Love is the medicine (C.L)

37.fejezet

Ahogy megbeszéltük Charlessal, elmentünk Olaszországba. Neki a gyárba kellett mennie , én pedig vele tartottam. Végre eljött az idő hogy találkozzon a szüleimmel. Nem mondom hogy egyikünk sem izgult előtte, de Chalres nagyon jól kezelte a helyzetet.
Szinte egyből megtalálta a közös hangot anyáékkal, aminek nagyon örülök. Eléggé meglepődött, amikor apa elmondta neki hogy kint voltak azon a bizonyos monzai hétvégén 2019-ben, amikor nyert a ferrárival.
Minden hazai versenyen a család kint van, ezért a mostani sem lesz kivétel majd.
Először úgy volt hogy Charlessal megyek majd a gyárba, de mivel nagyon sok munkájuk volt, inkább maradtam egy pár napra anyáékkal, és nem kellett egyedül maradnom a szállodába.
Volt egy két napunk munka nélkül Olaszországba, így kicsit ki tudtunk kapcsolódni is. Charlesra nagyon ráfért már, hiszen óriási rajta a nyomás a versenyek miatt. Eddig minden úgy alakul ahogy szeretnénk. Jelenleg vezeti a bajnokságot, de Max szorosan ott van mögötte.
A spanyol nagydíj elég kaotikus volt, és Maxnak sikerült megnyerni. Charles csak a második lett, ez miatt még szorosabb újra a bajnokság.
Jelenleg Kanadába vagyunk, és lassan kezdetét veszi a forma-2 időmérő.
Szurkolók a kis Leclernek , hiszen Arthur nagyszerű pilóta.
Megérdemelné hogy a forma-1ben legyen.
Lassan kezdenek kimenni az autókkal a csapatok, és valaki már a gyors körét csinálja.
Arthur is már a pályán van és elég jó szektorokat csinál. Pillanatok múlva azonban óriási csattanásra lettünk figyelmesek. Az egyik autó a falba került, és az eleje szinte teljesen összetört.
Amint az agyam felfogta hogy melyik autó is áll a falba, a szívem egy pillanat alatt teljesen összeszorult.
Az a félelem az ami akkor körül vett, felfoghatatlan volt. A mérnőke szólította, de nem válaszolt semmit. Ez így ment még vagy háromszor, mire egy gyenge hang megszólalt. Már ott volt a segitség hogy kiszedjék az autóból, de még mindig nem tudjuk hogy hogy van.
A telefonom egy hangos csörgésbe kezdett, azonnal vettem is fel amint megláttam a hívot.
-Zoe, mi történt? Mi van az öcsémmel?- Charles hangján lehetett hallani hogy ideges, és mintha egy kis félelem is lenne benne.
-Nem tudjuk mi történt. Most segítenek neki kiszállni az autóból. A mentő már ott van, de még mi sem tudunk többet.
-Akkor nem a pálya kórházba viszik. Megyek utánna, ha megtudod mi történt kérlek szólj.
-Szólok majd ,és ha végeztünk és is megyek. És Charles, nyugodj meg, minden rendben lesz.
-Már nem lesz. Szia. -Nem tudom ezt hogy értette, de lehet csak a félelem beszélt belőle.
Szinte sose vártam ennyire ,hogy vége legyen a mai napnak.

-Charles.-szóltam neki oda ahogy közeledtem felé. Csak egy széken ült a váróban, és a telefont szorította a kezében.
-Zoe-már állt is fel ahogy oda értem mellé, és szorosan magához ölelt.
-Hogy van Arthur?-engedett el, de a kezemet még mindig fogta.
-Azt mondja hogy jól van, és csak a kezét fájlalta. Most vizsgálaton van, hogy holnap újra autóba ülhet-e, és hogy van-e valami komolyabb baja.
-De jó. Nagyon megijedtem. Valami baj volt a fékkel, és nem tudott időben lefékezni a kanyarban. Csak ennyit tudunk.- nem mondott semmit, csak elengedte a kezemet és vissza ült a székbe. Lehajtotta a fejét, és a kezeibe temette az arcát.
-Nagyon megijedtem. Amikor megláttam hogy az autója a falba van, minden lejátszodott előttem. Féltem hogy őt is elveszítem.-csak legugoltam elé és a térdére tettem a kezeimet.
-Minden rendben van vele. Arthur nagyon erős, és nagyszerű versenyző.
-Csak szerencséje volt. Sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. Akár komoly baja is eshetett volna. Akár..-nem fejezte be a mondatot, mintha félne, hogy ha kimondja túl valóságos lenne. Óvatosan megfogtam a kezeit és elvettem az arca elől.
-De szerencsére nem történt komoly baj. És csak erre gondolj. Ne arra hogy mi történhetett volna. El sem tudom képzelni hogy mit érezhetsz még most is.De én itt vagyok. -lassan felemelte a fejét, és óvatosan belenézett a szemeimbe. Könnyesek voltak a szemei, de nem engedte meg magának azt ,hogy egy könycsepp is akár utat törjöm magának.
Szorosan magamhoz húztam és úgy öleltem magamhoz. Az sem érdekelt, hogy már egy kórházi váróban térdelek, csak az érdekelt ő végre jól legyen.
-Annyira féltem. Még most is látom magam előtt.-alig értettem amit mondott, mert a fejét belefúrta a nyakamba.
-Nincs semmi baj. Ne tarsd magadban. Engedd ki Charles.-csak jobban szorított magához, és éreztem hogy kezd nedves  lenni a nyakam és a vállam.
Az én szemeit is kezdték ellepni a könnyek, de most neki kell kiadni magából mindent. Túk sok fájdalmas terhet visz magában, ezt ne cipelje még pluszban.
Kis idő után kezdett megnyugodni, addig én a hátát simogattam.
Szerencsére mire az orvos és Arthur vissza ért a vizsgálatról, a báttyán már nem látszott semmi.
-Arthur, minden rendben?-állt fel és már ment is oda a testvéréhez. Én csak felálltam és ott maradtam a helyemen.
-Igen, csak kicsit meghúztam a csuklómat és kicsit fáj a fejem.
-Van egy kisebb agyrázkódása, és a csuklóját is egy elég nagy zúzódás. Szerencsére nem történt semmi komolyabb baj. Írtam fel neki kenőcsöt és egy fájdalomcsillapítot a kezére, ha szüksége van ,vegyen be belőle.
-Holnap versenyezhetnek?-azt hittem rosszul hallok. Agyrázkodása van és versenyezni akar.
-Nem. Semmi féle képpen sem. Sajnálom Arthur, de ezt a versenyt most ki kell hagynia. Minimum 2 hétig nem versenyezhet.
-Na szuper..
-Nyugi, örülj neki hogy ennyivel megúszod. -próbálta vigasztalni az öcsét több kevesebb sikerrel.
-Ja, nagy öröm. Mindegy, köszönöm doktor úr.
-Szívesen, remélem nem így találkozunk legközelebb.-gyorsan elköszöntek a fiúk a dokitól és már jöttek is oda hozzám.
-Szia, jól vagy?-öleltem meg óvatosan, mire csak elnevette magát.
-Szerintem hallotad. Jobban nem is lehetek. Két hét autó nélkül, jaj de jó.-forgatta meg a szemeit.
-Örülj neki hogy csak ennyi. Anya lehet meg is öl, ha találkozol vele.
-Jézusom anya!- ha lehetett még annál is sápattabb lett mint volt, amint felfogta hogy mi fog történni.

-Anya teljesen ki van akadva.-jött be a szobába Charles. Már a szállodába vagyunk, és lefekvéshez készülünk. Ő még átment az öccséhez, hogy lássa minden rendben van-e vele.
-Ezt nem csodálom. Érthető hogy megijedt ő is.-Charles csak eldőlt az ágyon, hason fekve, én pedig gyorsan kipakoltam holnapra a ruháimat.
-Nagyon nehéz volt ez a nap.-ahogy végzetem, felmásztam az ágyra és már ültem is rá a fenekére.
-Nem tudom mit csinálsz, és mit szeretnél, de jobban tetszene ez ha megfordulhattam volna.-fordította egy kicsit hátra a fejét, hogy lássa mit csinálok.
Nálam volt a testápolom, és óvatosan elkezdtem felhúzni a pólóját.
-Megmasszírozlak. Nagyon stresszes vagy. Hátha jó lesz.-toltam feljebb a pólóját, mire nehezen levette magáról.
-Tetszik az ötelt.-tette a kezeit a feje alá, és kényelmesen elhelyezkedett.
Egy kis adagot nyomtam a hátára mire felszisszent. Valószinűleg hideg volt neki, de ezek után csendben tűrte.
-Ez nagyon jó. Többször is csinálhatnál velem ilyet.-szólalt meg egy kis idő után.
-Örülök neki hogy tetszik-simítottam végig a hátán, egészen a válláig.
Éreztem hogy megborzong az éríntésem alatt, ezért egy apró csókot nyomtam a hátára.
-Bébi, ez így nem a legjobb póz.-erre csak egy aprót ütöttem a vállára, és már szálltam is le róla.
-Holnap versenyed lesz, pihenned kell.-ültem ki az ágy szélére, de hallotam hogy megmozdul mögöttem.
-Tudod ma elég feszült napom volt.-ült be a hátam mögé, és a hajamat eltűrte a vállamról.
-És? Mit szeretnél?-tudom mit szeretne, én is ugyan úgy éreztem mint ő.
-Szerintem tudod te az. -csókolt a nyakamba, mire én csak oldalra döntöttem a fejemet, hogy jobban oda férjen.
-Nem is tudom. Tudod elég fáradt vagyok, hosszú volt a mai nap.
-De még nincs vége.-döntött el az ágyon, és már hajolt is felém.
Mohón kaptunk egymás ajkai után, ezzel mindketten át adtuk magunkat a vágynak.