Love is the medicine (C.L)

29.fejezet

Már a reptéren voltunk, és csak azt vártuk mikor szállhatunk fel a gépre.
Nagyon fáradt voltam, és márcsak le szerettem volna pihenni, de tudom hogy esélytelen, hogy a repülőn aludni tudjak.
Csak egy pillanatra csuktam be a szemem és Charles már fel is ébresztett.
-Hé, el ne aludj itt nekem.-szólt rám vidáman, mire nehezen kinyitottam a szememet.
-Ha akarnák sem tudnák aludni, mert valaki nem hagy.-néztem bele a szemeibe, amik csak úgy csillogtak.
-Unatkozok egyedül, ha te alszol.
-Játsz a telefonoddal, és amúgy sem vagyunk egyedül.-utaltam itt Jorisra és Andreara. Ők is velünk tartanak, de jelenleg valamit nagyon bújnak a telefonon.
-De én veled akarok most lenni.-hajtotta rá a fejét a vállamra, és csak nézte a két férfit.
-Veled vagyok. Elérted hogy veled menjek haza.
-Azért reméltem hogy egy kicsit örülsz neki.
-Örülök neki, de kicsit félek.-vallottam be neki az érzéseimet amik egész nap kínoztak.
-Néz rám Zoe.-emelte fel a fejét és magafelé fordította az arcomat.-Nincs mitől félned. Ha attól tartasz még mindig, hogy másik mit gondolnak majd rólunk ,hát ne foglalkozz velük. Lesznek olyanok majd akik nem fognak nekünk örülni, és bántani akarnak majd, de hidd el hogy nagyon sokan lesznek majd, akik örülni fognak nekünk. És csak ezekkel az emberekkel foglalkozz. Ők nem ismernek sem téged ,sem engem. Csak azt látják amit látni akarnak a médián keresztül.
-Tudom, csak nekem ezt még meg kell szoknom. Engem mindenki jóformán a kamera mögött lát, amikor intejút csinálok veletek. Nem élem az életem a közösségi oldalakon, és félek hogy mi fog majd várni.
-Melletted leszek végig. Nem vagy egyedül ebben a kapcsolatban. Ketten vagyunk benne.
-Tudom. Köszönöm.-döntöttem neki a homlokomat az övének. Charles fél kézzel átkarolt, így most én dőltem neki az ő vállának.
Percekig így voltunk, amikor láttuk hogy a fiúk felénk tartanak.
-Na gyerekek, nem megyünk?-kérdezett rá Andrea, mire Charles csak megnézte az óráját, és már húzott is fel a székről.
-Gyere elfo, menjünk.-most először hívott manónak. Eddig mindig a nevemen szólított.

-Na mesélj végre. Mi volt a hétvégén?-Lisa izgatottan várta hogy minden kis apró részletet megosszak vele.
-Már mondtam, mégis mire vagy még kiváncsi?-ültem le mellé a kanapéra, és már vettem is magamhoz a tv távírányítóját.
-Na nem, ennyivel nem úszod meg. Mi volt vasárnap? Arról szinte semmit sem meséltél.-kivette a kezemből a távirányítót és gyorsan lekapcsolta a tv-t.
-Mégis mire vagy még kiváncsi?-adtam meg magam.
-Milyen volt a verseny? Ja, nem azt láttam, Charles nagyon ügyes volt. Megérdemelte az első helyet. Mi van a petykával?
-Semmi, úgy tettem mintha nem tudnám,hogy a fiúk miről beszélnek.- vasárnap délelőtt  a verseny előtt a fiúk elkezdtek beszélni egy nőről ,akit előző nap este láttak Charlessal.
-És szerinted bevették? Mégis hányan száltak meg abban a szállodában ahol ti?
- Nem tudom hogy elhitték el. Úgy tettem mintha nem tudnám miről beszélnek. Annyira ideges lettem.
-Elhiszem.Én mondjuk nagyon csodálom hogy nem ismertek fel.
-Nagyon nagy szerencsém volt. Csak azt látták, hogy egy nő ül az autóban amikor Charles beszállt. Kérdezték hogy tudok-e  valamit, mivel jóba vagyok Charlessal, de azt mondtam nekik hogy semmiről sem tudok.
-Pedig lehet jobb lenne ha elmondanád nekik.
-Miért is?
-Azért mert egész hétvégén velük vagy. Könnyebb lenne úgy találkozni a kis lovagoddal, hogy nem kell attól félned hogy lebuksz a fiúk előtt. Amúgy Charles mit szólt hozzá?
-Őt nem zavarja. Tudja hogy én tartok a médiától, de jobban inkább a rajongóitól.
-Ha szeretik ekkor nem fognak bántani. De biztos lesz majd olyan akinek nem fog tetszeni.
-Tudom, ő is mondta már. És azt is tudom, hogy előbb utóbb fel kell vállalnunk.
-Én már elmondtam volna.-dőlt hátra a kanapén és egy párnát tett az ölébe.
-Még egy hónapja sincs hogy hivatalosan is együtt vagyunk.
-Na és? Egy ilyen pasit nem titkolnák egy percig sem.-kacsint rám, mire csak megforgattam a szemeimet.
-Nem titkolom.
-Tudom. Nem tudom mit csinálnék a helyedben.
-Az a baj hogy én sem tudom..

-Szia-köszöntem a most érkező vendégnek, aki csak egy csókkal köszönt.
-Szia elfo.-vállt el tőlem és már vette is le a cipőjét.
-Késtél.- csipőre tettem a kezeimet,  és próbáltam szigorú lenni, de a szám szélén egy apró mosoly azért volt.
-Sajnálom hölgyem. Kicsit feltartottak. Meg tudsz nekem bocsáltani?-jött közelebb hozzám ,és már húzott is magához a derekamnál fogva.
-Hát nem is tudom.-incselkedtem vele, mire ő csak mosolyogva egy puszit nyomot az arcomra, és már engedett is el.
-Akkor talán ez segíteni fog.-vett fel a földről egy táskát és adta át.
-Ez mi?
-Meglepetés, ami miatt késtem egy kicsit.-nagyon kiváncsi voltam mi van a táskában és már nyitottam is. Amikor megláttam, nem hittem a szememnek.
-Ezt honnan szerezted?-vettem ki egy doboz csokit, amit csak Olaszországban lehet kapni.
-Ez az én titkom. Remélem, ezzel már megbocsáltasz.
-Imádom ezt a csokit, köszönöm szépen.- karoltam át a nyakát egy kézzel és egy gyors csókot adtam neki.
-Van még ott valami.-mutatott a táskára. Igaza volt, tényleg volt még benne valami. Mivel be volt csomagolva, ezért nem tudtam mi lehet az. Óvatosan kibontottam, és nem hittem a szememnek, amikor megláttam mi van benne. Egy picit elnevettem magam, és egy óriási mosollyal néztem fel a férfira.
-Tetszik?-kérdezett rá, mintha tartana a reakciómtól.
-Imádom, köszönöm szépen. Csak még nem tudom, hogy hova húzzam fel.
-Megnéznélek benne egy versenyen.
-Elég furcsán néznének rám.
-Csak a barátodnak szurkolsz. Ez olyan nagy baj lenne?-állt szorosan elém, mire nekem fel kellett rá néznem.
-Tekintve hogy nem tudják, elég furcsán néznének rám.
-Akkor van jobb ötletem mire tudnád használni.
-Csak ugyan? És mire is?
-Alvós pólónak. Így éjjel is veled leszek.
-Tetszik az ötlet. De gyere, ne álljunk itt az ajtóba.-megfogtam a kezét és vezettem be a nappaliba.-Kérsz valamit enni, vagy inni?-fordultam vele szembe, de hirtelen neki ütköztem a mellkasának.
-Hát ennék valamit-nyalta meg a szájja szélét, ami miatt le sem tudtam venni a szememet róla.
-Lehet nem pont ugyan arra gondolunk. -olyan halkan mondtam ki a szavakat, hogy félő, hogy nem is hallotta őket.
-Hidd el, az én ötletem sokkal jobban tetszene.-hajolt a nyakamhoz, és apró puszikat adott rá. Én csak átkaroltam a nyakánál és beletúrtam a hajába.
-Charles..
-Mond hogy nem tetszik, és abba hagyom.-a szájjával már az arcomat puszilgatta egyre közelebb a számhoz.
Mire bármit is mondhattam volna, lecsapott az ajkaimra és egy forró,szenvedélyes csókban forrtunk össze. A kezeit a derekamról levezette a fenekemre, amibe belemarkolt. A számat egy apró nyögés hagyta el, ami felbátorította, hiszen ha lehet még szenvedélyesebben kezdett el csókolni.
Apró lépésekben elindultam hátrafelé, egészen addig, amíg a kanapét meg nem éreztem a lábamnál. Egy apró sikoly hagyta el a számat, amikor éreztem ,hogy borulok hátra és pillanatok múlva már a kanapén feküdtem. Felettem Charles támaszkodott a kezeivel, és mosolyogva nézett rám. Az ajkai duzzattak voltak az előbbi csókunktól és a szemei a vágytól csillogtak. Én is ugyan így nézhettek ki, annyi különbséggel ,hogy az arcom biztos piros színben pompázott.
-Nekem így is tetszik a helyzet. -ereszkedett kicsit lejjebb, így lassan az egész testsúlyával rajtam feküdt.
-Kicsit nehéz vagy.-kezdtem el alatta mocorogni már amennyire tudtam. A testünk szinte egymáshoz tapadt, még ruhán keresztül is éreztem a testéből áradó meleget.
-Csak ugyan, akkor segítek a helyzeten.-fel sem fogtam mit mondott és már borultunk is le a kanapéről a földre. Most Charles feküdt alul, és én támaszkodtam rajta.
-Ez már jobban tetszik.-villantotta meg a fogkrém reklámba illő mosolyát. Én csak megtámaszkottam a mellkasán és felültem a csípőjére.
-Már nekem is. Nincs aki összenyomjon.-
A kezei a combokat simogatták, és percekig egyikünk sem szólalt meg. Csak bámultuk egymást, és nem foglalkozunk semmivel ,csak egymás tekintetével.