo.
-Én semmit. Csak szóltam Zoenak, hogy Charles keresi.
-Persze, keres mi?
-Bocsánat. De akkor is keresett. Megkérdezte mikor érsz ide. Mi ez ha nem az?
-Hihetlen egy ember vagy.-nem haragudtam rá, hiszen semmi olyat nem tett.
-Mikor kezdik?-Kérdezett rá Lisa.
-Ha minden igaz akkor kb. 2 perc. Már mindenki készen áll.-mondta neki Arthur. Az egész Leclerc család itt van és szurkolunk Charlesnak.
Pascalon látszik hogy nagyon izgul. Mindig a nyakláncához nyúl, és azt tekergeti.
Én sem mondhatom magamról azt hogy jól vagyok. A szívem a torkomban dobog, még sose éreztem ilyet.
Mindannyian a képernyőre tapadtunk, és amikor a piros lámpa kialudt, elrajtolt a szezon utolsó versenye.
Az egész garázs elcsendesült, és mindenki árgus szemekkel nézte a képernyőket. Senki sem akart lemaradni semmiről sem.
Én csak a fülesemen lévő mikrofont hajtogattam fel és le.
-Zoe, hagyd már. A végén tönkre teszed.
-szólt rám Lisa.
-Jól van na. Nem nyúlok hozzá.
-Nem is értem te miért olyat kaptál. A végén még letöröd róla.-nevetett fel Lisa, de én nem voltam olyan vidám.
-Nem fogok hozzá nyúlni.-fordítottam vissza a fejem újra a képernyő felé.

A verseny közepéig nem volt semmi ami miatt ,sárga vagy akár piros zászló kellett volna. Egészen mostanáig. A 33.körben az egyik alpine a kanyarban kicsúszott és belement a falba. Szerencsére nem történt nagy baj, de sárga zászlós szakasz lett a versenyben. Charles volt már kint gumit cserélni, de most ez jól jött mindenkinek. Aki akar most újra kijöhet cserélni, hiszen a safety car már a pályán van.
-Maxot kihozták kereket cserélni, Charlest is ki kellene.
-Carlos már kint van. Biztos őt is kihozzák Arthur.-néztem a fiatalabb testvérre, de ő csak a garázs felé bámult.
-Miért nem hozzák már ki őt is? Így Vertsappen teljesen levadássza majd.
-Arthur nyugodj meg. -szólt rá most a báttya.
-De Max friss gumikon van és már Carlos is. Charlesnak is azon kellene lennie. Addig amíg sárga zászló van.
-Nyugodj meg Arthur. Már Charles is jön.-szóltam oda neki, mert én a képernyőt néztem és láttam hogy már lassan itt lesz.
-Na végre. -sóhajtott fel, ahogy látta hogy a báttya már el is hajtott onnan.
-Ez jó gyors volt.-bólintott elismerően Lorenzo, és tovább nézte a versenyt.
Szerencsére már a pályán volt amikor véget ért a sárga zászlós rész, így újra neki állhattak versenyezni.
Csak reménykedni mertünk benne, hogy már nem lesz több probléma és megszakítás nélkül küzdhetnek tovább.
Az utolsó 10 kör, mintha egy örökévalóság lenne. Olyan mintha 1 kör vagy 1 órás lenne.
Fel sem fogtam hogy mi történt, csak azt éreztem, hogy a könnyeim folynak végig az arcomon. Egy hirtelen lökést éreztem magamon és nem sok kellett volna hozzá hogy elessek, de szerencsére Lisa megtartott.
Vége volt a versenynek, de még mindig nem fogtam fel épp ésszel, hogy mi történt.
Akkora hangzavar volt a garázsban mint még soha. Nem hittem volna hogy valaha is látok ennyi férfit örömükben sírni. De láttam, mert ez hatalmas öröm mindenki számára.
Az egész garázs kirohant, senki sem maradt bent. Pascal sírt, ahogyan én is.
-Gyere drágám ,ott a helyed. -ölelt magához, és együtt indultunk ki. Akkora tömeg volt amit még soha nem láttam.
Szerencsére a nagy öröm közepette sikerült valahogyan előre jutnunk. Addigra már a fiúk kiszáltak a kocsiból ,és Charles már eltünt a tömegben.
A riporter hangját alig hallottuk, pedig mikrofonba kiabált. Egymás után ismételgette a szavakat. Mintha ő sem hinné el hogy mi történt.
Hirtelen előttünk termet Charles, és már húzta is magához az édesanyját. Pascal szinte zokogott amikor elegedte a fiát.
Gyorsan magához ölelte a tesvéreit is, és végre hozzám is oda ért.
-Szeretlek-csak ezt az egy szót hallottam, mert a sisak még rajta volt.
-Nagyon szeretlek.-olyan szorosan öleltem magamhoz, amennyire csak tudtam.
Muszáj volt elengednem, hiszen nagyon sokan várnak rá.
-Zoe, mennünk kell.-húzott hátrébb Lisa, hogy halljam amit mond.
-Micsoda?
-Mennünk kell. Neked meg dolgoznod kell.-egyből arcon csapott amit mondott. Egyből észhez tértem ,de volt még egy kis időnk. Még meg tudom nézni ahogy átveszi a díját. Legalábbis remélem.
Hirtelen meghalottuk a riporter hangját, hogy Charles hívja magához.
-Az új világbajnok Charles Leclerc. Hölgyeim és uraim a világbajnok!
Charles gratulálok elképesztő verseny volt a mai is ,és az egész szezon is az volt. Neked köszönhetően a ferrári 15 év után újra világbajnokot ünnepelhet. És neked megvan a világbajnoki cím. Világbajnok vagy, felfogtad már hogy mi történt?- a mikrofon a kezében volt, de nehezen tudott megszólalni.
-Én még nem, nem hiszem hogy ezt egy könnyen feldolgozom. Egész életemben ezért küzdöttem, és most végre valóra vált. Nem,..nem tudom mit mondjak.-nevetett fel egy kicsit, de látszik rajta hogy zavarban van.
-Semmi baj, nyugodtan add ki magadból ami benned van. Megérdemled.
-Csak köszönöm a támogatást amit egész életemben kaptam a családomtól. És a csapattól. Amióta velük vagyok mindent megtettek azért, hogy ez a nap valóra váljon. Nehezen de sikerült végre elérnünk az álmunkat. Én csak... köszönöm mindenkinek. Hihetetlenül büszke vagyok a csapatra. Ezt nekik köszönhetem.
-Hidd el hogy mindenki nagyon büszke rád. Azok is akik jelen vannak és azok is akik már nem lehetnek itt. Rájuk gondoltál amikor kiszálltál a kocsiból ugye?-nem értettem mire gondolt, de a vetítőn újra lejátszották azt a pillanatot. Ahogy Charles kiszállt az égre mutatott és lecsúszott a földre a kocsi mellett.
-Igen, én.. én megígértem édesapámnak hogy világbajnok leszek. Hogy bekerülök a ferrárihoz és egyszer bajnok leszek. Jules is ezért küzdőtt.-csuklott el a hangja és a szemeit újra ellepték a könnyek. Az én arcomon is újra végig folytak a könnyek, vagy még abba sem hagytam a sírást.- Én csak remélem hogy látták és büszkék rám.
-Hidd el Charles büszkék rád. Mindenki büszke rád. Te vagy az új világbajnok!-ezen a ponton újra felrobbant a tömegtől a placc.

Az interjúk nagyon gyorsan lementek. Nem is emlékszem kitől mit kérdeztem, vagy hogy mit válaszoltak. Max is már volt, ő most ment el. Kicsit csalódott hogy csak második lett, de gratulál Charlesnak.
Márcsak a bajnok van vissza és ezzel véget is ér a munkám.
-Zoe-szólt rám Dan, mire felé kaptam a fejem. Akkor vettem észre hogy Charles már felénk tart elég nagy léptekben. Nem érdekelt már hogy ki lát és mit gondol, el rohantam a fiúk mellett és már ugrottam is bele a nyakába. A lábaimmal körbe fogtam a derekánál és csak szorítottam magamhoz.
-Szeretlek, annyira szeretlek. Hidd el nagyon büszkék rád, mindenki büszke rád.
-Köszönöm hogy velem vagy. Szeretlek Zoe.-hajolt hátra így egy csókot tudott nyomni az ajkaimra. Ő sem foglalkozott a rengeteg kamerával amik valószinűleg minket vettek.
-Sikerült, istenem sikerült.-tett le a földre egy pillanatra ,mert már újra felkapott és körbe forgott velem.
-Zoe, Charles.-jött Dan és Jack is.
-Gratulálunk Charles. Hihetlen szezon volt. Megérdemelted már.-fogott vele kezdett Jack.
-Gratulálok. Ez már régóta kellett.
-Köszönöm Dan. Ahogyan neked is Jack.
-Nem akarok ünneprontó lenni srácok, de még van egy interjú amit már meg kellene csinálni Zoe. Utánna végeztünk ,és mehettek végre ünnepelni.
-Jézusom. Gyere Charles ezt muszáj.-fogtam meg a kezét és húztam is oda a kamera elé.
-Készen állok. -nézett rám egy hatalmas vigyorral az arcán.
-Jó egy pillanat.-nekem még kellett egy perc mire össze szedtem magam. Nagyon gyorsan végeztünk, és már mentünk is vissza a ferrárihoz. A fiúk elküldtek ,hogy menjek ők mindent megoldanak már nélkülem is.
Ahogy a paddockba vissza értünk, már mindenhol piros ruhás emberek voltak. Charles megfogta a kezemet és már rohant is vissza.
Nehezen tartottam vele a tempót, de végre oda értünk így megállt.
-Na végre itt a bajnok.-jött oda Carlos és már ölelték is meg egymást.
-Amigo, amigo. -veregette meg a társa hátát.
-Carlitos.
-Gratulálok haver. Ez szép volt. Menj már várnak rád.-tolta arrébb ahol a csapat többi tagja volt.
Én oda mentem Lisáékhoz, hiszen ő Pascallal volt.
-Zoe drágám.-ölelt magához Pascal. Még mindig könnyesek voltak a szemei.
-Pascal. Jól vagy?
-Persze. Ezek öröm könnyek még mindig. Annyira boldog vagyok. Hervé olyan nagyon büszke lenne most rá.-folyt ki a szeméből egy könnycsepp ahogy a fiúk apját említette.
-Én biztos vagyok benne hogy most is büszke. Hidd el látja onnan fentről ami itt történt.
-Annyira szeretném ha így lenne. Ha már nem lehetett itt.-gyorsan magamhoz öleltem és hagytam hadd sírja ki magát.
-Anya, lányok. Gyerek menjünk ünnepelni.-jött oda Arthur, így elváltunk egymástól.
-Menjetek drágáim. Én már ehhez idős vagyok.
-Dehogy is Pascal. Gyere te is. Majd később vissza mész a szállodába.-nehezen rávettük hogy velünk tartson,így elindultunk a tömeg felé.
Elkésztő ünneplés vette kezdetét. Még sose láttam ilyet. Mindenki énekelt és boldog volt. Ez a csapat újra a régi dicső fényében tündökölhet és ez Charlesnak köszönhető.