Love is the medicine (C.L)

8.fejezet

Végre itthon vagyok. Nem azt mondom, hogy nem volt jó a hétvége, de a mai nap nagyon fárasztó volt. Mikor megérkeztünk, egyből az irodába mentünk és mindent lepakoltunk. Át néztünk mindent és minden lényeges dolgot átbeszéltünk.
Mire este hazaértem, szinte úgy estem be a házba. Semmihez sem volt kedvem, és erőm sem, ezért csak beraktam a szobámba a bőröndömet és otthagytam. Majd holnap kipakolok belőle.
Szerencsére előre bevásároltam, így nem üres hűtő fogadott amikor hazaértem. Gyorsan összedobtam egy kis melegszendvicset és már hívtam is Lisat. Egy csomó üzivel bombázott egész nap, ezért jobbnak láttam ha felhívom.
-Na végre hogy valami életjelet is addsz magadról.
-Szia és bocsi hogy nem tudtunk beszélni, de csak nemrég értem haza.
-Jézusom, ezek nem normálisak. Ez nem ért volna rá holnap?
-Hát látod. De így legalább a héten nem kell bemennem.
-Na valami jó hír. Akkor holnap egy csajos nap? Van hozzá kedved?
-Őszintén most kb semmihez sincs kedvem. Csak enni akarok, fürdeni és aludni.
-Jó akkor megkérdezem holnap.
-Jól teszed.
-Na hagylak pihenni, majd holnap akkor talizunk. Szia.
-Oké, szia.
Gyors vacsi után, lezuhanyoztam és már alig vártam ,hogy végre ágyba kerüljek.
A telefonom folyton villogott, ezért sejtettem hogy valami értesítésem jött.
Egy apró mosolyra húztam a számat, és már válaszoltam is az üzenetre.
-Hazaértél?
-Igen, végre. Már az ágyban is vagyok.
-Hűha, jó gyors voltál. Nincs még kicsit korán az alváshoz?
-Azt nem mondtam hogy aludni is fogok. Na és te? Otthon vagy már?
-Igen, már tegnap hazaértem, de pár nap múlva újra el kell utaznom.
-Jézusom, tényleg rengeteget utazol. Hogy bírod?
-Már megszoktam, de néha elég fárasztó.
Észre sem vettem, hogy kb. több mint egy órája folyamatos csak beszélgetünk Marcal.

Másnap találkoztam Lisaval, hiszen nem hagyta annyiban a dolgokat. Elmentünk ebédelni egyett, és kicsit elütöttük az időt a plázába. Késő délután úgy gondoltam, kicsit elmegyek le a kikötőbe. Marc említett arrafelé egy helyet, és szerinte a naplemente a legszebb. Ha szerencsém lesz, akkor időben megtalálom azt a helyet és végre én is láthatom. Kocsival mentem, mert elég messze lakom onnan. Leparkoltam és már indultam is el a sétányon végig. Ha minden igaza a végén van egy pad ,ahol be lehet látni az egész tengert. Rengeteg yacht volt itt, meglátszik hogy a gazdagok imádják ezt a helyet.
Kellemes idő volt, így amint megtaláltam a padot amit kerestem, egyből le is ültem.
Rengeteg minden kavargott a fejemben. Ez a hely tökéletes arra hogy nyugodtan tudjak gondolkodni az életemen.
Nagyon szeretem ezt a helyet, de azért hiányzik az otthonom. Olaszország mindig is közel állt hozzám, és a szüleim is ott élnek. Megígértem nekik hogy meglátogatom majd őket, de most a munkámra kell koncentrálnom.
-Szia-hirtelen egy férfi hang szólalt meg a hátam mögött. Annyira megijedtem, hogy a telefonom is kiesett a kezemből.
-Jézusom. Nagyon megijesztettél.-kaptam a mellkasomhoz, de ő addigra már előttem állt a telefonnal a kezében.
-Tessék, bocs hogy megijesztettelek. Nem tört el szerencsére.
-Köszi, és semmi baj csak kicsit elgondolkodtam.-vettem el tőle, és már néztem  meg én is, hogy nem-e lett semmi baja.
-Leülhetek?-mire én csak bolíntottam és már helyet is foglalt melletem.
-Hogy találtad meg ezt a helyet? Nem sokan járnak ide.
-Egy ismerősöm mondta. Szeretem a tengert és végre láthatom a naplementét.-fordultam felé, mire ő csak bólintott egyett.
-Itt tényleg nagyon szép. Én is szeretem.
Jól esik néha egy kis magány és csend, és itt tényleg az ember csak egymaga lehet.
-Ha szeretnél egyedül lenni, akkor el is mehetek. Én már egy ideje itt vagyok, nem akarok zavarni.-már álltam volna fel, de megfogta a kezemet.
-Ugyan már Zoe, maradj nyugodtan. -így vissza ültem a padra mellé.
-És min gondolkoztál ennyire? -fordult felém, így én is azt tettem.
-Kb. Mindenen. Az egész életemen. Hiányzik az otthonom, de imádom ezt a várost. Csak kicsit furcsa egyedül lenni.
-Ezt megértem. Én egész életemben itt éltem, és már egy jó ideje utazók a forma-1, de nekem is furcsa volt amikor külön költöztem.
-A szüleid itt élnek Monacóban nem?-amint rákérdeztem szinte egyből meg is bántam. Látszott rajta hogy egy kicsit rosszul érintette a kérdésem, de egy pillanat alatt újra a régi volt.
-Csak édesanyám és a testvéreim. Apukám pár éve meghalt.-nézett előre egy szomorú mosoly kiséretében.
-Annyira sajnálom Charles. Nem tudtam. -kezdtem egyből a bocsánatkérésbe.
-Semmi baj Zoe. Ezek szerint nem sok mindent tudsz rólunk ugye?
-Őszintén? Nem igazán. Nem akartam senkinek a magánéletében turkálni, de most kicsit már bánom, hogy nem néztem utánna.
-Ezt ne bánd egy percig sem. Én személy szerint örülök neki, hogy nem tudsz rólam mindent. Így legalább rendesen meg tudjuk ismerni egymást. Ha szeretnéd.-eléggé meglepet amit Charles mondott, de örülök neki hogy így gondolja.
-Szeretném.

Charles szemszöge:

Reméltem hogy Zoe este itt lesz. Így legalább már biztos vagyok benne, hogy tényleg ő az akivel beszélek. Egész úton azon agyaltam ,hogy mi lesz ha nem lesz itt, vagy más lesz ott helyette. Amikor megírtam neki azt a helyet, szerettem volna ha látná és ott lenne. Így talán lesz alkalmunk személyesen is jobban megismerni egymást. Amikor odaértem, láttam hogy egy nő ül a padon, de hátulról nem lehettem benne biztos, hogy tényleg ő az. Kicsit elmentem oldalra hogy jobban lássam az arcát, így már biztos voltam benne hogy Zoe van itt.
-Szia-amint meghallotta a hangomat, egyből kiesett a telefonja a kezéből. Gyorsan előre mentem és már hajoltam is le érte. Remélem nem törte össze az ijedségben.
-Jézusom, nagyon megijesztettél.-kapott oda a mellkasához hirtelen. Gyorsan végigneztem rajta amíg nem veszi észre. Egy sima szabadidő ruha volt rajta és a haja egy kontyba volt a feje tetején. Az arcán nem volt sok smink, csak egy minimális, de nagyon csinos volt így is.
Vissza adtam neki a telefonját és miután leültem mellé, elég sok mindenről beszéltünk. Amikor elmondta hogy nem tud semmit a magánéletünkről nagyon meglepődtem. Azt hittem minden újságíró utánna néz a pilótáknak ,de Zoe ebben is más.
Nagyon sokat beszélgettünk, és nagyon jól éreztem magam vele.
-Baj van?-kérdeztem rá ,mert egy ideje már csendben voltunk.
-Ja, nem dehogy is. Csak csodáltam a tengert.
-Szereted?
-Igen. Talán ez miatt is költöztem ide. Ha nem lenne itt tenger, talán otthon maradtam volna.
-Csak azért ,mert ott van tenger?-néztem rá vigyorogva.
-Lehet. Régen nagyon sokat voltunk kint a családommal hétvégemte a tengernél. Valamikor hajokáztunk is. Nagyon szerettem.
-Most is hajókázhatsz ha akarsz.-amint kimondtam, csak furcsa tekintettel nézett rám. Lehet ez kicsit gyors volt, és várnom kellett volna vele.
-És hogyan? Béreljek ki egy yachtot és én vezessem?
-Miért? Zoe kapitány. Nem is rossz.-ezen mind a ketten jót nevettünk.
-Ezt inkább kihagyom. Még a végén elsüllyednék vele. Csodálom inkább innen.
-Hétvégén mit csinálsz?
-Hát nem tudom még.
-Akkor gyere el velem hajózni. Mármint velem és a családommal. Jönnek a tesómék is, ha van hozzá kedved.-magyarázkodtam egyből.
-Nem szeretnék belerondítani a családi kiruccanásba.
-Ugyan már, anyu biztos örülne neked. Legalább nem lenne velünk egyedül. És az öcsémet Arthurt, előbb utóbb úgy is megismered.
-Ezt hogy érted?
-Forma-2es pilóta. Velük is csináltok majd interjút nem?
-Jaj tényleg. El is felejtettem. Még furcsáltam is hogy nagyon ismerős a vezetékneve , de nem hittem volna hogy a tesód az.
-Pedig az. Így mire nekik kezdődik a szezon, addigra már ismerni is fogod. A báttyámat meg megismered hétvégén. Jó fej ám ő is, de nem jobb mint én-kacsintottam rá. Zoe csak nevetett egyett, ami nekem valamiért nagyon jól esett.
-Biztos nem lenne gond? Nem zavarnák senkit?
-Dehogy zavarnál. Akkor nem ajánlottam volna fel.
-Akkor benne vagyok. Köszönöm.
-Ugyan már.
-De mivel akarsz kihajózni?-persze ő nem tudja, hogy nekem van egy kisebb yachtom.
-Majd meglátod. De egy tanács, fürdőruha legyen nálad.